Mindig újra kezdem a régit,
a félbehagyottat.
Letört ágaim venyigéit
még visszahajolt vad,
suhancnyi hajtásnak álmodom.
Lombnak, hű árnyéknak,
akkor is, ha nem az. Ráfogom.
S belehalok néha.
S mindig abbahagyom az újat,
mikor cinkosult vágy
üldöz s pajzs nélkül háborúztat.
Kegyes egy hazugság.
Már nem mar semmi szégyenérzet.
Bevallom, hogy… vagyok
még, aki voltam. Észrevétlen.
S néha belehalok.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.13. @ 16:48 :: Seres László