Építs falat mulandóságomra
közönyből,
felejtésből,
eldobott szerelemből,
keserű álmokból, tűnő vágyakból.
S ültess mellé egy virágot,
hogy lássam mindig mosolyod,
lássam szép szemed csillogását,
éljem a végtelenben szerelmünk temetett álmát,
álmodjam rólad,
míg a véget nem érő idő lebontja a falat.
Irány Esztergom, Kedvesem.
Kényelmesen ülsz?
Húzzuk hátrább az ülést és pihenj. Soha nincs időd kipihenni magad, most valamit pótolsz.
Szeretek a Dunántúlon vezetni. Az alföld lapos vidéke unalmas, itt legalább a dombok megtörik az egyhangúságot, szebb a vidék is.
… Látod?
Az ott már a bazilika kupolája, Esztergom közepén Európa egyik legszebb épülete.
Behajtok a szigetre, itt van egy jó szálloda. Lepakolunk és irány a város. Jó ki séta lesz, de megéri.
Egy kávét gyere és igyunk meg, kicsit elfáradtam, mégiscsak több mint kétszáz kilométer volt.
Hát akkor induljunk! Szólj, ha fáradt vagy és pihenünk, bár lehet, én szólok hamarabb. Tudod ebben a korban már minden elhasználódott az emberen és már csak az „érzései” maradnak „fiatalok”… ha ilyen szerelme van, mint Te.
Menjünk fel a kálvárián, oda a dombtetőre, ahhoz a régi templomhoz.
Közben mesélek Esztergomról, amit tudok:
Ősi városunk. Valamikor még a római korban is létezett itt település, amit Salvio Mansionak neveztek, de történelmünkhöz igazán 960 környékén kapcsolódott, amikor Géza fejedelem megtette székhelyévé.
Itt született Vajk… azaz I. István, itt keresztelték meg.
A XII. században megfordult itt II. Kondrád német császár, VII. Lajos francia király és Barbarossa Frigyes német-római császár is.
Ez a kis templom eltörpül a Bazilika mellett, de egyszerűségében is szép.
Gyere, még jó kis séta vár ránk!
Nézzük meg a Bazilikát, de előtte ebédeljünk meg kis családi vendéglőben, mert a délutánunk nézelődéssel fog eltelni.
…
Akkor induljunk tovább.
Közben a Bazilika történetét elmondom.
Ezernyolcszázhuszonkettőben kezdték építeni és ezernyolcszázötvenhatban szenteltek föl.
Monumentális építmény. A falai tizenhét méter vastagok, belmagassága ötezer-hatszázhatvan négyzetméter.
Zúg a harang, lehet, minket üdvözöl?
Ennek a harangnak a súlya ötezer-nyolcszázhuszonhét kiló.
Vennünk kell belépőt, tudod, az egyház semmit nem ad ingyen, még az áldást vagy bűnbocsánatot sem.
De én ateista vagyok, így nem alkudozok velük. Itt is a szépség, a monumentalitás, ami vonz.
Látom, rácsodálkoztál a belső nagy térre.
Hatalmas.
Látod az oltárképet? Mária mennybemenetele, tizenhárom és fél méterszer, hat egész hattized méteres, a világ egyik legnagyobb vászonra festett oltárképe.
Ha megcsodáltál mindent, menjünk le a kincstárba! Amit itt látsz, az mind valódi. Az egyház nagy vagyongyűjtő volt mindig és az ma is. Szervezetként a világ leggazdagabbja. Önmaga anyagi biztonsága megelőzi a szegények segítését, az csak szólam és nem realitás. Ami a vitrinekben van, annak töredékéből luxus életed lehetne, amíg élsz, de hát ez a „papok” vagyona.
Menjünk lassan! Nyomaszt ez a gazdagság. Menjünk vissza a szállodába és vacsorázzunk meg, későn van már.
…
Egy kávét kérsz?
Ízlett a vacsora? Igen?
Örülök neki.
Tudod miért voltam ilyen a hallgatag a vacsora alatt?
Végig a kincstár látványa volt a szemem előtt és eszembe jutott a gyermekkorom.
Nagyon szegények voltunk. Emlékszem hogy karácsonyra, mindig ruhát, cipőt kaptam ajándékba. Szomorú voltam ha „jött a Jézuska”.
Én is játékokra vágytam, mint más gyerek, de nem jutott rá.
Egyszer apám — aki villanyszerelő volt — csinált furnérlemezből egy kis házat, szerelt bele egy zseblámpaizzós foglalatot, kis kapcsolót.
Mennyire örültem neki.
Aztán amikor már tudtam olvasni, kaptam egy könyvet: nem is tudom hány orosz népmese volt a címe. Olvastam éjjel nappal. Egy hét alatt a végére értem. Nagyon tiszteltem a könyvet és szerettem olvasni. Ami a kezembe került azt utolsó betűig kiolvastam.
Talán harmadikos koromban lettem könyvtári tag és onnan kezdve már heti két-három könyv volt a penzumom. És nem csak a koromnak megfelelő könyveket olvastam, például a könyvtáros néni /fura ma így öregen nénit mondani, mert talán, ha húsz éves volt/, kezembe adta Petőfi verseskötetét. Elvarázsoltak a versek és már tíz évesen próbálkoztam írni is. Persze sületlen dolgok jöttek ki belőle, de valahol ott szerettem meg a verseket — ha Petőfi nem is lett a kedvencem a későbbiekben. Tudod, nekem József Attila, Radnóti, Villon, Shakespeare a kedvenc, példakép, még ha soha a nyomukba se érhetek.
Szóval nagyon szegények voltunk, de akkor én nem is érzékeltem túlságosan. Egyre jobban kinyílt a világ előttem, és amit nem ismertem, azt nem is kívántam. Egyszerű dolog ez.
Még egy fájó dolgot mesélek el neked a szegénységről. Amikor olyan idős voltam, hogy a legkisebb felnőtt cipőméret jó volt a lábamra /néha három zoknival/, akkor apám a munkahelyéről hozott nekem cipőt. A villanyszerelő bakancsokról tudni kell, hogy vastag, nagy lukacsos gumitalpuk van.
Télen alaposan megrakodott hóval, és az iskolában, óra alatt szépen olvadt és tócsában állt alattam. Hányszor szidott a tanító és hányszor röhögött rajtam az osztály, és én hányszor mentem sírva haza. Aztán „megkeményedtem” és elégtételt vettem. Még a legerősebbeknek is neki mentem, bár nem mindig én győztem.
És nem is ezzel vívtam ki végül is az osztály tiszteletét, hanem ami ma is a hobbim, az írással.
A magyar dolgozataimat mindig felolvasta a tanárnő és ő volt az első, aki elbeszélgetett velem az írásról.
Még emlékezem a szavaira: „tehetséget érzek benned, olvass sokat és próbálj meg írogatni! Mindegy mit, csak írj, valami ki fog belőle jönni”. Hát a tanácsa első részét világéletemben betartottam, faltam a könyveket, de az írással vártam, nem éreztem késztetést… amíg meg nem ismertelek.
Az eredmény mit ér?
Ki tudja.
Neked tetszenek a verseim és az írásaim?
Igen?
Akkor van értelme írnom, ennyi nekem elég.
….
Késő van. Köszönöm a szép napot, amit veled tölthettem és köszönöm ezt az estét, amikor ölelhettelek „szép szerelem”. Betakarlak ezzel a könnyű takaróval. Itt a Duna mellett hűvösek az éjszakák.
Jó éjt Kedvesem.
Fázom!
Szánj meg, ha akarod, tedd hideg értelemmel,
engedd, hogy betakarózzak forró testeddel!
Legutóbbi módosítás: 2010.10.23. @ 16:00 :: Tiszai P Imre