Homokba írtam a kérdést.
A szél nehéz illatán
táncot jár a mozdulat,
s míg dalom súlyát cipelem,
sorokba rendezem válaszodat.
Alakod szökött körvonala
most a fák lombjára feszül,
csak a vödörbe rejtett
sötétség kutat szememben,
s arcod a kút kávájára ül.
Itt hagytál magamra végleg.
Csukott ajkad dermedt vonalán
libben a gyász függönye,
sugarad feltépett utakra tévedt,
elnyelte a mélység közönye.
Viharba roppant heged?dön
magasba lobban az ének,
a csend foglalatán lazul a fény.
Eltékozolt perceid vonulásán
semmibe rétegz?dik a remény.
Hallgatag húrok ?rzik
hideg testedre fagyott árnyad,
csak Kháron ladikján érvényes jegyed.
Pontba s?r?södik az id?,
s néma vonód karmesteri pálcája
a megsebzett égen futásnak ered.
Csak egy gazdátlan heged?
vádol, s mint elhagyott szeret?
csendes kínjába zárja neved.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.17. @ 19:41 :: csontos marta