Amiről most szó lesz, arról édesapám természetesen hallgatott, tehát nem tőle tudom az alábbiakat.
Már a több hete fekvőbeteg családfőhöz hívták ki az otthoniak. Reménykedtek addig a gyors gyógyulásban, a házi szerek eredményességében és csak nagy nehezen szánták rá magukat az orvos kihívására. Pénzszűkében is volt a család, nem akarták még azzal is tetézni ezt, hogy fizessenek orvosnak, gyógyszerésznek. Ám nem volt mit tenni, az a nyavalya csak nem akart elmúlni. Érezhetővé vált a nélkülözés: a konyha tűzhelye napok óta hideg volt, a gyerekek szomorkásan játszadoztak. Az örömtelenség szele fogadta édesapámat megérkezésekor, amit szerintem édes szülém azonnal átérzett.
A beteget megvizsgálta, receptet írt föl, amit szerényen a komódra tett. Erősen ajánlotta, minél előbb váltsák azt ki a patikában, hogy a gyógyulás végre megkezdődhessen. Leszidta a családtagokat, hogy csak most szóltak neki. Utasítást adott ki, hogyha változás nem lesz két nap alatt, akkor azonnal értesítsék, ha jobban lesz, ráér három nap múlva is. Majd gyorsan összecsomagolt és elsietett, időt sem engedve a hálálkodásnak.
Otthagyta őket a hatalmas probléma előtt, miből váltsák ki azt az orvosságot. Hogy tudnák ők azt megszerezni pénz nélkül? Akiktől lehetett, már rég kértek kölcsönt, újabb hitelező meg egyszerűen nincs, elfogytak a jóembereik. Az a gyógyszer pedig nagyon kell!! Azaz kellene.
S akkor egy huncut szellő befújt az ablakon, megbillentve a komódra letett receptet. Ami alatt egy ötvenforintos bankó lapult meg.
A doktor úr már messze járt. A medicina egyébként 6 forint 80 fillérbe került.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.26. @ 12:18 :: Barok László
