Három folyó zihál fülembe,
rejtett szentély a meder.
Kiürült a régi fészek,
nem kívánt vendég vagyok,
jussom hiába követel.
Arrabona lopódzik hozzám,
megn? a múlt homloka,
kirekesztett párbeszéd
térdel a semmi csendjén,
homályba d?l a püspöki palota.
Talán nem kellett volna várni,
s arcod szobámba bújna.
Befalazott gyermek vagy,
magába nyelt a város
Danubius ölébe butulva.
Muskátli-szagú mélybe léptél,
szavad felnyársalt virág.
Nincs közös út, nincs béke,
csak az örökölt stigma.
Férceled magányod panaszát.
Meztelen párkányon ül a Nap,
hallgatag benned az átok.
Exhumált fényed közöny,
már nem ismersz magadra,
árnyakba porlad bátorságod.
Visszhangba tágul a promenád,
emléked belém karol.
Csak léptem zöreje méri
az üres id? ritmusát,
s a lázadó széllel kánont dalol
Legutóbbi módosítás: 2010.10.07. @ 08:21 :: csontos marta