Bemutatkozás
Másnap reggel, amikor megérkezett az iskolába, az igazgató még nem volt ott, csak öt perccel az órák megkezdése el?tt érkezett meg.
– Jó reggelt kívánok. Ön Zsigmond Noémi, és a helyettes matematika tanári posztra jelentkezett? – kérdezte, amint meglátta Noémit az igazgatói iroda el?tt várakozni. – Én Gömöri Péter vagyok, az iskola igazgatója.
– Jó reggelt kívánok. Igen, én vagyok Zsigmond Noémi. Itt vannak a diplomáim, és a fordításuk is.
– Eddig hol tanított?
– Három évet tanítottam általános iskolában, egy isten által is elfeledett háromszéki faluban. Véglegesít? vizsgám nincs, mert miel?tt letehettem volna el kellett jönnöm otthonról. Muszáj volt gyorsan állást találnom, hogy eltarthassam magam, azért dolgozok titkárn?ként. De tanítani akarok.
– Ez se egy elitiskola… – próbálta az igazgató felkészíteni.
Az igazgató átfutotta a Noémi papírjait, majd átkísérte a tanáriba. Bemutatta a kollégáknak, s már be is csengettek.
– A XI. C-ben van az els? órája – nyújtotta át az igazgató a katalógust. Az els? emeleten, a folyosó legvégén van az osztály.
Püff neki! Készületlenül! S középiskolában még nem tanított! S itt Magyarországon más a tananyag…
Amikor az a XI. C elé ért, kivágódott az ajtó, alig tudott félreugrani, hogy ne verje orrba. Egy kétméteres égimeszel? robogott ki rajta, azonnal utána loccsant egy pohárnyi víz. Elkapta a mellette elrohanni próbáló fiú karját, hogy megállítsa. Az akkorát rándított rajta, hogy majdnem elvesztette az egyensúlyát.
– Te mi a picsát… – forrott a fiú szájára a szó, amint meglátta a katalógust. Egy ideig farkasszemet néztek, a fiú kétméteres magasságából, Noémi lentr?l, de a katalógussal a kezében. Végül Noémi intett az osztály irányába.
– Matematika órátok van, nem? Becsengettek.
A fiú bekullogott, s elindult a helye felé. Noémi utána. Az osztályban pokoli z?rzavar volt, ordibálás. Noémi nem épp kosárlabdás termetével nem keltett felt?nést.
– Bejött a tanárn?! – kiáltotta el magát az egyik lány.
– S hol a francba van? – reagált az egyik fiú, ki azt hitte, kollégan?je hülyéskedik.
– Itt! – emelte fel a katalógust. Az legalább kilátszik.
Noémi a katedráig ment, s megállt az osztállyal szemben. „A hetedikesek sem voltak angyalkák, de itt hogy fog rendet teremteni?”
– Be szeretnék mutatkozni – mondta jobbat nem tudván kiokoskodni. Hirtelen nem tudta mitév? legyen. Érezte, a szíve a torkában dobog. Aztán dühös lett önmagára a tehetetlensége miatt. Feszült vonásai árulkodtak indulatairól. Hirtelen csend állt be. Halálos csend, mint amikor a randalírozó egerek közé dobunk egy macskát.
– Köszönöm a csendet. Zsigmond Noémi vagyok, és én fogom az év hátralev? részében helyettesíteni a tanárn?töket – mutatkozott be. A katedra biztonságos távolából, már nem t?ntek annyira ijeszt?nek a hórihorgas kamaszok. Névsort olvasott, hogy id?t adjon magának. Lassan helyére billent a lelki egyensúlya.
– Remélem máskor nem lesz ilyen fogadtatásban részem – nézett akaratlanul hosszasabban a „picsázós” fiú szemébe. Az lehajtotta a fejét – Jöv? órára kérek egy osztálytükröt, vagyis a neveiteket ülésrend szerint felírva egy lapra, hogy hamarabb megtanuljam a neveiteket. Mi volt a mai lecke? Kérek egy füzetet.
– Függvényábrázolás.
– Jó, akkor oldjunk meg egy feladatot. Ki jön ki a táblához?
Természetesen senki. Noémi végignézett az arcokon. Meg lehetett volna mintázni róluk az Unalom Istenét. Noéminak megint a „Kalcinált szóda…” jutott eszébe. Ezekb?l már kiveszett a gyermekkor természetes kíváncsisága, látni lehetett, hogy túl akarják élni az órát. Erre rendezkedtek be. Nincs más megoldás, ki kell hívnia valakit a táblához. S mi lesz, ha kerek-perec megtagadja? Kivel lesz jobb szemt?l-szembe konfliktusba kerülni? „Gyere a táblához” „Nem jövök!” Ha nem jön ki, jaj a tekintélyének. Végignézett az osztályon. Nem ismeri ?ket. Még hírb?l sem, hogy kerülje az elején a konfliktust a „nehéz fiúkkal”. Ki lehet a „f?vezér” a hangadó az osztályban? Miközben végigsiklott a tekintete az rajtuk, észrevette, hogy két fiú végigmérte, majd összesúgott a padban. Igen, most épp ?t, mint n?t osztogatják. Na, ezekkel nem lesz jó kikezdeni ebben a pillanatban. Ami azt illeti, egy kamaszlány lehet impertinensebb bármely fiúnál, f?leg, ha fiatal tanárn?r?l van szó, ha visszagondol, annak idején az ? osztályukban is a lányok közül kerültek ki azok, akik a gyenge kez? tanárn?k életét a legjobban megkeserítették. Megállt a szeme végül a picsázós fiún, amelyik az els? padban ült, pont a katedra el?tt. Egy ideig nézték egymást.
– Miért pont én? – kapta fel a fiú a vizet. „Na, nincs visszaút!” – gondolta Noémi.
– Nem rád gondoltam, de jöhetsz te is. Úgyis sorra kerül mindenki. Hiszen mindenkinek meg kell tanulnia. A matematika érettségi tantárgy.
– Mert az kicsúszott a számon… most kapom az egyest. Tessék, írja be! – csapta az ellen?rz? könyvecskéjét a katedrára, mely leesett a földre.
– Látom, tudod, hogy hibáztál. Egyébként nem felelni hívtalak ki, hanem gyakorolni. Vedd fel az ellen?rz?det a földr?l, tedd vissza, majd gyere ki a táblához. Hogy is hívnak? Nem jegyeztem meg a neved a névsorolvasáskor.
– Kassai Ern? – nézett meglepetten a fiú. Láthatóan nem értette, miért nem büntetik meg.
– Akkor Ern?, állj neki, számítsd ki a gyököket, s írd fel az el?jeltáblázatot.
Ern? csak nézett értetlenül, mintha a kínaiul beszélt volna hozzá.
– Mi az az el?jeltáblázat? – kottyantotta be valaki az osztályban. Noéminak el?ször az, a három évvel ezel?tti eset jutott eszébe, amikor törtek összeadását próbálta ismételni a hetedikben, de még azt se tudták, hogy mi a közös nevez?. „Nem, nem lehetnek ezek azon a szinten, ez középiskola…” futott át Noémi agyán a gondolat. Majd egy ösztönös sugallattól hajtva, elkérte megint az egyik füzetet, s kereste benne a megoldott feladatokat. Valahogy nem volt ismer?s számára az a módszer, ahogyan eljutottak a megoldáshoz. Rém komplikáltnak t?nt, s feltehet?en a füzet tulajdonosának eléggé olvashatatlan írása is hozzájárult, hogy nem értette a megoldás lényegét. Most mit tegyen? Azt kellene megtanítania, amit ? se ért. Hogy vallja be, hogy nem érti, miként oldották meg a másik tanárn?vel?
– Ezért kell készülni az órára. Még egy tanárnak is, nemcsak a diáknak. Úgy pottyantam ide, hogy a tegnap szóltak, hogy helyettesíteni kell a matematika tanárn?töket. Csengetés után egy perccel tudtam meg, hogy a ti osztályotokban van órám, s itt az órán tudtam meg, hogy a lecke a függvényábrázolás. Erdélyi vagyok, s mi Romániában teljesen más módszerrel oldjuk meg az ilyen feladatokat. Hiszen a matematikában az a szép, hogy ugyanahhoz a feladathoz sokféle módszert lehet alkalmazni. Nem ismerem ezt a módszert. Ha azt akarjátok, hogy megtanítsam nektek, el?bb nekem kell megmutassátok, hogyan csináltátok eddig, majd én megmutatom nektek azt, ahogyan én tanultam. Ki az, aki hajlandó nekem megmutatni?
A tanárt tanítani? Erre már került jelentkez?. Noéminak elég nehézkesnek t?nt a módszer. Vagy csak szokatlan volt?
– Köszönöm. Most már értem. Hogy hívnak? – nyitotta ki a naplót.
– Ábrahám Mária.
Noémi elképedt a magabiztos felel? jegyeit meglátva. Csupa ötös, néhány négyes, s?t egy hármas is…
– Neked ilyen jegyeid vannak?
– Hát milyenek legyenek? ? az osztályels?! – szólt közbe valaki.
– Ja persze! Hát itt ötös a legjobb jegy! Én tízest akartam neked adni! – nevette el magát Noémi. Tudta, de hát kiment az eszéb?l. Húúú, ehhez nehéz lesz hozzászokni…
– Most megmutatom, mi hogyan szoktuk. Egy ideig felváltva dolgozunk a két módszerrel, majd mindenki szabad kezet kap, s azt használja, amelyiket jónak látja. A házi feladatot mindkét módszerrel tessék megoldani.
– Ennyi házi feladat… – lázongott az osztály. – S két módszerrel?
– Na, hogy volt? – érdekl?dött az aligazgatón?, amikor Noémi kijött az óráról.
Noémi elmesélte a kalandját.
– Magának elment a szép esze? A diákoktól kéri, hogy tanítsák meg? Miféle tanár ön? – jött ki az aligazgatón? a sodrából.
– Nem tudtam az órára felkészülni, nem fog többet el?fordulni – ígérte Noémi. – Ha gondolja, holnap, amikor készülve jövök, bejöhet órára! – tette hozzá.
„Na, jól bemutatkoztam!” – gondolta. „Ez jól kezd?dik!”
Noémi hiába remélte, hogy ezzel lezárult az ügy. Az els? rögtönzés után megjelent egy szül?, aki középiskolai matematika tanár volt. Fiának a jegyét reklamálta. Természetesen az egyest. „Mert ha nem zavarta volna össze a gyermekek fejét egy olyan módszerrel, ami benne sincs a tankönyvben, akkor azt az egy módszert, amit a tanrend el?ír, rendesen megtaníthatta volna. Noémi hiába magyarázta, hogy választhattak, hogy az osztálynak 80%-a az „erdélyi” módszert választotta, s legtöbbjük sikeresen oldotta meg, hogy az osztályban csak két egyes volt… Azt már szóba se hozta, hogy ha már van otthon, aki érti a matematikát, miért nem kért a Misi segítséget. Azt se, hogy Misi azok közt van, aki a legtöbbet zavarják az órát, állandóan mással foglalkozik.
Laci, az irodalom szakos kolléga nem állta meg, hogy ne kérdezzen rá, miután elment Misi anyja.
– Miért hallgattál?
A törpefeny? fája
Alázat fája itt.
Nem hívja ki öntelten,
Mindíg viharközelben –
A menny villámait.
Idézte Noémi a Törpefeny?ket.
– Reményik? Én is nagyon kedvelem. Magvas egy vers.
– Cipésznek jó cip?je, s tanárnak jó gyermeke – folytatta Laci. Azt várnád, ha tanárgyermek, legalább a szül?vel tudsz könnyebben szót érteni, hiszen ? is szenved? alanya az ilyen kirohanásoknak. Fenéket! Ezek a legrosszabbak. De milyen az itteni iskola, az ottanihoz képest? – kíváncsiskodott.
– Csak a matematikáról tudok véleményt mondani. Romániában nagyobb a fegyelem. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az jobb. Itt szabadabb a gondolkodás. Inkább van önálló véleménye a diákoknak. Ott több a tananyag, talán több a szorgalom is, de nehéz a tudást összehasonlítani. Ott a jók jobbak, de több van, aki feladta, s középszer? szintet se éri el. Itt talán népesebb a „középosztály”, akiknek az alaptudása megvan. Ami a matematikát illeti, van, amit ott tanítunk sikeresebben, van, amit itt. Sok minden idegen számomra. Sok mindent tanultam itt, mióta tanítok.
– A diákjaidtól? – kérdezte Laci élcel?dve.
– Lehet tanulni t?lük. De én inkább azt mondanám, hogy velük sok mindent megtanulsz. Kérdéseikre választ keresve sok ismeretet szerezhetsz. Miért volt olyan él a hangodban?
– Egy tanárom íróasztala fölé volt kiírva: „Egy tanár azért nagy tudású, mert sokat tanul diákjaitól!”
– Kiváló tanár lehetett! – ismerte el Noémi. Feljegyzem magamnak ezt a mondást.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
