A vádlott
– Nicsak, micsoda meglepetés! Miss Naomi Miadzsi! – kiáltott fel Keith, amikor meglátta Noémit.
– Noémi, nem Naomi, és Zsigmond, nem Dzsigmond! Tessék a nevemet helyesen ejteni! – reagált Noémi szándékosan nem a Miyagi, hanem a saját neve kiejtésére, jelezve, hogy ? se felejtette el, hogy Keith ezel?tt fél évvel nem volt képes kiejteni helyesen a nevét.
– Számíthatok ismét a tekintélyem megtépázására?
– Szerencséd van. Ezúttal csak tolmács vagyok, nem résztvev?.
– Bob, ni, ki van itt! – hívta oda Keith a kollégáját, majd magukra hagyta ?ket.
Bob arca széles mosolyra derült Noémi láttán.
– Jé, mit csinál az én kis menyasszonyom? Látom, még most sincs gy?r? az ujjadon. Még mindig azzal a rossz emberrel jársz? Halottam, milyen jelenetet rendezett a múltkor – csóválta meg a fejét Bob.
– Te nem lennél féltékeny, ha megkérnék a menyasszonyod kezét? – vágott vissza Noémi, de a megjegyzés telibe talált. – Te képes voltál Budapestre jönni, s fel nem keresni azt, akinek megkérted a kezét?- ugratta Bobot.
– Még nem utaztam vissza. Hoztam valamit, annak a lánynak, aki kosarat adott. Azonnal visszajövök! – felelte. Rövidesen egy kis szalaggal átkötött csomaggal tért vissza.
„A legszebb, és legintelligensebb lánynak, akit valaha megismertem.” – olvasta el Noémi a rajta a cédulát.
– Egy indián totem van benne. Állítólag szerencsét hoz. Fogadd el emlékül!
– Te tényleg fel akartál keresni… – pirult el fülig Noémi.
– Meg kellene kezdenünk! – szakította ?ket félbe Keith. Noémi megkönnyebbült.
Szombaton délután a vonat ablakán kinézve Noémi próbálta helyére tenni magában az eseményeket. Kedves volt Kinga, hogy önként felajánlotta, hogy átveszi a tolmács szerepét, hogy ? egy nappal hamarabb hazautazhasson. A Bobbal való találkozás felkavarta, nem vitás. Hiába magyarázta a bizonyítványát, hogy Gábornak születésnapja van, menekült Bob el?l. Hogy is mondta Bob búcsúzáskor? „Ha ennyire menekülsz t?lem, azt jelenti, nem vagyok számodra jelentéktelen. Vagy félted t?lem a Gáborral való kapcsolatodat? Miért t?lem, és nem Kálmántól vagy Keitht?l?” „Mert ?k nem kérték meg a kezem.” – válaszolta akkor. Bob szavai: „Ha csak mulatnál rajtam, nem félnél. Féltél viszonyozni az ajándékomat.” – kivették a lábából az er?t. Az a mód, ahogyan Bob a veséjébe látott, valójában a Gáborral való kapcsolatának a veséjébe, tényleg szorongással töltötte el. Az a taktikája, hogy amikor Bob közeledni próbált hozzá, akkor ? szóba hozta Gábort, öngólnak bizonyult. Ilyenkor Bob feltett egy-egy olyan kérdést a kapcsolatukról, amelyre sohase kereste a választ, de már rég fel kellett volna tennie magának. „Még nem ismered a szüleit?” Ez a kérdés vágta a legjobban mellbe, talán még jobban, mint az, hogy „Látom, még most sincs gy?r? az ujjadon.”
Tulajdonképpen Bob nem volt tolakodó. Amikor ? témát váltott, nem tért állandóan vissza rá, hogy „Rajtakaptalak!” Nem próbálta Gábort mindenáron befeketíteni. Mégis ? egyre jobban félt Bob következ? kérdését?l.
Még akkor sem volt tolakodó, amikor azt a lopott rózsaszálat hozta neki. Hogy is adta át a szobaajtóban? „Úgy halottam, hogy itt Magyarországon lopni kell a virágot!” Kicsit félreértette azt a magyar szólást, hogy „csókot és virágot lopni nem b?n…” Aztán jött a huzavona a fogadd el/nem veszem el témában, melyre a nyíló liftajtó tett pontot. Akkor hirtelen a háta mögé rejtette, még az kell, hogy észrevegyék! Hiszen többen is ismerik Gábort. Így nála maradt a rózsa.
Nem kerülheti el, hogy elmondja Gábornak a Bobbal való találkát. Ha máshonnan tudja meg, az rosszabb lesz. Talán szerencsés dolog volt találkozni Bobbal, szembesült néhány kérdéssel, amelyeket már fel kellett volna tennie magának. Igen, tisztáznia kell Gáborral néhány dolgot. Miféle kapcsolat az, amelyben ilyesmit nem lehet megtárgyalni? Nem félhet. „De nem a születésnapján.” – kezdett el halogatni.
Lassan megérkezett a Déli Pályaudvarra. A Metró bejáratánál habozott egy picit, majd határozottan elindult Gábor lakása felé, ki öt percre lakott onnan. Meglepi Gábort. Tulajdonképpen itt is alhatna nála…
Az els? csengetésre Gábor nem nyitott ajtót. Már épp azon morfondírozott, hogy elmenjen-e vagy várja meg, amíg hazajön, amikor úgy t?nt, zajt hall bentr?l. Megnyomta újra a cseng?t. Gábor pizsamanadrágban nyitott ajtót.
– Te… hogy kerülsz ide? Azt mondtad holnap délután érkezel… – lep?dött meg Gábor. – Egy kicsit led?ltem ebéd után… Nálam óriási a rendetlenség… – magyarázkodott.
„Miért nem hív be?” – lep?dött meg Noémi. A következ? pillanatban megütötte az orrát egy olcsó n?i kölni illata.
– Te szemét!
Amikor hétf? reggel az iskolába ért, els?nek Géza üdvözölte.
– Na, hogy volt?
– Megvolt…
Géza rövid ideig vizslatta Noémit, mintha a mimikájából szeretne olvasni.
– Tegnap Gábornak születésnapja volt… Összevesztetek, igaz? – vonta le a következtetést.
Hallgatás beleegyezés.
– Ne szekáljalak? – kérdezte Géza.
Noémi megrázta a fejét, jelezve, hogy szeretné, ha békén hagyná.
– Megcsalt, igaz?
Noémi ismét hallgatott.
– Ne add fel! Hol van az a n? most, akit itt számtalanszor eltapostak, s újra és újra felállt…
A földre fekszik néha,
Mint tanult birkózó,
Vélnéd: vég-kimerült, –
S ím: talpra-pattanó.
– T?led tanultam! Ha feladod, annak a kurvának a karjaiba kergeted. – Géza látván, hogy Noémi nem válaszol, folytatta. – Egyszer félreléptem. Másfél éve lehettünk házasok. Orsolya nem adta fel. Választás elé állított: vagy ?, vagy a másik, mert ? nem osztozik. Ez az utolsó alkalom, amikor még megbocsát. Azt se várjam t?le, ha vele akarok maradni, hogy „spongyát rá!” Eltelik egy kis id?, amíg visszanyerem a becsületem! Most minden házassági évfordulónkon hálát adok az istennek, hogy ilyen intelligens feleségem van. Mekkora marha voltam én akkor! Kockáztatni, hogy elvesztek egy ilyen n?t…
– Nem – válaszolta Noémi fagyosan. – Talán a huszonötödik órában kaptam ezt a pofont az élett?l. Engem is megkísértett ez a gondolat, hogy elnézzem neki. Már úgy látom, szerencsém volt, hogy legalább most felébredtem. Felépítettem Gábor köré egy rózsaszín páncélt, nehogy meglássam azt, amit más meglátott. Egy amerikai barátom egyszer beszélt vele egyetlen percet. Olyan kérdéseket tett fel róla, amelyeket már rég neki kellett volna szögeznem. Betegesen féltékeny. Soha egy tányért el nem mosott, mert ? nincs papucs alatt. Nem bírja a kritikát. Egy év alatt se a karácsonyt, se húsvétot nem töltötte velem. Be se mutatott a szüleinek. Én csak egy barátn? voltam számára, kivel jó volt szeretkezni, jó volt elmenni valahova, jó volt elbeszélgetni… S ne hidd, hogy nem látom az értékeit. Segített rajtam. Sok nehéz helyzetb?l húzott ki. Kiváló barát lehetett volna. A szerelemmel elvesztettem egy barátot. Már 28 éves vagyok. Vágyok egy családra, de nem ilyen házastársra. S nem olyan férfira, akinek egy szexpartira jó egy prosti is. Az el?ttem nem férfi.
– S ha „Térden állva térek vissza hozzád[1]?”
– Már megpróbálta a tegnap.
– Gyászold ki magad. Majd szedd össze darabkáidat. Ha ebben segíthetek, ha csak annyival is, hogy meghallgatlak, itt megtalálsz a tanáriban.
– Nemcsak ?t vesztettem el a tegnap. Az amerikai barátom, Bob, akir?l beszéltem, ezel?tt egy fél évvel megkérte a kezem. A hét végén újra. Másodszor is kikosaraztam. Rendbe akartam hozni Gáborral a kapcsolatomat. ?t is elvesztettem. Egy napon két férfit vesztettem el.
Géza átölelte. Noém szeméb?l kibuggyant a könny. Valahol a tanári másik végéb?l néhány szófoszlány ütötte meg Noémi fülét, valami olyasmi, hogy „Szégyentelenek!” Aztán egy n?i hangot hallott a tanári el?szobájából, aki Géza után érdekl?dött. Géza nem engedte el. Aztán Géza hangját hallotta.
– Megcsalta a barátja. – Géza hangja magyarázkodó volt.
Egy sz?ke n? állt el?ttük. Nem ismerte. Azonnal rájött, hogy csak Géza felesége lehet. A n? leguggolt elé, és megszorította a kezét. Így ismeretlenül, abban a félreérthet? helyzetben.
– Hogy én mekkora kapitális barom vagyok! – fakadt ki Noémi, majd a n?höz fordult. – Köszönöm a bizalmadat.
– Néhány évvel ezel?tt, még nem járt volna ki neki – mosolyodott el a sz?ke n?. – Makkayné Sümegi Orsolya vagyok, Géza felesége – mutatkozott be.
– Én Noémi. Zsigmond Noémi. Vigyázzatok egymásra.
Megszólalt a cseng?.
– S most be kell mennem órára. Legyek nyugodt, megért?, türelmes, s magyarázzak érthet?en, miközben a sírás fojtogat – sóhajtott Noémi, majd vette a naplót.
– Várj még egy kicsit. Egyszer te is késhetsz két percet, más többet szokott. Nem mehetsz be így a 3C-be, abba az oroszlánketrecbe.
– Gondolod, két perc alatt ki lehet heverni?
– Na, hogy élted túl, az oroszlánketrecet? – fogadta Géza szünet után. – Mi az, összemarcangoltak? Véres a blúzod – tette hozzá.
– Bár ne vártam volna a „lecsillapodást”. Amint beléptem a 3C-be, Sólyom Misi abban a pillanatban ütötte úgy szájon Kassai Ern?t, hogy kitörött a foga. Azonnal közéjük léptem, a földr?l felpattanó Ern? neki akart ugrani Misinek, elsodort, a katalógust is elejtettem. Ern? szájából ömlött a vér, akkor lettem véres. Szerencsémre a fiúk közbeléptek, s szétválasztották ?ket. N?ügyek. Ern? eldicsekedett Misinek, hogy lefektette a barátn?jét. Erre a Misi agyát elöntötte a vér.
– Na, erre találj békés megoldást… Amelyik „mindig létezik, csak meg kell találni. S ez a pedagógus kötelessége” – ironizált Géza. – Ern? vajon miért tette publikussá az egészet? Ez nem itt kezd?dött… És te mit csináltál?
– Ern?t azonnal a fogorvosi rendel?be küldtem. A sürg?sségre. Most pedig megyek a dirihez. Nem hallgathatom el.
– Na, ezért is te leszel a hibás. Becsengetés után történt. ?szinte részvétem.
Még be se lépett jóformán az irodába, Luca máris levonta a következtetést:
– Összevesztetek Gáborral, ugye?
– Tegyetek meg nekem egy szívességet. Legalább ti mentsetek meg a sajnálkozástól! Ne tegyetek még rá egy lapáttal! Van bajom elég.
Ennek ellenére hamar híre ment a pletykának. Nem kellett sokat várnia arra se, hogy Dimény a kelleténél többet megengedjen magának. Els? alkalommal még sikerült leráznia egy „Tartsa otthon a kezét képvisel? úr!”-ral. Vajon meddig? Vajon miként fogja Dimény folytatni? Mert, hogy a képvisel? nem hagyja annyiban az elutasítást, Noémi abban biztos volt.
– Na, aláírtad az igazgatói irodában a jelenléti naplót? Látom már megint szép tiszta a fejed! – ugratta Géza arra utalva, hogy már megint berendelte az igazgató.
– Kelemen Matyi apja feljelentett az igazgatónál, hogy minden alkalmat megragadok, hogy belekössek a fiába és megalázzam. A Helena-ügy, a Szappanos Imre esete, csak ?t szólítom meg fegyelmezetlenségért, megalázom, megtöltöm egyesekkel, els? félévben meg is buktattam…
– De hát alig két hétig tanítottad az els? félévben… Már „tele” volt egyesekkel. ?t valójában Margit buktatta meg. A Kelemen fiúkkal mindenkinek baja van, nemcsak neked.
– De csak matekból bukott meg. Az igazgató felhívta a figyelmemet, hogy a nagybátyja az iskola f?szponzora… Minden további magyarázat nélkül. Értsek a szóból.
– Képvisel? azt hiszem. Egyszer ott voltam, amikor telefonon beszélt a dirivel. Az volt az érzésem, hogy a diri „kissé” vigyázzban állt telefonálás közben, mintha egy AVO-s tiszttel beszélt volna.
Noémi nagyon fújt, majd elindult az 1B felé. Matyinak ma jelentkeznie kellett, hogy megtanulta a képleteket. Neki és még háromnak, akik nem tanulták meg. A múlt órán nem írta be nekik az egyest, adott nekik haladékot. Végeredményben, ha mára megtanulták… Kétél?, és pedagógiailag vitatható volt a megoldás. Hiszen a lényeg, hogy végül megtanulták, de ez precedens lehet, hogy legközelebb követeljék az újabb haladékot. Természetesen Matyi megint nem tudta.
– Kisfiam, ez egyes. Adtam neked mára még egy esélyt, a többiekkel szemben ezzel sem éltél. Ha a mértan rögtönzésed is egyes lesz…
– Akkor hány ötöst fog beírni, hogy átmenjek? – kérdezte Matyi nyeglén[2].
Noémi érezte, hogy az agyát elönti a vér. „Csillapodj le Noémi!” – mondogatta magában. Majd a Bob arca jelent meg el?tte amint a tréningen mondja: „Ahhoz, hogy feldühítselek, a te hozzájárulásod szükséges. Mondhatok neked bármilyen sért?t, ha te nem veszed a lelkedre, nem tudlak felbosszantani!” Majd az is eszébe jutott, amint ugyanezt ? maga el?adta Helenának. Ez a kölyök Te gyáva nyúl![3]-at játszik velem.” – állapította meg Noémi. Halálos csönd lett a teremben. Egyértelm? volt, itt hatalmi harc folyik, s az osztály minden tagja tudja ezt. Ha Matyi gy?z, akkor oda a tekintélye. De ott áll az oldalán az igazgató, s Matyi is erre számít. A kölyök jól tudja, hogy ha megbuktatja, meggyújtja a saját fején a szalmát[4]. Még egyszer végignézett az osztályon. Látta a diákok tekintetén, hogy egyesek Matyinak szurkolnak, másokén pedig a felháborodást. ?ket is cserben hagyná. Másrészt ha megbuktatja, az lenne a legjobb bizonyíték, hogy bosszúból tette, hogy igazolja ?, a tanár az er?sebb.
– Egyet sem. S azt is megmondom, miért – felelte Noémi mozgósítva minden energiáját, hogy meg?rizze nyugodt hangnemét. – Ha átengedlek, nem fogsz leérettségizni. A matematika olyan, mint a házépítés. Ha a háznak nincs alapja, az épület összed?l. Ahhoz hogy megtanuld a következ? fejezetet, szükséged van az azel?tt való évben tanultakra. Olyan ez, mintha nyelvtant próbálnánk tanítani analfabétáknak. A buktatás nem a megszégyenítés eszköze, hanem egy plusz esély, hogy bepótoljátok mindazt, amit nem sikerült elsajátítanotok évközben – fordult az osztály felé. – Most, el?re hívom fel a figyelmeteket, hogy mindazok, akik év végén bukásra állnak, az egész évi ismétlésb?l javíthatnak. Meggy?z?désem, hogy így járok el az érdeketekben, s ett?l még az államelnök se tud majd eltéríteni. Van nála hatalmasabb bírám, akinek el kellene számolnom ellenkez? esetben. A lelkiismeretem. Az ellen?rz?det kérem! – szólt Matyira. Elégedetlen moraj vonult végig az osztályon.
– Már nehogy kegyet gyakoroljon a tanárn? azzal, hogy megbuktat!
– Akkor senki sem tud majd javítani!
Egyetlen hang mondta csak:
– Erre még sohase gondoltam[5].
– S míg el nem felejtem. A mértan röpdolgozat után mindazoknak a szüleit, akik pótvizsgagyanúsak, várom itt az iskolában, hogy beszéljek velük. A dolgozatírás után megmondom, kinél aktuális.
Miközben a naplóban lapozott, Kelemen Matyi nevét keresve, az járt az eszében, hogy vajon ki lehet Matyi rejtélyes képvisel? nagybátyja. ? nem ismert egyetlen Kelemen nev? képvisel?t sem a Parlamentben. Megakadt a szeme a fiú személyi adatain. Anyja neve: Dimény Ágota… Jaj, nem! Pont annak a szemétnek a rokona! Hát igen. Ez eddig nem jutott eszébe. Romániában nem szokás az anyja nevét nyilván tartani a személyi adatok közt.
Már épp öltözött, amikor utána szólt a titkárn?.
– Zsigmond tanárn?, egy hivatalos levele érkezett az iskola címére. A kerületi törvényszékt?l.
Gyanakodva vette át a levelet, ki is nyitotta azonnal. Egy idézés volt. A titkárn? nem bírt ellenállni a kíváncsiságának, a válla fölött belepillantott.
– Vádlott a magyar Btk. 170. § (1)-(2) bekezdése alapján? Az súlyos testi sértésr?l szól! Mit csinált tanárn?? Megvert egy diákot? – adott hangot meglepetésének a titkárn?. Noémi néhány szóban elmondta a Kassai-Sólyom verekedés részleteit.
– Felháborító – akadt ki a titkárn?. S most ezért önt teszik felel?ssé?
Mikor szünet után visszament a tanáriba már többen is az ? esetét tárgyalták. Magyarázhatta a bizonyítványát.
Noémi szorongó szívvel baktatott a kerületi bíróság épületében, hogy megtalálja a termet, ahol majd a per lezajlik. Már maga az épület is borzalommal töltötte el, ez az a hely, ahol embereket ítélnek börtönre… Ezzel azonosult számára az épület abban a pillanatban. Nagy nehezen megtalálta a termet. Tanácstalanul álldogált ott, nem tudta, mitév? legyen. Elég sokan várakoztak legtöbben csoportokban beszélgettek. Noémi magán érezte a mellette elhaladók tekintetét, úgy érezte, lerí róla, hogy a vádlott szerepét tölti be. Mintha minden rá mered? pillantás azt kereste volna rajta, hogy milyen b?nt követett el. Vajon prostit, tolvajt, vagy mit látnak benne? S hol van Sólyom és a Kassai család? Már nekik is itt kellene lenniük… Tán rossz helyen álldogál? Vajon behívják, vagy magától kellene bemennie? Sohase volt még hasonló helyzetben.
– Tanárn?, mit keres itt? Itt a BTK-s perek vannak! – állt meg mellette egy arra járó férfi, csoportjától lemaradva. „Vajon ki lehet?” – t?n?dött Noémi. – „Csak egy szül? lehet” – vonta le a következtetést. Már csak ez hiányzott!
– Tudom…
– Tán csak nem vádlott? – ugratta a férfi. Noémi hallgatása sokatmondó volt. A férfi épp mondani akart valamit, amikor rászólt egy n?.
– Viktor, gyere már!
– Bocsánat, mennem kell… magyarázkodott a férfi, majd elsietett.
Most miként tisztázza magát? Körülnézett. Egy n? és egy férfi végigmérték, majd összesúgtak. Érezte pillantásukból, hogy azt tárgyalják, hogy miféle tanárn? lehet ? a vádlottak padján. Érezte, el kell süllyednie szégyenében. Jött, hogy futásnak eredjen. „Nem lehet.”- vonta le a következtetést. Legközelebb esetleg a rend?rséget küldik utánam… Valahogy el kellene t?nnie e pillantások el?l. Szerencséjére épp kilépett a tárgyalóteremb?l egy talárba öltözött n?. Elmondta neki, hogy nem tudja mi az eljárás, talán útba igazítaná…
– Ja, a Kassai kontra Sólyom perr?l van szó? Az már megoldódott. A felek peren kívül kiegyeztek, Kassaiék visszavonták a vádat. Önt nem értesítették err?l?
– Nem.
– Sajnálom, hogy hiába fáradt ide [6] – felelte a taláros n?, majd elment. Többen végigmérték. A taláros n? elég hangosan beszélt ahhoz, hogy a közelben lev?k, halhassák. Feltehet?en többen is hallották, hogy „visszavonták a vádat”. Nem ártatlan, hanem visszavonták a vádat! A tanárn? megúszta ítélet nélkül. Pedig biztos megérdemelte volna!
Noémi végig a hátán érezte a megvet? tekinteteket, amíg elhagyta az épületet. Még a buszmegállóban is úgy képzelte, hogy mindenki ?t nézi becsmérl? tekintettel. S az iskolában elindul a pletyka… Mert hát szél fújatlan nem indul…
– Na, hogy volt? – szólította meg másnap Zsike Noémit, amint belépett az irodájukba. Egy iratot tartott a kezében. Noémi épp Yvettel beszélt.
– Már befejeztem – szólt Yvett, majd kilépett az irodából belökve maga után az ajtót, mely nem csukódott be és lassan kinyílt.
– Megúsztam. Kassaiék visszavonták a vádat – felelte Noémi.
– Na, ennek örülök. Tulajdonképpen ezért az iratért jöttem… Szeretném, ha sürg?sen megcsinálnád…
Noémi belepillantott.
– Ezzel Yvetthez fordulj…
– Te is meg tudod csinálni, tudom… Nem szívesen megyek hozzá… Azért vártam meg, amíg elment. Ha rossz passzban van, akkor rém hisztis tud lenni…
Noémi kétségbeesetten próbált Zsikének jelezni, hogy hallgasson el, mert Yvett megjelent az ajtóban. Yvett nem szólt semmit, hanem kitépte a Zsike kezéb?l az iratot, majd beviharzott az irodájába. Zsike b?ntudatos pillantást vetett Noémira jelezve, hogy tudatában van, hogy ?t hozta ezzel kellemetlen helyzetbe, majd Yvett után ment.
Amikor Noémi egy óra múlva bement Yvethez, hogy aláírasson f?nökn?jével néhány iratot, ott találta Gyergyainét, a beszerzési osztály f?nökét. Halotta, amint arra kérte Yvettet, hogy készítsen egy listát az osztály szükségleteir?l.
– Jó lenne, ha kérnénk egy számítógépet is – ajánlotta Noémi.
– Azt meg minek? – csodálkozott el Yvett.
– Számítógépen könnyebb lenne a nyilvántartást tartani, megkönnyítené az adatfeldolgozást, léteznek szövegszerkeszt? programok is, melyek megkönnyítenék az iratok szerkesztését…
– Az csak fölösleges flanc, van egy pénzkeret, inkább horribilis árukból hasznosabb dolgokat rendelhetnénk – dorongolta le Yvett. – Most informatika egyetemet is fogunk végezni, hogy használni tudjuk? Kinézed Kláriból, hogy most áll neki informatikát tanulni?
– Nem programozni kell tudni, hanem csak a felhasználói programokat megtanulni. A Windows 3.1[11] alapvet? parancsait kell tudni csak. A Word szövegszerkeszt? és az Excel táblázatkészít? program használatához nem kell különleges számítógépes alapismeret. Ha pedig arra is szükség lenne, hát én matematika-informatika egyetemet végeztem, még ha matematika szakot is. Az alapismereteim megvannak hozzá, hamar beletanulnék.
– Ez remek ötlet! – áradozott Gyergyainé. – Milyen jó önnek, hogy ilyen beosztottjai vannak! Ne legyen olyan konzervatív, Takács kisasszony! A számítógépé a jöv?!
Yvetten látszott, hogy fogcsikorgatva adta be a derekát.
– Utolsó alkalommal találkoztunk ma az érettségid el?tt – búcsúzott másnap Noémi Imrét?l. Szerintem fel vagy készülve. Bízzál magadban! Én bízok benned. Légy törpefeny?! S minden vihar ellenére váltsd valóra álmaidat!
– Itt hordom a nyakamban egy kis láncon – vette el? Imre mosolyogva a pólója alól a keretbe foglalt törpefeny?t?t. – Még egyszer köszönök mindent.
Noémi észrevette, hogy Imre begyében van még valami.
– Ki vele, mit rejtegetsz még?
– Azt beszélik a suliban, hogy a tanárn? lopott. Én mondtam, hogy lehetetlen. Állítólag Kállay Erika édesapja látta önt a vádlottak padján, a kerületi törvényszéken. Mások úgy tudják, hogy kiverte egyik diák fogát… Ugye nem igaz, tanárn??
[1] 1964-es olasz film, Gianni Morandi f?szereplésével.
[2] Sportoló diákom replikája, nem hitte el, hogy képes vagyok pótvizsgára buktatni.
[3] A matematikai játszmaelmélet által tanulmányozott konfliktushelyzet, játszma. Az angol nyelv? irodalom a „Chicken!”-game néven említi. Egy 1959-es amerikai film adta a nevét, melyben amerikai tinik ?rült játékot játszottak. Bérelt autókban egymással szembe indultak teljes sebességgel, s amelyik félrerántotta a kormányt az volt a vesztes, akit gyáva nyúlnak (chicken – szó szerint csirke) neveztek s kinevettek, megaláztak. A film egyébként tragédiával végz?dik. Minden olyan konfliktushelyzetre illik, amelyben az ellenfelek olyant tesznek, amellyel maguknak ártanak, vagy magukat is veszélybe sodorják, ara számítva, hogy az ellenfél megretten a válaszlépést?l. (Pl. Úgy se mersz felpofozni itt mindenki el?tt!) Rendkívül hatásos stratégia lehet, de ugyanakkor rendkívül kockázatos is, ha nem jön be.
[4] Román közmondás.
[5] Óriási felháborodás fogadta, amikor egyik diákomnak (egyébként kollégámnak a gyermeke volt) az év utolsó kémiaóráján csak kilencest adtam, tízesre volt szüksége, hogy elkerülje a pótvizsgát. A nevezett diák nyolcasra pótvizsgázott ?sszel. A következ? év els? kémiaóráján a diákok újra kifejezésre juttatták felháborodásukat. Pótvizsgázott diákom felállt, s azt mondta: „Fogjátok be a szátokat, jól fogott. Köszönöm, tanár úr!” Nem is került többet érettségiig hasonló helyzetbe. 6,50-et kapott az érettségin kémia írásbeli dolgozatára.
[6] Tanár kollégám kalandja.
[11] Nem volt még grafikus felhasználói felülete. Nem kellett hozzá egér… A grafikus felhasználói felület a Windows 95-nél jelent meg.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
