A szervez?k közlése szerint az elmúlt 12 hónapban megjelent több száz m?cím közül a 7 tagú zs?ri 31 m?vet elemzett részletesen. A 31 m?b?l végül a zs?ritagok kiválasztották a 7 legjobbnak ítélt m?vet. Emellett minden zs?ritag értékelt még 4-4 könyvet, 1-t?l 4-ig pontozva azokat. Az így kapott segédpontok összeadásával alakult ki a 3 díjra javasolt m?.
Mint azt az indoklásban kiemelték, A Szentek hárfája mellett a sokréteg? nyelvi igényesség, a cselekmény jól bonyolított szerkezete döntött, amely élvezhet? olvasmányként egységbe tudta hozni a valóságos és a regényes elemeket; a különböz? korok szociografikus leírását egy rejtélyes gyilkosság nyomozásával és m?vel?déstörténeti elemekkel. A korábban inkább irodalomtörténészként ismert szerz? lényegében els? szépirodalmi m?vével talán Szerb Antalt vagy Umberto Ecót juttathatja eszünkbe.
Szilasi regényében Békéscsaba – Haragoson (Árpádharagos) 1924 karácsonyán a nagytemplomban a város szeme láttára egy érthetetlen és rendkívül teátrális gyilkosság történik. A könyv nyomon követi a többlépcs?s nyomozást, amely azonban csak „sorvezet?”, bár logikája, agyafúrtsága nagyon is kielégíti a krimiolvasót. Az esetet több szemtanú többször is elmeséli azoknak a profi és amat?r detektíveknek, akik id?r?l-id?re (1924 után 1928-ban, 1954-56-ban és 1989-ben) igyekeznek megfejteni a gyilkosság okát, körülményeit és értelmezni következményeit.
Sumonyi Zoltán, a RID kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a három díjra jelölt m? között – az eddig tapasztaltaktól eltér?en – minimális különbség volt a zs?ri értékelésében, ezért a meggy?z? sorrend kialakítása érdekében a Kuratórium tagjainak borítékolt értékelését is figyelembe kellett venniük. Örömmel tapasztaltuk, hogy ezek után sem változott az eredeti sorrend; vagyis a kurátorok titkos szavazatai meger?sítették a zs?ri ítéletét.
A Rotary Irodalmi Díjat a Budapest-Tabán Rotary Club alapította 2008-ban.
Rotary irodalmi díjat kaphat az a magyar nyelven, az el?z? évben megjelent, eredeti irodalmi alkotás – regény, novella, verseskötetet -, amely magas irodalmi értékén túl, leginkább kifejezi a Rotary eszmeiségét. A díj egy plakett és három millió forint. A díj odaítélésér?l kuratórium dönt felkért zsürorok javaslata alapján. A kuratórium elnöke Sumonyi Zoltán költ?, író, a Magyar PEN Club ügyvezet? alelnöke, tagja Gömöri György Londonban él? magyar költ?, a Cambridge-i egyetem professzora, és Ilia Mihály irodalomtörténész, a szegedi egyetem professzora. A zs?ri tagjai irodalommal hivatásszer?en foglalkozó, nem könyvkiadóknál dolgozó szerkeszt?k, kritikusok. A zs?ri névsora titkos, a felkérés külön-külön történik, a zsürorok sem tudnak egymásról. A három legtöbb jelölést kapott szerz? nevét nyilvánosságra hozzák, a végs? gy?ztes a három jelölt közül kerül ki.
A RID szervezését és lebonyolítását a Rotary Club Tabán Közhasznú Alapítvány végzi. A RID költségeit a Rotary Irodalmi Díj Társaság tagjai és az irodalmat fontosnak tartó magánszemélyek adják össze. Sem az Alapítvány, sem a Társaság nem vár és nem fogad el támogatást állami vagy politikai szervezett?l.
A díjat minden év október 9-én adják át.
Szilasi László 1964-ben született Békéscsabán. Szegeden él, az SZTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszékének oktatója.
Irodalomtörténészi munkája mellett a kortárs magyar irodalom egyik legelismertebb, egyéni hangú interpretátora, Az irodalmi hagyományt karakteresen kapcsolja össze az új irodalomelméleti irányokkal, teszi ezt szellemesen, könnyedén, a biztos ízlés és pontos értékválasztás fedezetével. Bár szépírói érdekl?désér?l tudtunk (Kész regény), most megjelen? regénye mégis igazi meglepetés, az irodalmi közélet fontos eseménye.
.
.
Eddigi kötetei:
Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét? JAK-Pesti Szalon, 1994.
Lassú olvasás. (Hárs Endrével közösen) Jate-Ictus, 1996. (deKON-KÖNYVek 7)
Kész regény, Gabriely György és Poletti Lénárd levelezése. (Németh Gáborral közösen) Filum kiadó, 2000.
A Kopereczky-effektus. Jelenkor Kiadó, 2000.
A selyemgubó és a “bonczoló kés”. Osiris-Pompeji, 2000.
A sas és az apró madarak (Balassi Bálint költ?i nyelvének utóélete a XVII. század els? harmadában). Balassi Kiadó, 2008.
.
Szilasi László könyve, a Szentek hárfája, történelmi regény és intellektuális krimi.
A múlt század húszas éveiben kezd?d? történet mesél?i egy korabeli gyilkosság hátterét, indítékait akarják felderíteni: miért ölte meg a haragosi Nagytemplomban Omaszta Mátyás módos gazdát Grynæus Tamás diák, hová t?nt a helyszínr?l a holttest és az elkövet?, és hogyan változtatta meg egy közösség életét ez a b?neset.
A regény szerkezete követi ugyan a magyar irodalomból is jól ismert történetmesélési hagyományt, mely szerint „ahány elbeszél?, annyi történet”, de a különböz? szemszögek els?sorban az id?beli eltolódásból erednek.
A húszas, az ötvenes és a nyolcvanas évek során felbukkanó önjelölt nyomozók más és más el?történettel indulnak a nyomok és a múló id? nyomába.
(A könyv fülszövege)
Részlet a könyvb?l:
[I. Makovicza, 1924]
1924. december 24-én éjszaka, nagyjából egyazon id?ben, fél tizenkett? el?tt néhány perccel, vagy kicsivel utána, három férfi vágott neki a szakadó hóban a városnak, hogy a feldíszített haragosi Nagytemplomban, a lehet? legteljesebb számban összegy?lt hívek körében, ?k is köszöntsék Szent Fiad, a Megváltó születését. Amikor a legid?sebb kilépett Garay utcai házának ajtaján, a havat hozó déli szél alásöpört nehéz subájának, de nem tör?dött vele: a szemébe húzta a kucsmát, s botosan, csizmásan, nagy kezében lámpással elindult arrafelé, ahol a térdig ér? hó alatt az ?sz elején lerakott téglajárdát sejtette. Fiatal úrihölgy-felesége, Mária asszony, kényeskedve, de bizalommal lépegetett a nyomában vékony talpú, magas szárú, f?z?s cip?jében, fázós kezecskéit rukavica helyett finom róka-sz?r muffba bújtatta. Utánuk a négy nagyobb gyerek következett, elöl a fiúk, majd a két leányka, egymás kezét fogva, mögöttük pedig a legkisebbet, János kisúrfit nagy fekete kend?je alatt karjában hozta a pesztonka. A menetet a félkez? családi factotum zárta, az a Czirok nev?.
Simléderes posztósapkája alatt harciasan kunkorodott hófehér bajusza, megmaradt kezében ? is lámpást vitt, magasra emelte, s kivételesen egyfolytában morgott valamit, káromkodott magában, vagy talán a szoptatós dajkának udvarolt titokban. Hosszúra nyúlt árnyékuk, mint megfejtésre váró, különös, régi bet?k rajza, el?re vet?dött a frissen hullott, itatóspapír-szer?, sz?z havon. Elmentek az ablakaim alatt, el a gimnázium hátsó nagykapuja el?tt, el a ráfagyott páráktól amorph szoborrá hízott régi artézi kút mellett, majd a templomkert délkeleti sarkánál a subás ember ráfordult a F? tér északi végéhez vezet? kis utcára. A város legszebb fogatán, hatalmas szánon, vagy akár automobilon is mehettek volna.
De a családf? ünnepre mindig gyaloglábat parancsolt az övéinek. Nye vrav nyics! Nem, Uram, nem voltam ott, mégis teljesen bizonyos vagyok benne, hogy otthon, a szép nagy városi házában, indulás el?tt, a misére készül?dve, legalább egyszer csak kimondta azon a szent estén is ezt a mondatot. Abban azonban, amit a saját szememmel láttam és a saját fülemmel hallottam azon az estén, kés?bb, a Nagytemplomban, a feny?szagú gyertyafényben, meg utána, kint a téren, a templomok között, mert ott voltam én akkor is, már egyáltalán nem vagyok bizonyos, Uram. Sohase is voltam. El se kellett volna kezdenem. De elkezdtem, be is fejeztem, s most végre meg is akarom érteni. Csönd legyen, elhallgass, a szájadat befogod, ez volt hát a szavajárása. Megmondta az mindenkinek, válogatás nélkül, ha megharagították, nem nézett se Istent, se embert. Állt ott azzal a hatalmas testével, bólogatott a kucsmájában egykedv?en, aztán egyszer csak Csuss, nye vrav nyics!, beolvasott az még a Bertóthy pol gármesternek, belehörgött az arcába még az öreg gróf úrnak is.
A Connie kisasszonyt meg úgy leteremtette egyszer, el?tte való nyáron, hogy az utána sírva szaladt a kicsi lábain Anton úrfihoz szegény, noha egyáltalán nem érthette, hogy miket mondott neki az a vörös arcú, nagydarab, subás paraszt. Mert ennyi maradt bel?le végül. Nagybeszéd?, vidám, hangos ember volt pedig valamikor, csak úgy villogott a szeme, a bajusza meg a frissen vikszolt recseg? csizmája, amikor végigment a Vasút utcán, a poros akácok alatt, az els? tavaszi nagy ver?fényben. Fekete öltöny, hófehér ing, kalap, elintézett az mindent a Városházán, hivatalokban egy pillanat alatt, azzal a csicsás, fürge modorával. Szaladtunk utána, gyerekek, vártunk rá a kis téren zsibongva, jött is hamar, fütyörészett, dobott egy-egy ötöst, vagy fizetett egy jeges limonádét a Fiuméban. Bomlottak utána a n?k, és d?lt hozzá a pénz. Az apja nem becsülte sokra. Azt gondolta róla, legfiatalabb gyermekér?l, az egyetlen fiáról, hogy nem elég kitartó. A Matyi gyerek? Nekifeszül, oszt’ rászarik az inára. És legyintett, meg köpött egy nagyot. De, ha egy ideig tán úgy is látszott, nem volt neki igaza. A Matyi gyerek meg néhány év múlva megörökölt mindent.
Az Öreg Mátyás, az Ámerikán hízott zsírosparaszt, a fürjesi mezítlábas milliomos egész hatalmas nagy vagyonát. Földet, tanyát, gépeket, lovat, állatokat, mindent. De azt tényleg hamar elunta, hogy csak a földet túrja, túrassa naphosszat. Gimnáziumba járatták, beíratták a nagyoskolába, kicsit kinyílt neki a világ, az érettségi vizsgája is meglett, nem szerette hát, hogy mindig disznószaros a fényes csizmája sarka. Szekereket vett, lovakat, aztán beállt a helyi szállítmányozók közé, fuvarosnak. Fél év múlva már nem ? ült a bakon. Megvett hat legényt a gabonapiacon, beöltöztette ?ket parádés kocsisnak, a szekereket meg befestette kékre, hogy mindenki azonnal felfigyeljen rá, mit visznek éppen, és kinek, az ? kódisságból kivakart emberei. A tizenkét fekete nóniusznak meg a legényeknek pedig kiváltott egy Okos utcai belvárosi telket. Egy szekér pénzébe került, de megérte. Istállót meg szállást húzott rája, és attól kezdve aztán tényleg ?k értek oda el?ször mindenhová. Kékre festette az istrángot is, az egyenruha meg zöld volt, és piros pörgekalap meg naponta cserélt fehér cérnakeszty? dukált hozzája, állt a nép, ha meglátta azokat a hatalmas batárokat. Mentek libasorban egymás után, rajtuk annyi Berger-sör, Rosenthal-liszt, Reisz-Porjesz- szekrény, Suk-Wagner- vagy Bohn-féle tégla, hogy még egy másik nagy városnak is elég lett volna. Kint élt a tanyán, pedig akkor már nagyon gazdag volt.
Onnan messzir?l irányította a gépezetet, telefon- vonalon osztogatta az utasításait, és csak néha-néha jött be a városba, ha végképp személyesen kellett valamit elintéznie. De lett egy városi háza is, a Nagytemplom mögötti kis utcában, a Próféta háta mögött. Márton-nap után, télire oda hurcolkodott be a családjával. Szép volt az asszony, sok a gyerek, rengeteg a dolog, de mégis, mintha még mindig legény-ember lett volna, nyaranta órákig ült ott velünk a Fiume el?tt a nádfonatú széken, dudorászott, mesélt, tervezgetett, mi pedig úgy néztünk fel rá, mintha máris a legényei lettünk volna. Az Omaszta legénye: nagy rang volt az akkoriban Haragoson.
Aztán jött a háború, s ?k elmentek mind. Bencsik Mihály, Filyó Ferenc, Riegler Gusztáv, Zsiga Ferenc meg a szép Obsuszt-fiú odalettek. Nem jött vissza csak ? maga, meglassúdva, elcsendesedve. Meg az egyetlen megmaradt legény, fél karral, a másikat elvitte egy gránát. Az se beszélt attól kezdve a megfehéredett bajusza alól, csak ha kérdezték.
Szilasi László: Szentek hárfája, Magvet?, Budapest
Forrás:
kulturpart.hu
litera.hu
pim.hu
wikipedia.org
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva