“Vallom azonban a bölcsességet is: harcom nem megy túl a józanság
vonalán: magamban is érzem ami ellen küzdök, s tudom, hogy minden
rombolás engem rombol.” – Babits Mihály
Elindul, amint az izzó napot a vacsoracsillag lepöcköli az égr?l, mind a hatmillió fokot. A mennybolt pereme sárgából halványkékbe foszlik, vonzza. Léptei elgondolkodtatóan lassúak. Háta mögött csúfolják harcias tücskök, csahos kutyák zaját kiváltva.
Megy, lép, számolatlan. Felágaskodnak ellenségei a göröngyök, bogáncs terem árnyék-fekete virágot. A csalánt kerülné, mint a patak száraz medrét, ahol hidat vert az alkony a nappalból az éjszakába.
Mi célja lehet embernek nekivágni? Világ nyílik el?tte? Nem, akkor fények nyitnának parányi ablakot a síkon, vagy hegyként ágaskodó toronyban megbillennének csalogató harangok.
Az egész táj meglapul. A hold álmosan a túloldalára fordul – ne lássuk, kivel alszik.
Embertelen a környék, amióta a nappal aranypénze messze gurult vagy beletaposták aszálytól kérgesedett sárba.
Mint a sivatag száraz homokján, szikkadt f?csomó az érték, elvérzik a konvenció minden mértékegysége.
Megcsalja magát, egyedül, nehogy az emberek becsapják, akik üres egekben száguldoznak vagy dróton és leveg?n át érvénytelenítik az emberség örök igéit.
A pusztában vak, éhes Istent keres, elege van a kétes istenekb?l – nem költ tarisznyára, itt hagy mindent. Feszül a b?r, böjtöl? csontok dudorodnak.
Felriad. Alatta a n?vér rombolja az ágyat, feltépi a sötétség peremét a sárga ?rfény, ellenségesen csattog a folyosó, k?r?l k?re lépve, papucsban. Már nem küzd a ráccsal, kilépni nem akar – talán repülni.
Az idegek csalánból font bogáncsok, micsoda képtelenség! A falnak beszél. Rá sem hederít a matatásra.
Nem veszi észre a leped? már az arcát is befonta, sóhajok szell?je többé nem rebben, madártoll sem hasítja horizontot.
A szemhatár pillája lezárul.
A békével csak megküzd valahogy, s a lomha n?vér el?l kislisszan a bezárt szobából. Nem fülel már, kopognak-e mögötte az él?k csoszogó fáradt léptei.
Kineveti az ágy holnapi lakóját.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.06. @ 14:00 :: Radnai István
