Szeretlek – mondom – és mindegy, kinek mondom;
Akinek nem mertem – féltem, keveselli – mára sehol;
Akinek mondtam – úgy is véltem, tudtam – átírja nyelvtanom.
Nem arról a szavak – szólnak, miről szólnak – arról hallgatnak,
Hanem a mögöttes, titkolt becsületek – egymásra esnek – és csönd.
Te ezt érted – én meg mást – hoztam magammal, annak alapján;
Szüleimnek beszélsz, s kiket nem ismertem, s olyat mondasz,
Amit nem is te szeretgetsz, hanem fölmenőid, kiket nem ismerünk.
Kik beszélnek akkor, mit is mondnak ekkor, hogyha nem értjük meg –
Szeretlek, s ki mondja, meddig, és ki hallja, mit tud rajt’, fogadja,
Szemléli, mily furcsa, hogy őt még bárki is így tudja – ez aztán
Imponál, ő is csak erre várt, jé, hogy szeretni tud, micsoda adomány.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.09. @ 21:20 :: Petz György
