A szeme fogta meg, az els? pillanatban. A szép barna, szelíd ?zikeszemek. Tetszett az is, hogy nem viselt sminket. Húsz deka felvágottat kért, s míg elvette és a lány kezébe számolta a pénzt, az végig mosolygott rá. Kissé kellemetlenül feszengett festékes munkásoveralljában, s gyorsan elköszönve igyekezett az ajtón kifelé. Másnap a lány szólította meg, míg szeletelte a felvágottat.
– A környéken dolgoznak? – mosolygott közben kedvesen, míg rápillantott.
– Igen. Az iskola felújításán. Könnyebb ilyenkor, a szünet idején – fizetett a reggeliért.
Egyre többet beszélgettek. Aztán jött az els? randevú, kés?bb a bemutatkozás mindkett?jük szüleinek. Egy év múlva összeházasodtak. Albérletbe akartak menni, végül, hogy takarékoskodni tudjanak, Kriszta szüleihez költöztek a szoba-konyha, fürd?szobás melléképületbe. Kifizették a rájuk es? rezsit, összehúzták magukat, s amit csak tudtak félretettek. Csak ritkán engedtek meg maguknak egy-egy mozit. Ruhát, cip?t, csak ha már nagyon muszáj volt. Gyuri hétvégéken lakásfestéseket vállalt, s mivel precízen, szépen dolgozott egyre több helyre hívták. Futót?zként terjedt a híre. Így hétvégén keveset volt otthon. Kriszta pocakja növekedni kezdett, jelezve, hogy kis lakót rejt. Bár megértette, hogy férje értük dolgozik, hiányzott neki sokszor f?leg hétvégén.
Gyuri szülei gyakran ott töltötték a vasárnapot, olyankor együtt volt a család legalább estefelé. Hamarosan vállalkozó lett, mert már nem gy?zte a felszaporodott munkát. Egyik kollégáját maga mellé véve, reggelt?l estig dolgoztak. Jöttek a vidéki hívások, hirdetnie sem kellett magát. Napközben sokszor eszébe jutott Kriszta, és nagyon bántotta, hogy épp a legnehezebb id?kben nem lehetett mellette, de új lakásba akarta vinni a kis családot. Szerencsére Petike éjszaka érkezett, így végig felesége mellett lehetett. Hogy ne essen ki a munkából, a két nagymama állandó ügyeletben volt Kriszta és a kicsi mellett. Petike els? születésnapját a külvárosban vásárolt családi házban ünnepelték. Hogy megkönnyítse Kriszta mindennapjait, hamarosan mindenféle háztartási gépet beteremtett a házba. Még mosogatógépet is beszerelt, hogy minél többet tudjon a kicsivel foglalkozni. Az asszony szépen ellátta a háztartást, f?zött mire hazaért, s a kisfiú is szépen fejl?dött. ? pedig boldogan mászkálta körbe a létrán mások szobáit fest?hengerrel, vagy tapétával. Ahogy kérték. Már több alkalmazottja volt, így több házat tudott vállalni, s?t. Felújítást is vállaltak, és ez még több megrendelést eredményezett. A nagyszül?k természetesen egymásnak adták a kilincset, s Kriszta egy nap, amikor együtt volt a család, bejelentette, hogy tanulni akar. Az els? meglepetésb?l felocsúdva természetesen biztatták. Szinte egyszerre mondták, hogy a gyerekre ne legyen gondja, természetes, hogy segítenek. Gyuri meglepte egy autóval, hogy ne legyen id?höz kötve. Igaz, hogy hat éves volt, de régi autószerel? barátjával átnézette, csak az után fizette ki, hogy az biztonságosnak ítélte meg. A szül?k elismeréssel néztek Gyurira, míg Kriszta ment egy kört az utcájukban. Aztán az els? iskolásnapok egyikén kisminkelve, lakkozott körmökkel tért haza. Az anyja már hazament, amikor Gyuri megérkezett a munkából. Mikor kérd?re vonta, hogy miért késett több mint egy órát, nevetve azt válaszolta, hogy az egyik lány hazavitte. ? festette ki. Mire Gyuri elhúzta a száját, s az asszony engesztel?n bújt hozzá.
– Tudod, ott mindenki így jár.
Aztán új ruhák, cip?k kellettek, mondván kinézik maguk közül. A vizsgaid?szakban már csak akkor volt f?tt étel, ha valamelyik nagymama f?zött. De minden ment tovább, hiszen Kriszta tanult. Amikor Petike óvodás lett, Kriszta egy cégnél helyezkedett el. Munka mellett tanult tovább. Egyik vasárnap az ebédnél, két színházjegyet tett le az asztalra. Párja kérd? tekintetére csak ennyit mondott könnyedén:
– A többiek is ott lesznek – célzott a munkatársaira.
Furcsán érezte magát rendesen felöltözve. Nem volt hozzászokva. Az asszony bemutatta mindenkinek. Az utolsó férfi – valami hangzatos nev? – megkérdezte, mivel foglalkozik.
„Szobafest? vagyok” – akarta mondani, de csak az els? két hangig jutott, mikor felesége a szavába vágott:
– Vállalkozó. Gyuri vállalkozó – s megrovóan pillantott rá.
Attól az estét?l, valami megváltozott. Kriszta egyre többször túlórázott, s ha hazaért a könyveibe bújt. Ha Peti elaludt, s ? magához akarta ölelni, egyre többször tolta el magától azzal, hogy még tanulnia kell.
S most itt áll a komor, sötét folyosón a tárgyalóterem mellett. Kriszta a padon ül, a hangzatos nev? mellett. Másik oldalon a fia bújik az anyjához. Az ? láthatásáért pereskedik. Amióta felesége elköltözött, alig láthatta a gyereket. Folyton valami kifogással fogadja, ha felhívja. A gyerekre nézett, s Peti elfordította a fejét. Mintha ? lenne a hibás. Persze ?miatta vannak most itt, miatta kellett idejönniük!
Állt még pár percig, a gyerek id?nként ránézett, de amint a tekintetük találkozott újra elfordította a fejét.
Amikor hirtelen elé lépett, és leguggolt Petike ?szinte érdekl?déssel nézett rá nagy szemeivel. ? megfogta a két kis kezet, és vigyázva, hogy a hangját megtartsa, a fia szemébe nézett.
– Kisfiam! Soha ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek! – puszilta meg gyorsan az arcát, majd felállt, s elindult a folyosón a kijárat felé.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.01. @ 16:46 :: Tara Scott
