2010. október 27.
Borral borogatni,
mit érne már a fájásokra, csak bolond álmokat költ
részeggé lenni volna okom annyi,
amennyi es? és sáros föld.
Ellepné a bánatom a bús udvarokat,
mint rózsaillat a temet?t
engem már itt semmi sem nyugtat,
szemem alján ?rzöm lágy héjában a lecsukódott szemfed?t;
koporsó és fehér csipke földgyomorba fájva n?tt.
S benne fodros könnyek, tenyérbe hulló apró melegség,
hát áradjanak megmaradt örömeim széjjel,
mert ott van a megment? otthon, benne az a mindenség,
holtan a föld meglazult titkos termeiben.
Olyan kedvesen alszol, ó, mily nyugodtan,
aludj, ajkad dúsa altató csókom volt vala,
én járok a porban, mit testedre szórtam,
de bennem élsz, míg lélegzem, míg mellkasom szívemet
végül – össze nem tiporja.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.28. @ 19:32 :: Csonka János