Ami megmarad:
könnyes-édes kép,
sokszor oly kevés,
mégsem bírja az ész.
könnyes-édes kép,
sokszor oly kevés,
mégsem bírja az ész.
Kémény fúródik
tüskeként kékségbe.
Füstje tekerg?n köti össze
földet az éggel,
ahogy él?t, a holttal
az emlékezés, a néma sorfal.
Ami megmarad:
könnyes-édes kép,
sokszor oly kevés,
mégsem bírja az ész.
Néha bevillan:
bódító-bús illat,
szikrázó, vagy színtelen szín, íz…
belém ívódott vágy.
Éterb?l távolról csordogál:
halk hang …
szálló kincstár egy-egy foszlány.
Az élet gyorsvonatán
pillanatnyi rezzenésre
fejet hajtva megáll:
láb, lélek,
felröppen? gondolat…
majd suhan tova,
mintha ott sem járt volna soha,
mégis, ott marad nyoma.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.31. @ 10:08 :: Jampa drolma
