Egy meglep? ajánlat
Az ebédnél Bob odajött az asztalhoz, ahol Noémi, Zsuzsa és Kálmán mellett volt egy üres hely.
– Emma Keithnek fordít, s láttam többen vele szeretnének ebédelni. Vettem észre, jól beszélsz angolul… – magyarázkodott. Noémi átlátott a szitán, de nem szólt semmit, kíváncsian várta a fejleményeket. Mivel Zsuzsa és Kálmán nem tudtak angolul, Noémi fordított.
– Szépek ezek a sikerelméletek, s lehet, ez Amerikában m?ködik is – akadékoskodott Zsuzsa. – De hát itt nem lehet hinni magasztos célokban, mert semmi kilátása nincs az embernek. Sok meló kevés pénzért, megöl a bürokrácia, az ember munkáját nem értékelik, ha megbetegszel, felfordulhatsz a korházi viszonyoktól, nem tudom, van-e a világon még egy hely, ahol olyan szar lenne a tömegközlekedés, olyan mocskosak lennének a buszok, lejárhatod a fél lábad, amíg megtalálod, amit az üzletben keresel… – Ömlött bel?le a tipikus magyar sopánkodás.
– Ti is így látjátok? – próbált Bob véget vetni a magyar önsajnálkozásnak. – Nincsen semmi, amire büszkék legyetek?
Kálmán vette át a szót:
– Magyarország a vezet?k és a korrupció országa. Hiába vagy itt jó szakember, ha nincsenek jó kapcsolataid, elvesztél… Így nem nagyon tudok örülni a kapitalizmusnak sem, pedig mennyire vártam… „Amiben er?sen hiszel, az meg is valósítod” – idézte Kálmán Keitht ironikusan. – Csak egy baj van, itt nincs miben hinned. Aki nem itt élt, az nem tudja ezt megérteni.
Bob Noémira pillantott, mintha t?le várna segítséget, de ? nem lépett túl a tolmácsi szerepén. Bob oda se figyelt már a szövegre. A lány arcát kezdte fürkészni.
– Te nem nagyon értesz egyet velük – állapította meg.
– Én büszke vagyok, hogy magyar vagyok – mondta önérzetesen Noémi.
– Hogyhogy? – kapott Bob az alkalmon.
– Nekem mások az összehasonlítási alapjaim.
Bob azt hitte viccel, s elnevette magát.
– Ugyan, mire vagy büszke? – szegezte neki a kérdést Kálmán, miel?tt Bob rákérdezhetett volna, hogy Noéminek melyek az összehasonlítási alapjai.
– Büszke vagyok a h?si múltra. Mindazokra, akiknek szobra ott van a H?sök terén. S a névtelenekre. S a magyar asszonyokra, akik helytálltak, amíg férjeik a harcmez?n voltak. Akik túlélték a tatárjárást, a törökdúlást, a német fosztogatást, és az oroszok bevonulását. És a közelmúltra és jelenre. Mindarra, amit a magyarok adtak a világnak. A világhír? magyar m?vészekre, fest?kre, zenészekre, irodalmárokra, filmm?vészekre, rendez?kre. A magyar sportolókra, hiszen Magyarországon a legmagasabb az egy f?re es? olimpiai aranyérmek száma. A magyar tudósokra, Eötvösre, Irínyire, s f?leg a Nobel-díjasokra, és találmányaikra, a golyóstollra, a Rubik-kockára, a matematikai játszmaelméletre, a modern számítógép alapelvére, a magyar orvosokra, Semmelweisre, Szentgyörgyire, a hungarikumokra, a Tokaji borra, a Pick-szalámira, a halászlére, a magyar paprikára, a magyar tájakra, a Balatonra, a Dunakanyarra, a Hortobágyra, a magyar népdalokra és népm?vészetre…
Bob könyörg? arcára pillantva abbahagyta a felsorolást, s bocsánatot kért, mert ennyire elragadtatta magát, majd lefordította angolra azt, amire visszaemlékezett.
– H???, micsoda szenvedélyes kirohanás! Mintha egy kamasz lennél, akinek épp azt mondták „te még gyerek vagy!” – ám nem várt választ, hanem folytatta. – S neked miért mások az összehasonlítási alapjaid, mint a többieknek?
– Mert én nem Magyarországon, hanem Romániában születtem. Csak két hónapja vagyok Magyarországon.
– Te román vagy? – csodálkozott el Bob.
– Nem! – villant megint Noémi szeme, s kihúzta magát – Én magyar vagyok! Románia állampolgára vagyok, nem Magyarország állampolgára, az legfeljebb leszek, de magyar vagyok és nem román! – fogalmazott Noémi átgondoltan, hogy egyértelm? legyen, mire gondol.
– S miért vagy erre ennyire érzékeny?
– Az amerikaiaknak könny?. Ha valaki amerikai, attól még lehet ír, skót, olasz vagy magyar. Itt Kelet- Európában, a nemzetállamok világában, ha valaki például Románia állampolgára, attól elvárják, hogy román legyen, s gondolkozzon, beszéljen, viselkedjen románként. Mi erdélyi magyarok pedig magyarok akarunk maradni Románia állampolgáraiként is.
– S így lesztek magyarabbak a magyarországi magyaroknál, érzékenyebbek és büszkébbek a magyarságotokra.
– Nemcsak mi. A csehszlovákiaiak is, a jugoszláviaiak, a szovjetunióbeli magyarok is…
Kálmán és Zsuzsa hamarabb befejezte az evést.
– Ugye megbocsátotok, nekünk van egy kis dolgunk, amit az ebédszünet vége el?tt el szeretnénk intézni – húzta meg Zsuzsa a Kálmán kezét, aki azonnal megértette az üzenetet. Ketten maradtak.
– Te hány nyelven beszélsz? Magyar, angol, francia, román…
– És német.
– Ez igen! Tudod, hogy nevezik azt, aki két nyelven beszél? – kérdezte Bob.
– Kétnyelv?? – bizonytalankodott Noémi.
– Igen! – helyeselt Bob. – S aki több nyelvet beszél?
– Többnyelv?.
– S aki csak egyetlen nyelven beszél? – érdekl?dött tovább Bob.
Noémi Bobra pillantott, arcát vizslatva. Bob szája szélén mosoly bujkált.
– Amerikai – adta meg Bob a választ.
– Szerintem inkább többségi – nevette el magát Noémi.
– Látszik, hogy kisebbségi vagy! Elég ironikus voltál az el?bb a többségiekkel. S pont olyan érzékeny voltál a neved helyes kiejtésére, mint az öreg Miyagi a Karate Kidben.
– Te is ironizálsz az amerikaiakkal – próbált Noémi visszavágni.
– Az más. Az önirónia. Én csodálom azokat, aki több nyelven beszélnek. S tetszett az elméleted a nyertesr?l és a gy?ztesr?l. Ritka intelligens n? vagy.
– Nem tartom magam annak. Csak matematikusként van egy más jelleg? tudásom, mint a többieknek. Tanultam matematikai játszmaelméletet.
– A gazdasági egyetemeken is tanítják. De csak te ismerted fel a hibásan használt kifejezést is.
– Szakmai deformáció… Megszoktam a pontos meghatározásokat.
Bob, miel?tt nekikezdett a tréning folytatásának, besötétítette a termet, felgyújtott egy elemlámpát, majd az elemlámpa fejét elforgatva sz?kebb majd szélesebb fénycsóvát engedett a falra.
– Így látjuk a világot, mint most az elemlámpa fényénél. Nem látjuk az egészet. De nem mindegy, merre irányítjuk a csóvát és milyen szélesre tárjuk. Van, aki csak a gátakat keresi, majd levonja a következtetést, úgy se fog sikerülni. Ezek a kudarckerül?k. Van, aki nem vet számot a gátakkal, s az akadályok meglepik, s elbukik, miel?tt sikerülne. Ezzel a sikertelenek, a kudarcosok. A sikeres ember az „elemlámpája” fényét a lehet?ségeire irányítja, majd széttárja a csóvát, s megkeresi a gátakat is, miel?tt nekiáll a megvalósításnak. Megalkotja a B tervet, ha nem sikerülne. Ha meglát egy gátat, azonnal keresgélni kezdi körülötte a lehet?ségeket, hogy legy?zze, vagy megkerülje ?ket. Ezért tud sikeres lenni. Hisz abban, hogy képes megküzdeni a gátakkal. Ezért nem törik le a kudarcok. Kálmán, ha a fiadnak kiadnád, hogy a két szobát porszívózza fel, amíg hazajössz, s azt látod, hogy csak az egyiket takarította ki, mit mondasz neki?
– Megszidom, mert megegyeztünk valamiben, s nem tartotta be az ígéretét – felelte Kálmán.
– Nem véletlenül kérdeztem pont t?led, az ebéd közben folytatott beszélgetés után. Ha megfigyelitek, kizárólag a negatívumra reagált. Kérdés, mire irányítjuk az elemlámpánk fénycsóváját. Arra, amit sikerült, vagy arra, amit nem sikerült megvalósítani. Utóbbi esetben állandóan panaszkodni fogunk, s az lesz az érzésünk, hogy kudarcot vallottunk. Fontos, mihez hasonlítjuk magunkat, és megvalósításainkat. Ha a világbajnokhoz, a következtetésünk egyértelm?. Ha magunkhoz, miel?tt nekifogtunk, megállapítjuk mennyit fejl?dtünk. Ha az életszínvonalat Németországhoz hasonlítjuk, a szociális véd?hálót Svédországhoz, a következtetés egyértelm?. Ha Romániához; fordul a kocka. Ha a többi szocialista államhoz, a következtetés felemás. Ha a sztálinista id?szakhoz, azóta jobb lett. Ha tegnap kicsit jobb volt, nem az a lényeg, hogy elindultunk a lejt?n, hanem, hogy miként lehet megállni. Ha a múltat nézzük, biztosan voltak jobb id?szakok, s ne feledjük, a múlt mindig megszépül. De voltak rosszabb periódusok is. S mindig volt kilábalás bel?le. Az a kérdés, melyek a lehet?ségeink a kilábaláshoz. Arra kell irányítani az „elemlámpa” fényét. De van még valami, talán még fontosabb ennél. Az, hogy miként viszonyulunk eredményeinkhez félúton. Azon kesergünk, hogy mit nem valósítottunk meg, vagy azt nézzük, mennyit haladtunk a cél felé. Ebben különbözik a sikeres és a sikertelen ember.
– Én még annyit f?znek hozzá, hogy a sikerre orientáltságban nagy része van a kiválasztott példaképeknek. Azoknak, akikre felnézünk. A példaképeinknek. A h?seinknek. Azoknak, akiknek szobrot állítunk. Megkértem az ebédnél asztaltársaimat, hogy soroljanak fel magyar történelmi h?söket. Ilyenek voltak közöttük: Nagy Imre, Rákóczi, Dózsa György, Kossuth… megannyi bukott forradalmak vezet?je. Ha örökké a vesztesek példáját követjük, akkor ne csodálkozzunk, ha a kudarc a kenyerünk. Keveset voltam itt Magyarországon, de azt volt alkalmam megtapasztalni, hogy itt mindenki panaszkodik, s énekli a világhír? Seress-Jávor világslágert, a „Szomorú vasárnap”-ot.[1] Nem csoda, ha Magyarország itt tart, ahol van, s a világon az els?k közt található az öngyilkossági statisztikákban [2].
Ett?l Noéminek betelt a keser? pohár. Epés hangnemben válaszolt.
– Hát Abraham Lincolnnak, James Garfieldnak, William McKinleynek, John Kennedynek, Martin Luther Kingnek, Robert E. Lee tábornoknak is van szobra Amerikában.[3] Nem hiszem, hogy épp lúzernek tartják ?ket az amerikaiak. Másrészt 1956 fordulópont volt Kelet-Európa történelmében. Az 1848-as forradalom végleg eltörölte a jobbágyságot, s a polgárosodás folyamata megállíthatatlanná vált Európában… Amíg a magyarok elvéreztek a török birodalommal való küzdelemben, Nyugat-Európa fejl?dhetett. Igen, mi állítottuk meg a török hódítást. S mi ezekre a h?sökre felnézünk. Harmadrészt pedig nem is ?k voltak a legnagyobb magyar h?sök szerintem. ?k csak vezették a h?söket. A mögöttük állók nélkül bel?lük nem lettek volna h?sök. Nélkülük élre állt volna más. Egy csatában nem feltétlenül a hadvezér a legnagyobb h?s. A legnagyobb h?sök névtelenek.
– S kik Magyarország történelmének a legnagyobb h?sei szerinted? – kérdezte Keith.
– Azok a magyar asszonyok, akik túlvészeltek tatárdúlást, török hódoltságot, osztrák elnyomást, orosz által ránk kényszerített kommunizmust, s a magyar hagyományok szellemében magyarnak nevelték a következ? generációt, akik minden dúlás után és ellenére újjáépítették az országot.
– Látom nagyon ellentmondós kedvedben vagy. S?t, harapósan ellentmondósban. Pedig ez a sikerelmélet emelte az amerikai nemzetet a világnak a vezet? nemzetévé – mosolygott kényszeredetten Keith. – Ett?l tudták megvalósítani az amerikai álmot[4].
– S ett?l a sikerelmélett?l vált az amerikai a világ legfrusztráltabb nemzetévé.
Moraj futott végig a termen. Volt, aki nevetett, volt, aki felháborodott, s volt, aki meglepetésének adott hangot.
– Ugyan mire alapozod ezt? – tért magához Keith.
– Az általad vázolt elmélet szerint valaki vagy gy?ztes, vagy lúzer. Vagy istenítés jár neki, vagy megvetés. Milyen megvet?en mondják az amerikaiak: „Te lúzer!” Ennek az elméletnek az árnyékában felnöv? amerikainak a legjobbnak kell lennie, különben örök második, lúzer lesz. Az amerikai állandóan fél a sikertelenségt?l, mert a társadalom kegyetlenül megbünteti, megveti a vesztest. Nem örvendhet a sikerének, mert máris ott a következ? kihívás, mely az újabb kudarc veszélyét rejti magában, amit?l félni kell. De ezt nem szabad beismernie, mert az a gyengeség, a lúzerség jele.
– Honnan veszed ezt? Honnan ismered ennyire az amerikai gondolkodásmódot?
– Az amerikai filmekb?l. A tipikus hollywoodi giccsfilmben a f?h?snek minimum a világot kell megmentenie a gonosz er?kt?l, s a f?h?s az egyetlen, aki erre képes. Elérhetetlen, követhetetlen példakép! E sikerelmélet árnyékában él? amerikai hajt, s ideje sincs a családjára s a barátaira. Muszáj versenyben maradnia. Magányos frusztrált farkasként éli le életét. Jólétének nem tud örvendeni igazán. Nem igazán tud boldog lenni. Ám ezt még önmagának se ismeri be. A karriersikereivel csapja be önmagát. “Boldog vagyok, mert sikeres vagyok”. Ám ez önámítás.
– Honnan veszi ezt a következtetést?
– Pedagógus vagyok. Nincs károsabb dolog a gyermeki léleknek, mint a szül?i perfekcionizmus. “Légy tökéletes! Csak akkor szeretünk, ha te vagy a legjobb!” Az ember úgy értékeli önmagát, mint ahogyan a környezete tette vele gyermekkorában. Örök bizonytalanságra van ítélve, sohase érzi, hogy elég jó. A szakmai siker nem biztosítja a boldogságot, csak egy illúzió.
– S a boldogság biztosítja a sikert? – kérdezett vissza mosolyogva Keith.
Noémi nem válaszolt.
– Miért hagytad magad? Miért adtad fel? – súgta oda Zsuzsa.
– Hadd legyen boldog, hogy övé volt az utolsó szó… – legyintett mosolyogva Noémi, majd Keith felé fordult, aki közben folytatta az el?adást.
A tréning befejezte után Noémi elbúcsúzott a többiekt?l, s már épp távozni készült, amikor Bob utána szólt.
– Még maradt egy kis kávé. Meghívlak…
– Nem szoktam kávézni… – jött zavarba Noémi, mert vissza kellett utasítania a kedves meghívást.
– Persze, a kávészünetben is teát ittál… – emlékezett Bob. – Van még tea is! Ezt már nem utasíthatod vissza! Persze, ha nem sietsz túlságosan.
– Annyira nem… – mosolyodott el Noémi.
– Nem szimpatizáltál a sikerelmélettel – állapította meg Bob
– Inkább Keith modorával nem. Tipikus arrogáns amerikai, aki fölényesség mögé rejti szorongásait.
– Minden amerikai arrogáns – mosolyodott el Bob – vagy vannak kivételek?
– A jelenlev? mindig kivétel! – kajánkodott Noémi. – Sok igazság van abban, amit Keith mondott, de túl élesen osztja fel a társadalmat. Ha sikeres vagy, isten vagy. Ha nem, szemét. Nem tudok egy ilyen felosztással azonosulni. Hasonlít a nemzeti-szocialista eszmékhez. Vagy árja, vagy zsidó. Vagy fehér, vagy nigger.
– Ez az összehasonlítás kissé túlzás. Arról, amit a nyertes-gy?ztes elméletr?l mondtál, úgy látom, te az amerikai sikerelméletet a gy?ztes-legy?zött tengelyen látod, s látsz egy alternatív sikerelméletet a nyertes-vesztes tengelyen, amely különbözik az amerikaitól. Érdekesen függ össze a jelképeddel, a törpefeny?vel. Fent él a magasban, de nem hivalkodik, nem akar kimagaslani.
– A helytállásért nekem kit kell legy?znöm? – kérdezett rá Noémi.
– Érdekes. Elgondolkodtattál. Talán a saját gyengeségeidet.
– S neked mi az életcélod? Mi jelentené számodra a sikert?
– El akarlak venni feleségül.[5]
Noémi, aki épp egy süteményt kapott be a teája mellé, fulladozni kezdett, mert a torkán megakadt a falat. Nagy nehezen felköhögte.
– Tesséééék? – kérdezte amint megjött a hangja.
– Jól hallottad. Halálosan komolyan mondtam.
Noémi nézte Bobot hitetlenkedve. Bob egyenesen a szemébe nézett, nem pislogott, s nem bujkált mosoly a szája szélén. Noémi lassan magához tért.
– Nafene, tipikus amerikai gondolkodás. Eldöntötted, hogy feleségül veszel. Az én véleményem, nem is számít? – próbált Noémi az iróniába menekülni.
– Az a nagy problémám éppen, hogy miként érjem el, hogy te is akard.
– Ha ?szintén akarod, s hiszel benne, hogy sikerülni fog, hát eléred célod! – gúnyolta Noémi Keith szavait. – Ha nem, lúzer vagy!
Noémit a következ? pillanatban elöntötte a meleg. Eszébe jutott Áron. Akkor is… Érezte, talpig elpirul szégyenében. Gúnyt ?zött Bob érzelmeib?l, s Bob nem érdemelte meg. Hosszasan maga elé nézett, csak azután válaszolt, de anélkül, hogy felnézzen.
– Nem kellett volna gúnyolódnom. Te komolyan gondoltad… De… – habogott Noémi.
– Különleges n? vagy… Nem kértél bocsánatot. Ett?l még különlegesebb vagy nekem.[6] – Bob hangjából csodálat sz?r?dött ki, majd hirtelen megváltozott a hangneme. – Nincs jegygy?r?d!
– Nincs… de…
– Van valakid… – állapította meg Bob lemondóan.
– Van.
– De ? még nem kérte meg a kezed! Az els?ké az els?bbség!
Erre a replikára már Noémi is felkapta a fejét, s elnevette magát.
– ? rossz ember. Nagyot fogsz benne csalódni! – folytatta Bob.
– Ezt ugyan honnan veszed? Miért gondolod, hogy egy rossz emberbe vagyok szerelmes?
– Tudom!
– Honnan? Nem is ismered! – akadékoskodott Noémi.
– Mert ha nem, akkor nem tudlak feleségül venni! – felelte Bob kesernyés humorral.
Noémi már épp válaszolt volna, amikor megjelent Gábor.
– Huh, de izgultam, hogy elkések, s te lelécelsz! – adott egy puszit Noéminak, majd azonnal szemrevételezte Bobot. Radarjai azonnal riadót fújtak.
– Mutassam be a barátomat, Gábort. ? az egyik trénerünk, Bob – mutatta be Noémi ?ket egymásnak. A két férfi végigmérte egymást. Groteszkül hangzott szájukból az „Örvendek az ismeretségnek.”
– Viszlát! – jelezte Noémi, hogy ?k Gáborral mennek.
– Viszlát! Talán egy másik tréningen! – intett búcsút Bob is. Gábor is mormolt egy köszönésfélét.
– Nem tetszik nekem az a pasas. Mir?l beszélgettetek?
– Épp megkérte a kezemet! – incselkedett Noémi.
Gáborra nézett. A fiú nem felelt, de arcizmai feszültek voltak.
– Gábor, te féltékeny vagy? – mulatott Noémi a helyzeten. A fiú ingerülten nézett maga elé.
– Te meghibbantál? – ment fel a lánynak a cukra. Erre már Gábor is éles hangon válaszolt…
[1] Vitathatatlanul a legismertebb magyar sláger, mely 1933-ban látott napvilágot. Szövegét Jávor László, zenéjét Seress Rezs? szerezte. A sláger 1935-ben indul világkörüli útjára, Gloomy Sunday néven, Paul Robeson el?adásában… 1936-ban jut el Amerikába. Még a mai napig is éneklik, több mint 10 nyelven. Olyan hírességek, mint például RayCharles, Paul Whiteman, Ricky Nelson, Sarah McLachlan, együttesek, mint a Genesis is énekelték. (http://en.wikipedia.org/wiki/Gloomy_Sunday )
[2] Egy amerikai tréner által tartott sikertréningen hangzott el ez a replika, nem emlékszem már a tréner nevére.
[3] Az els? négy meggyilkolt amerikai elnök, Lee tábornok az amerikai polgárháborúban a déli (konfederációs) csapatok hadvezére, Martin Luther King pedig a négerek egyenjogúságáért küzdött, ?t is meggyilkolták.
[4] Az amerikai álom kifejezést azt az Amerikai Egyesült Államokban kilakult eszmét takarja, hogy minden egyén saját erejéb?l kemény munkával képes saját életét jobbá tenni, leginkább folytonos és növekv? jövedelemmel. Maga a kifejezés a 20. század els? felében, az akkori Egyesült Államokban kialakult gazdasági fellendülés alatt alakult ki és vés?dött be a köztudatba, amikor is a bevándorlók az új élet reményében hagyták el hazájukat és vándoroltak be az USA-ba. Az amerikai álom alapgondolata az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatnak is része. Ott úgy található meg, hogy a nép az igazságtalan uralkodót – akkor ezalatt többek közt az angol Királyt értették – hatalmától megfoszthatja és saját politikai rendet alakíthat ki.
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_amerikai_%C3%A1lom)
[5] Egy ismer?sömnek a kezét kérték meg ilyen direkt módon ennyire rövid ismeretség után egy bálon.
[6] Az amerikaiak gyakran vallanak így szerelmet egymásnak: „You are very special to me!” = „Te nagyon különleges vagy nekem!”
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
