Ne ítélj felettem, már nem az vagyok.
Az este h?vös, fekete porcelán.
Nem jutottam messzire, utam annyi
csak, mint egy átücsörgött délután.
Rámhúzza csuklyáját a csend, nincs
keresztem, hát felfeszülök a vágyra.
A csillagok csikkek, parazsuk a
retinába hullik, hamujuk a mára.
Bordák boltíve alatt szívem szelíd,
hajt, küzd, de elkurvul, mert magyar.
Félti forintos, olcsó álmait,
de míg dobog, addig hazazavar.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.09. @ 20:25 :: Csillag Tamás