Bánatom fehér szolgái:
mécsesek sírnak helyettem,
könny? lángjuk ide-oda
– mint lelkem benn -, leng a szélben.
Porló testük k?palástján
krizantémok bólogatnak.
A csend üvegharangjában,
néma ingás, elleng a Nap.
Halálukat felidézem,
mely szeretetükb?l kizárt;
innen nézve beláthatom –
?k túl látják a láthatárt!
Azoké a holtak napja,
akik életet szeretnek,
szívük közepén ?sökkel
szellemhangon beszélgetnek.
S belátják a lehetetlent,
amin már túl a sírlakók:
arcukon, ajkukon mosoly,
él?k és halhatatlanok.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: dudás sándor
