Éppen kettőt ütött a toronyóra, mikor Márton elindult a Koboz porta felé. Már az udvarlásból hazatérő szerelmes kutyák is mélyen aludtak. Még álmukban is megérezték az osonó embert. De tudták a regulát: Nem kötelező ugatni, ha falubéli mászkál.
Bözsiék háza némán, dermedten gunnyasztott a sötétben. Márton is csak akkor vette észre a lány kamrájából kiszűrődő világot, mikor körbejárta a házat. Tudta, hogy az apa részegen döglik valahol, de azért halkan, boldog reménységben megkocogtatta a lány ablakát.
— Biztosan alszik — gondolta egy idő után, és belesett az ablakon. Minta villámsújtotta volna, beledermedt, amit látott. Feltépte az ajtót és a hokedlin a szétszaggatott hálórékli foszlányiban ülő pucér lány elé térdelt. Bözsi kifejezéstelen szemét nézte és letörölte a szája szegletéből lecsüngő nyálcseppet. Csak aztán vette észre, Bözsi balkezére száradt vért.
— Mi történt, édes? — jajdult fel, de a lány csak üveges szemekkel bámult a semmibe. Márton akkor vette észre a földön fekvő véres fejű Kobzost, mikor tehetetlenül felállt a lány mellől.
A férfi még halkan hörgött, s csak néha rándult a lába kifelé a világból. — Orvost kellene hívni — volt az első gondolata, de aztán már tudta, hogy nem teszi meg. Hirtelen dühében ölbe kapta a testet, nagy nehezen átvitte a szénapajtába és ledobta a földre. A gerendán megtalálta a kötőféket, amit még a bika viselt, míg meg nem döglött. Pár percre rá már a gerendáról lógott a néha Koboz József. De már nem is himbálódzott. Megtalálta a nyugalmat és a megváltást a tönkrement életére. Bálint Márton várt még egy időt, csak aztán vágta le a hullát a kötélről és bevitte a konyhaasztalra. Kézen fogta az apatikusan maga elé bámuló Bözsit, és elindult hazafelé. Útközben felzörgette az orvost és elmondta neki, hogy Koboz Józsi felakasztotta magát. Ő levágta és bevitte a konyhaasztalra.
— Na és? Már nem sürgős neki. Majd délfelé átnézek.
Márton még beszólt a papnak, de Gábor atya csak azt mondta, hogy az öngyilkosok nem tartoznak rá. Szóljon az ördögnek.
Délelőtt futótűzként szaladt végig a falun a szörnyű hír, hogy Koboz Józsi az ördögnek adta a lelkét, mert felakasztotta magát szégyenében. Mindenki tudta, hogy a halotti toron milyen ocsmányul viselkedett. Az egész falu beleborzadt, hogy pap nélkül kaparják majd a földbe, a külső temetőárokba. Azt is mondják, hogy Bálint Márton talált rá, mikor reggel meglátogatta a menyasszonyát. A padláson ő vágta le a kötélről. Már merev volt az a szegény nyomorult.
A lány meg csak maga elé nézett. Na, majd az özvegy Bálintné helyrehozza a lányt, mert magával vitte, hogy kárt ne tegyen magában. Már Kolos doktor is járt náluk, miután megnézte az akasztottat. Csóválgatták a fejüket az emberek, és sajnálták Bözsit. Igazán a Jóisten ajándéka az a Bálintné. Na meg a Márton gyerek. Elterjedt, hogy éjjel az ördög is járt a faluban. Szalajtó néni majd meghalt rémületében, mikor úgy éjfél felé benézett hozzá az ablakon, az, az irtóztató ördög, vörös pofájával. Éppen akkor, mikor ott állt pucéran, mert a pendelyét cserélte.
Gábor atya szóra se méltatta a tragédiát. Egyszer, mikor szóba került a szörnyűség, csak szomorúan megjegyezte, hogy néha így is tud lelket aratni a halál. De ő hiába is prédikál nekik; csak pusztába kiáltott szó ennek a szeretett, részeges, parázna bandának, akik ezt a bűnös falut lakják —, de ez se rosszabb a többinél…
*
Bálintné nem kérdezett semmit, mikor fia korahajnalban hazahozta a tépett ingű lányt. Erős asszony volt az özvegy. Mártont kiküldte a konyhába, miközben megmosdatta és megvizsgálta Bözsit. Semmi sérülést sem talált rajta. Megnyugodva észlelte, hogy a lány még érintetlen. Ágyba tette, hogy aludjon, mert valamilyen szörnyűségtől sokkot kapott. Arra az alvás a legjobb orvosság. Az ágy szélén ült, s csendes szavai, gyengéd simogatása megtették a hatásukat; a lány feneketlen, mély, gyógyító álomba zuhant.
Közben Márton félőrülten töprengett, hogy helyesen cselekedett-e, hogy felakasztotta Koboz Józsit. — Mi mást tehetett volna vele? Ha eltompultan, a hokedlin ülve találnának rá apja vérbeborult testére, rögtön tudnák, hogy mi történt. Sajnálnák, de a falu száján örökké apagyilkos maradna. Neki, muszáj volt felakasztania azt az embert, hogy örökre megnyugodjanak tőle. A véres pálinkásüveg, meg már örökre a földbe ásva hallgat.
Délfelé Márton visszament a Koboz portára és várt a doktorra. Istók szomszéd köszöntötte, de már indulóba voltak a szőlőbe a befogott trágyás kocsival. Időközben megérkezett Kolos doktor a hintóján. Nem csodálkozott az öngyilkosságon; már ő is tudta a szégyentelen halotti toros történetet. Benézett a pitvarból az asztalon fekvő hullára, s megvonta a vállát. Gyorsan kitöltötte a halotti igazolványt, és elporzott a lovaival.
Zuhogott az eső, mikor a hatósági ember kijelölte a sintérnek, hogy hová vesse meg a nyomorult Koboznak örökre az ágyat. Vagy egy tucat régi iszákos barátra csak két ásó jutott, és így felválva adogatták egymásnak a munkában. Az Istennek se nyúltak volna hozzá a sintér szerszámához. Még közel sem engedték a mélyülő gödörhöz; ő meg csak vállat vont. A napi díj úgy is jár neki. Mindenki már bőrig ázott, mikor a papiros ember elég mélynek találta a sírt. Utoljára még egy slukk barátbúcsúztató pálinkát ittak, és éppen le akarták engedni a pokrócba csavart tetemet, mikor hátuk mögött felcsattant a pap hangja:
— Megállni, marhák! Hozzátok a halottat a templomba! Ott lesz a gyászmise — tette még hozzá. — Koboz Józsi nem ölte meg magát. Csak már nagyon beteg volt, mikor tegnap baleset érte. Ezért tisztességgel búcsúztatjuk a gyászmisén, és itt a felszentelt helyen lesz eltemetve.
Mindenki meglepődött, de szinte szaladva vitték a pokrócba tekert Koboz Józsit az atya után. A templomban Krisztus is csodálkozott a gyülevész társaságon, mert sokukat a keresztelés óta nem látta. Szent Sebestyén testén már nem is igen fájtak a nyílütötte sebek, mert elkábította a mártírt a feltóduló pálinkagőz. Gáspár atya még fegyelmeztette a társaságot, hogy délután a második harangszó után lesz a búcsúztató.
— És ne felejtsétek, hogy nem lehet inni és dohányozni a templomban — tette hozzá, és visszament a sekrestyébe.
*
A faluban mindenki csodálkozott, mikor a gyászmiséről tudomást szereztek. Senki sem mert találgatni, hogy mért történt a pap pálfordulása. Talán azért, mert néhányan látni vélték Bálint Mártont a gyóntatószékből kijönni? De nem firtatták. Meg nem is érdekelte őket.
Délután Újra felzúgott a Szent Kozma orgona fegyelmezett szomorú akkordja, de ma mintha felszabadultabban zengett volna a templomban. Bálint arcán is kisimultak a nemrég termett a ráncok, ahogy szelíden hozzáért a billentyűkhöz.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.19. @ 13:32 :: kisslaki
