A krisztusi példázat
Rembrandtot nem hagyta
s nyúlt többször is ecsetjéhez:
ifjan, majd vénen.
Nézem a képet
– a tékozló fiút –
némán b?völten,
s t?n?dve költöm m?vem.
Sietett,
öreg lába alig bírta,
nem érezve évek kínját
a sok fájdalom alig látszott
meggyötört arcán,
s a ráncok red?i között
öröm fénye játszott.
Alig hitte (!)
tapogatta, ölelte
Él! Megtért!
Itt van, rongyosan éhesen
fázva… de itt van!
S emelte magához, a tékozló messze járót.
Gyorsan!
ünnepi lakomát új ruhát
ékszert a kezére
szóljon a zene
vágjátok a borjút!…
könnye csordult,
szeretet megbocsátás virágzott tettében.
s feledte vagy sem:
a fiú jussát, még éltében kikérte,
és hagyta sietve, vissza sem nézve,
az atyai házat,
folyt el minden java, játszva, elherdálva.
s most léha életét, tettét bánva,
a porban térdel,
kigyúlva a lámpás lelkében,
nyílott szívvel szemmel, apjától feloldozást kérve.
– vagyunk mindannyian örökké tékozlók, bukók,
visszatér?k, s földre hullók –
Legutóbbi módosítás: 2010.09.02. @ 17:13 :: Jampa drolma