Bonifert Ádám : Elvarázsolt kastélyon kívül

Nyomtatás

Elvarázsolt kastélyba léptem

amikor magadhoz hívtál,

való világhoz mérten

átéltem talányos csodákat,

azt hittem, a sorssal értem vívtál,

de csak delejes mutatványok,

s gőggel kevert alázat

során át vezettél végig,

megjártam poklot, s nem értem el  az égig.

Torzító tükröt mutattál gyakran,

hogy elhitessél álomtalan álmot,

mozgólépcsőként vittek egyre

nem létező szárnyak,

s valami trükkös térbe érve

hittem annak, amit láttam,

ferde és görbe tükrök sugarában

állt mellettem mindig az árnyad.

Most már tágult szemmel nézlek,

csodák nélkül már nem csodállak,

hajlott lélekkel még megvagyok,

de szó és dallam már dadog.

Minden varázslat semmibe szürkült,

már nem hiszek benned, se neked,

lelkemre kongó üresség ült,

s mikor te jössz, én elmegyek.