Egy lepke szállt a lapos kőre.
Máskor is láttam már.
A langyos ősz felébresztette,
most forog, szárnya fel-le jár,
virágra libben, táncol, elrepül,
kört karcol az égre, aztán visszaül.
Boldog. Úgy hiszem.
Míg csillog a négy pávaszem,
az idő nem menekülhet,
előlem sem.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.21. @ 06:35 :: Takács Dezső