Mert szép vagy – nagy igazságot
hordozol, amihez közöd alig,
de hatása leny?gözi világod,
melyt?l szerénységet tanulj.
Mert nekem szép voltál, és együtt mi,
gondoltam, eltart örökké –
aztán fölszívott id?, szárazság,
mindegy kivel, hova mennél –
de mégis, olykor látom, ki voltál
egykor; türelemjáték vagy,
puzzle az id?faktoron.
*
És ha én kiüresítettem
magam, jobban, mint bármely jógi,
célok a testem át nem döfik,
az meg nem talál rajtam lelket,
aki keresne – vagyok, hol is…
*
Szerelem elégtével
mi marad az életben;
hamuhordó söpr?vel
pernye száll a nagy égben,
a ropogás emléke,
és a meleg is – tényleg.
*
Olykor már öregnek látlak,
sokat dolgoztunk rajtad:
éveid voltak a szobrász,
vés?je gondok és én, ha
úgy fognám föl ezt a dolgot –
amúgy meg így lenne rendjén:
ki akit választott egykor,
másszor meg jégre tenné.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Petz György
