Házinyúlra nem lövünk
Dimény János képvisel? nem tartozott Noémi szimpátiái közé. Az a típusú férfi volt, akire tapadtak a n?k. Nem egyszer lehetett látni n?k által körbevéve, vagy amint valamelyiknek a fülébe sugdosott valamit, miközben átölelte. Így aztán a kelleténél többet megengedett magának, legalábbis Noémi értékrendje szerint. Mint az ilyenekkel történni szokott, nehezen viselte az elutasítást. Noémi tartózkodó magatartása úgy hatott rá, mint a ragadozóra a vér szaga.
Dimény elég nagy befolyású ember volt, Luca óva intette. Az 1985-ös választásokon is képvisel? volt, még az MSzMP színeiben. Azóta MDF-tag lett. Nemcsak helyezkedni tudott, de jó volt a memóriája is, s rendkívül sok mindent tudott másokról.
Noémi nem tudta miként rázza le képvisel? tolakodását. Dimény szeretett a n?k válla fölött betekinteni az iratokba, s közben „véletlenül” a kezét sem tartotta otthon. NLuca figyelmeztetésére gondolva, durván ellökni sem merte. Noémi pechjére elég sok kapcsolata volt vele, hiszen a külügyi bizottság tagja volt. Egyre feszélyez?bb lett a képvisel? jelenléte, másokkal ellentétben a humorát se díjazta. „Amerikában beperelhetném szexuális zaklatásért!” – villant át Noémi agyán. Neki pont egy ilyen per nem hiányzott. De hát esélye se lenne…
Ezúttal sem úszta meg. Dimény kikísérte, majd az ajtón kilépve megfogta a kezét, hogy megcsókolja búcsúzóul. Noémi vonakodva engedte át a kezét.
– Milyen finom tapintású kacsója van! – próbált Dimény bókolni. Az se zavarta, hogy többen is elmentek mellettük, nem engedte el a lány kezét. – Boldog lehet az a férfi, akit ezekkel a kezekkel ölel át – nézett a lány szemébe várakozóan. – Eljöhetne velem ma vacsorázni munkaid? után…
– Köszönöm, nem… – próbált Noémi a meghívás elöl kibújni.
– Ugyan, ne butáskodjon, nem várja otthon senki. S egy vacsora…
Ekkor férfikar ölelte át Noémi vállát. Nemcsak átölelte, hanem magához is vonta. Noémi els? pillanatban heves mozdulattal akarta lerázni, de felismerte Gábor hangját.
– Nem akar menni! – szólt Diményre.
A két férfi farkasszemet nézett. Gábor jó fél fejjel lehetett magasabb, s kajakos múltja is meglátszott az izmain. Dimény cingár alakja úgy hatott vele szemben, mint bicikli a tank el?tt.
– Jaaaa… Megértettem! Házinyúlra nem lövünk! – választotta Dimény a visszavonulást.
Noémi szíve a torkában vert. Önkéntelenül a védelmet adó férfitesthez simult. Csak miután a képvisel? elt?nt a kanyarban lett hirtelen feszélyezett az intim közelségt?l.
– Ööööö… köszönöm, hogy védelmedbe vettél – pirult el talpig, kibújva az ölelésb?l. Még az kellene, hogy meglássa ?ket valaki! Gáboron is látszott a zavar. – Állandóan rám nyomul, s tapogat – magyarázkodott a fiúnak, mintha felmentést próbálna találni neki.
– Vettem észre… – kereste Gábor is a szavakat. Végül elterelte a szót.
– Na, hogy megy a beilleszkedés? Nem evett még meg az irodasárkány? – utalt Szalaynéra.
– Képzeld, felírt egy fordítói tanfolyamra! S van végleges munkahelyem! – kapott Noémi az alkalmon.
– Tényleg? – örvendett meg Gábor. – Ezt meg kell ünnepelni! Egy üveg pezsg?vel le kell locsolni! Meghívlak vacsorázni – mutatta Gábor az ujjával, hogy kettesben. – Tudok egy remek kis intim helyet.
– De… Ebb?l az alkalomból nekem kellene megvendégelnem téged – jött zavarba Noémi.
– Kérlek… – zsarolta meg Gábor. – Az én örömöm.
– Ezt majd eldöntjük! Vár az irodasárkány! – szaladt el Noémi, mintha attól félne, hogy Gábor meggondolja magát. A saroknál még visszafordult egy pillanatra. – Nem is olyan sárkány, mint els? pillanatban látszott!
Noémi csak kés?bb döbbent rá, hogy csapdába került. Hiszen már nagyon el van adósodva Gábornak. Neki köszönheti a munkahelyét, most ebb?l a hülye szituból is kihúzta, s ráadásnak a vacsorameghívás… S nincs is úgy öltözve. Egész nap ebben a ruhában volt a nyári h?ségben, amihez amúgy sincs hozzá szokva. Brassóban átlagban négy-öt fokkal hidegebb van, mint itt. Vissza kellene mondania. Pedig ezt tényleg meg kellene ünnepelni! Yvettel kissé feszült a viszonya a tegnapi összet?zésük óta, Luca és Klári rendben lenne, de Yvett… Ha ?t nem hívja, hülye helyzetbe hozza a lányokat, Szalaynét mégse hívhatja… A szomszédaival épp csak köszön? viszonyban van. Ünnepelni szeretne, meghívást kapott, s ? most épp vissza akarja mondani… „Tisztára agyalágyult vagyok!” S ha visszamondja, akkor így hálálja meg Gábornak, hisz ez most már kész sértés lenne… Jaj, milyen rossz egyedül…
Az egész napos önemésztés közben id?nként rettegve pillantott az órájára, s az id?, mely máskor csigalassúsággal haladt, most mintha turbóra kapcsolt volna. Luca éles szemét nem kerülte el Noémi hangulatváltozása.
– Mi bajod? Mit nézed folyton az órát? Hova sietsz?
– Nem sietek. Túl gyorsan telik az id?… – vallotta be Noémi.
– Tesséék? Szerelmes vagy a munkahelyedbe? Akkor maradj itt aludni, ha nem bírsz elválni t?le! – ugratta Luca. – Na ki vele, tessék vallani a néninek!
Noémi könyörg? szemekkel nézett kollégan?jének szemébe, de Luca könyörtelen volt. Megismételte a parancsot.
– Na, ki vele!
Klári is meghallotta. ? is odajött. Beleszagolt a leveg?be.
– Itt férfiszagot érzek!
Noémi segélykér?en körülnézett, mintha keresne valakit, aki pártját foghatná. Végül lemondóan sóhajtott, s néhány szóban felvázolta dilemmáját.
– Meghívnak vacsorára, te ünnepelni akarsz, s visszautasítod? Azt, aki kimentett egy tök hülye szituból? Kutya legyek, ha te nem estél fejre! – háborgott Luca.
– Szerintem neked kényszerzubbony kell! – kontrázott rá Klári is. – Jókép? pasi! Fogd meg!
– Ti mit csináltok itt? Mi van itt klub? S a jelentés már készen van? – h?tötte le a kedélyeket az Yvettel érkez? Szalayné.
– Azonnal. Csak el?bb Noémit be akartuk utaltatni a diliházba. Képzelje…
– Ha a jelentés az asztalomon, meghallgatom miért – ment át az irodájába Szalayné.
Noémi még húzta az id?t a munkaid? lejárta után, hátha talál valami kiutat. Gábor rányitott.
– Már féltem, hogy komolytalannak tartottál, s elmentél – szabadkozott. – A külügyminiszterrel volt egy megbeszélésünk, s elhúzódott.
– Nem vagyok rendesen felöltözve… – tett egy kísérletet Noémi, miközben az irodaajtót kulcsra zárta. Jó ürügy volt, hogy ne kelljen közben Gábor szemébe néznie.
– Jaj, ti n?k! Nem a Hiltonba megyünk, s nem filmeznek. Egy eldugott kis vendégl?be viszlek, ahol beülünk egy szeparéba, kiváló a kaja, bort és a kiszolgálás. Nem egy drága hely, de én nagyon szeretem. Egyetemista koromban fedeztem fel, amikor még nagyon meg kellett számolnom a kiadásaimat, de nagyon megszerettem azt a helyet. Én is ugyanabban az ingben vagyok, amit reggel felvettem. Indulás! Ellenvetés nincs! – tolta meg finoman Noémit. – Tudom, hogy a Cinkotai HÉV hányig jár. Ezzel se gyere!
– Na, megbántad, hogy eljöttél? – incselkedett Gábor Noémivel.
– Tényleg kedves hely. Nekünk is volt egy hasonló kis törzshelyünk egyetemista korunkban. Voltunk drágább vendégl?ben is, de ott éreztük magunkat a legjobban.
Noémi még folytatta volna, de mögöttük nagyot dördült az ég.
– Jön a vihar. Szaladjunk! Mutasd az utat! – eredt futásnak Gábor, Noémi kezét megfogva, s maga után vonva a lányt. Ám a következ? pillanatban a nyakukba ömlött a dézsa. Tán még a b?rük alatt is vizesek lettek egyetlen szempillantás alatt. Noémi néhány lépés után lefékezett.
– Még hasra esünk… Sötét van. Úgyis mindegy…
A végén még élvezték is. Vidáman integettek a mellettük elrobogó autóbusz utasainak. Gábor a kapuból vissza akart fordulni, de Noémi behúzta.
– Normális vagy? Még a kutyát se kergetik ki ilyen es?ben. Gyere be és várd meg, amíg eláll az es?. Egy pillanat, csak lekapom magamról a vizeset. – Amikor egy perc múlva fürd?köpenyben, és törülköz?be csavart hajjal kilépett a fürd?szoba ajtaján, Gábor még mindig ott állt tétován az el?szobában, csepeg? ruhában. Kint már jég verte az ablakot.
– Nem maradhatsz ebben a vizes ruhában. Vesd le, adok egy b?vebb pulóvert… Vagy egy pokrócot.
Gábor nem mozdult.
– Vesd már le azt a vizes inget, ne reszkess itt nekem! – fogta meg Noémi a Gábor ingének az alját, hogy áthúzza a fején. A vizes ing tapadt, ráncigálni kellett, s a fürd?köpeny öve kioldódott…
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
