Mert hiába minden, mindig közelebb a végső pont…*
Búcsúzó lombok,
fájó elválások,
hervadó virágok,
lehajtott fejű fák,
a múlás képét
festi a tájra a
télbe forduló
őszülő világ.
Az ablakokra
majd nemsokára
jégvirágokat
rajzol az idő,
s amikor majd hó
borul a vállra,
a hóember is
itt-ott kinő.
Megint közelebb
a végső ponthoz,
szomorú szemű
csillagok fénye
pásztáz hajnalban
s a kelő Nap is
szánakozóan
tekint az éjre,
de nem mondja: baj van.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.05. @ 09:49 :: Bonifert Ádám
