csillogó égi madárnál nagyobb csoda,
hogy velünk van, túlélte,
mert vele volt az Isten.
Legfrissebb hírért azokban a napokban
anyám papucsban szökdösött
szomszédba, hol már zörgött
a tilos „Szabad-Európa”,
alig befogható, zavart adó.
Ültek a népek szorosan,
egy szófoszlány, egy hang ki ne szivárogjon,
fekete kend?be, kalapba maradjon.
Piros háztet?k között
tenyérnyi kék égen ezüst csík körözött.
„Jé, repül?!” kiabáltam és szaladtam,
minél tovább enyém legyen,
– még öt évem sem töltöttem be –
s?r? ropogás el?l berángattak.
Magasból géppuskás l?tt,
gyermekként játszott; kinézte, célzott,
bumm … Neki csak mozgó célpont
volt Apukám, ki Budáról motorral jött,
és sorozat el?l borult árokba.
Akkor nem értem fel ésszel;
csillogó égi madárnál nagyobb csoda,
hogy velünk van, túlélte,
mert vele volt az Isten.
Átfázva háttal cserépkályhának d?lt,
reszketve lábát áztatta,
szobában ínycsiklandón megült
sült-alma édes illata,
de sarokban a csönd rettegve feszült.
Körbeállva félve lestük,
mit hallott, látott, tudhatott.
Ifjú tavasz szele ?szben perzselt
– szemével huncutul csippentve mesélte –
szélben zászlók lyukasan lengtek,
pár nap boldogság, arcokon ragyogás.
Rendületlenül hittek egy új,
félelemmentes, szabad hazában,
de döntöttek Oroszországban.
Aztán egyre halkabban szólt,
kesernyésen szája suttogóra fogta.
Éppen igyekeztem hozzátok,
tereken dübörg? tankok, csillagos katonák…
halál vigyorgó arccal suhant az utcákon,
szétl?tt házak…, zokogtak a kopaszodó fák.
Kövezetre hajnal véres bíbora
omlott, vörös színbe fonta
lámpaoszlopokra akasztottak
és a sötét jöv? vetül? árnyát.
Holdfényben ágak reccsentek,
elcsüggedt kofferes ezrek
otthont keresni settenkedtek.
Börtönben kínzások, verések,
nyögések…, szaggatott hörgések,
rögtönítél?-bíróság… és a fejek,
igazságtalanul az igazért hulltak,
remények fájva, lassan simára koptak.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.26. @ 12:22 :: Jampa drolma