Fotó: Nagyvárad, szülői ház *
De fiam, mit mondanak majd az emberek? ——— 597. ———
Mindnyájan evének és megelégedének — olvasható Máté evangélistától az ötezrek megvendégelésénél. Jóllaktak kenyérrel, még maradt is —, viszont nem tudtak eltelni Jézussal.
(V)egyétek hát komolyan Jézust, még akkor is, ha a most következő soraimra nem igazán lenne éhségérzetetek.
Egy anya az mindig meghallgatja gyermekét, s ez alól az én Édesanyám sem lehet kivétel.
Amikor soron következő tervemről számolok be az Édesnek, úgy az lehet mindenkor reakciója, hogy: jaj fiam, és mit szólnak majd az emberek???
Anyámmal azonban sohasem vitatkoznék annyit — mint veled.
Elhatároztam, ha későre is, hogy most gyorsan megfogalmazom véleményemet az emberekről —, mielőtt az emberek bármit is mondhatnának, énrólam. Az Idő pénz(telenség)!
’S az Idő rövid is, így igen sokan lehetnek — kik nem kerültek eddig még szembe emberekkel, vagy, hogy érthetőbb legyek — megannyian vannak, kiknek még nem került a szemébe ember, csupán gerenda.
Az emberek, noha nem angyali lények — mindig igyekszem kedvesen bánni velük, s filmre készült portréikat csakis finomszemcsés előhívóban hívom elő, mit utána legnagyobb tehetségemmel ki is retusálok —, ami nem lehet még csupán véletlenségből sem macskakaparás.
Elnézem tehát az embereket, s nem farkasszemet nézünk! Mily szeretni valók, s egyáltalán nem rettenetesek (mint némely asszonynépek) —, míg meg nem szólalnak.
/Az asszonyokat most egy ideig kerülnöm kellesz, pedig igazán nem állt szándékomban bárkinek is fájdalmat okozni —, mivel én nem olyan vagyok, mint általánosságban az emberek./
Életem első Mikulásának ajándéka az lehetett, hogy megszerettem az embereket! Sohasem éreztem meghatározhatatlan személyeknek őket, és igen bántónak találom magam is amikor úgy beszélnek róluk, mint emberekbe bújt farkasokról, viszont a sajtót is elítélem — miközben a sajtot megeszem —, amikor szervezett üldözést —, már-már emberüldözést kezd a legártatlanabb emberek ellen…
Aki egy kicsit is ismer engem, az tudhatja azt is rólam, hogy bátorságomnál már csak a szájam lehet nagyobb.
Tudja ezt Anyám is!
Befejezem végre.
Tudod Anyám, az emberek azt nézik, ami a szemük előtt van, ugyanakkor megfeledkeznek arról, hogy az embernek napjai olyanok, mint a fű, s ha általmegy rajta a szél —, úgy nincs az többé.
Talán, még ha azt megkérdezhetném, hogy az ember, s az emberek természete megszelídíthető-e —, mert amennyiben még nem, úgy kit is érdekel az, hogy mit mondanak az emberek?
Véleményükkel így nem tudok mit kezdeni, de reád Anyám a folytatásban is figyelek és felnézek!
Mind egyre feljebb.
Maradj még Anyám!
Budapest — 2010. okt. 13.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.14. @ 12:48 :: Bősze Emil Miklós
