Vandra Attila : Törpefenyők II/20 Streaptease vagy chippendale?

Nyomtatás

       Streaptease vagy Chippendale[1]?

– Nicsak, micsoda meglepetés! Miss Naomi Miadzsi[2]! – kiáltott fel Keith, amikor meglátta Noémit.

– Noémi, nem Naomi, és Zsigmond, nem Dzsigmond[3]! Tessék a nevemet helyesen ejteni! – reagált Noémi szándékosan nem a Miyagi, hanem a saját neve kiejtésére, jelezve, hogy ? se felejtette el, hogy Keith ezel?tt fél évvel nem volt képes kiejteni helyesen a nevét.

– Számíthatok ismét a tekintélyem megtépázására?

– Szerencséd van. Ezúttal csak tolmács vagyok, nem résztvev?.

– Bob, ni, ki van itt! – hívta oda Keith a kollégáját, majd magukra hagyta ?ket.

Bob arca széles mosolyra derült Noémi láttán.

– Jé, mit csinál az én kis menyasszonyom? Látom, még most sincs gy?r? az ujjadon. Még mindig azzal a rossz emberrel jársz? – incselkedett.

– Miért volna rossz ember? – mosolyodott el Noémi.

– Halottam, milyen jelenetet rendezett a múltkor. A féltékeny ember az nem jó ember! – csóválta meg a fejét Bob.

– Te nem lennél féltékeny, ha megkérnék a menyasszonyod kezét? – vágott vissza Noémi, de a megjegyzés telibe talált.

Bob kaján vigyorral jelezte, hogy itt nem maga a féltékenység ténye, hanem az ahogyan féltékeny a probléma.

– S amint látom, még mindig nem kérte meg a kezed! Tehát még van esélyem! – állapította meg Bob diadalmasan.

– S te képes voltál Budapestre jönni, s fel nem keresni azt, akinek megkérted a kezét?

– Még nem utaztam vissza. S hoztam valamit, annak a lánynak, aki kosarat adott. Azonnal visszajövök! – felelte. Rövidesen egy kis csomaggal tért vissza, amely szalaggal volt átkötve, s egy cédula volt a szalaghoz kötve.

„A legszebb, és legintelligensebb lánynak, akit valaha megismertem.” – olvasta el Noémi. 

– Egy indián totem van benne. Állítólag szerencsét hoz. Fogadd el emlékül!

– De… én…

– Nem számít.

– Te tényleg fel akartál keresni… – pirult el Noémi.

– Meg kellene kezdenünk! – szakította ?ket félbe Keith. Noémi megkönnyebbült. 

Az ebédnél Noémi Keith mellé ült azzal az ürüggyel, hogy fordíthasson neki. Ám ezzel nem menekült meg Bobtól, mert neki is kellett a tolmács…

– A múltkor kifogásoltad az amerikai sikerfilozófiát. Láttam most is volt egy-két alkalom, amikor nagyon viszkettél, hogy közbeszólj. Azt nem tagadhatod, hogy az amerikai álom, az amerikai demokrácia és sikerelmélet emelte az amerikaiakat a világ vezet? nemzetéé. Ott van az amerikai technológia… Az egész világ tele van amerikai találmányokkal és amerikai gyártmányú termékekkel.

Noémiban felkacagott a kisördög.

– Ajánlok egy játékot. Én neked adom mindazt, ami az enyém, és amerikai találmány vagy gyártmány, te pedig nekem adod mindazt, ami a tiéd és magyar gyártmány vagy magyar találmány. Mivel ez nem épp igazságos, hiszen az Amerikai Egyesült Államok csak 200 éves, elfogadom azt is, ami több mint 200 éves és ?seid találmánya. ?seid közt vannak kelták, germánok, normannok és rómaiak…

Keith végigmérte Noémi farmerét, majd a saját tányérjába pillantott, ahol épp g?zölgött a halászlé.

– Úgy látszik, ma éhesen fekszem le… – vigyorgott kajánul.

Bob észrevette a Noémi szája szélén bujkáló kaján mosolyt.

– Szerintem rosszul jársz, Keith!

Keith válaszul hangosan, hogy az egész társaság hallja, mindenkit tanúnak hívott a játékhoz.

– Fordítok én! – vállalta Kinga, majd mindenkinek elmondta a fogadás szabályait.

– Feltehet?en tényleg éhesen maradsz, de én nem tartok igényt a halászlevedre, bár magyar alapanyagokból, magyar recept szerint készült, s magyar szakácsok munkájának eredménye. Ez itt Magyarországon igazságtalan lenne. Én csak a kanaladra és a villádra tartok igényt. Kíváncsi vagyok, miként eszel majd késsel… Mert a kulturált európaiak a magyarok bejövetele el?tt nem ismerték a kanalat és a villát, azt a barbár magyarok hozták be… Nem kérem el a birtokodban lév? wolframszálas izzókat se, se a diavetít?db?l, se a szobádból, melyek Just Sándor, Hanaman Ferenc és Bródy Imre találmánya, mert a szénszálas villanykörtét Thomas Alva Edison találta fel. Gondolom, ha mindkét nemzet részt vett az el?állításban, akkor a tárgy marad… Nekem így t?nik logikusnak… – kezdte Noémi. – Ugyanezen logika miatt marad a telefon is a szobámban, mert bár azt Abraham Bell találta fel, a telefonközpont Puskás Tivadar találmánya. A „hello” angol köszöntés magyar eredet?, Puskás Tivadar szólt bele izgalmában magyarul a telefonkagylóba, hogy „Hallod?” A golyóstolladat, amely Biró László József találmánya, a biztonságos gyufádat, amely Irinyi János találmánya. Sok feltaláló készített kevésbé biztonságos gyufát, egyik sem amerikai. Így ma rá se fogsz gyújtani, nemhogy vacsorázni… – utalt Noémi arra, hogy Keith két csomag cigarettát is elszívott naponta. Pechedre nem tudod elvenni a cigarettámat, mert nem cigarettázom.

– Természetesen, a felemás dolgok maradnak. – értett egyet magabiztosan Keith. – Én viszont kérem a melltartódat, mely Mary Phelps találmánya, a farmeredet, melynek a neve is mutatja, hogy az amerikai farmerek viselték… – vált kajánná a Keith hangja.

– A farmerom nem eredeti, így nem amerikai gyártmány, hanem román, s kínai gyapotból készült. Egyébként a farmer, az els?sorban nadrág. A nadrágot Nyugat Európában csak a 16. századtól hordják, bár a rómaiak megismerték, a gallok által. Valójában a magyarok által vált ismertté Európában, kiknél ?sid?k óta szokott viselet volt. A legels? nadrágok Kínában keletkeztek, egy Wu nev? uralkodó öltött el?ször nadrágot.

– Keith, azt a szövetnadrágot, amit viselsz, azt nem a tavaly vetted Budapesten? – szólt közbe Kálmán, aki a tavalyi sikertréningen is ott volt. – Magyar gyártmány, magyar találmány magyar gyapjú… – Tapsvihar és hangos nevetés fogadta a megállapítást.

– A polóm és a zoknim is kínai gyapotból készült, mindkett? magyar gyártmány. A szandálomra esetleg igényt tarthatsz, ahhoz hasonló lábbelit viseltek a rómaiak, a sarut, s Leonardo márka, olasz gyártmány. – folytatta Noémi. – Ám akkor én a cip?dre tartok igényt, mert azt viszont a magyarok viseltek el?ször. Levághatod a gombjaidat is, illetve nem is szükséges, adhatod ide ingest?l és zakóstól. Az inget, és a zakó ?sét, a kaftánt szintén a magyarok hozták be Európába.

– Amerikai gyártmány, és amerikai gyapotból készült – vált védekez?vé Keith hangja. A kuncogás egyre er?södött.

– A magyarok bejöveteléig Európában a tóga és a kilt[4] volt a divat, amely alatt nem viseltek fehérnem?t. Remélem a tiéd amerikai gyapotból készült… Az enyém nem m?szálas…

Ekkor már mindenki d?lt a nevetést?l, Egyesek biztatni kezdték Keitht.

– Én szóltam, ne kezdj ki vele! – mulatott Bob is. – Én mosom kezeimet. Te hívtál néz?sereget!

– Rajta! Rajta! – biztatta mindenki kórusban. Egyesek ütemesen tapsolva próbálták nyomatékosabbá tenni a biztatást. .

– Vessem le a melltartómat? Magyar gyártmány… – kérdezte Noémi olyan mozdulatot téve, mellyel jelezte, a trikó levevése nélkül is le tudja venni. Keith nem szólt semmit, csak állt leforrázva. Végül Noémi megsajnálta, s jelezte, hogy nem tart igényt Keith holmijára.

Miután Keith felállt az asztaltól, Bob rákérdett.

– Nem vagy különösen verseng? típus. Amint mondtad, nem gy?zni akarsz, hanem nyerni. Mégis sportot ?zöl abból, hogy Keitht legy?zd… Alig várod, hogy provokáljon. Kire, mire emlékeztet?

– Utálom ezt a „magas lóról” stílust. „Megtanítjuk nektek a demokráciát. Elmondjuk, mik a siker titkai. Tudjuk nektek mi a jó. Mert mi tudjuk. Ti nem.” Romániában is állandóan tudta a többség, hogy mi jó nekünk, kisebbségieknek, magyaroknak.

– Úgy érzed, leértékel, „valami csak”-nak kezel? Én is ezt teszem?

– Nálad nem érzem… vagy legalábbis nem annyira, hogy zavarjon.

– Tipikusan úgy reagálsz, mint az afro-amerikaiak. Látszik kisebbségi sorban n?ttél fel. De te eljöttél onnan. Itt már „többségi” vagy!

– Néha itt is érzem, hogy „csak” egy erdélyi vagyok egyesek szemében.

– És csak egy szikra kell, hogy erre emlékeztessen, s robbanj. Soha be nem heged? sebek. Élj a jelenben!

Szombaton délután a vonat ablakán kinézve Noémi próbálta helyére tenni magában az eseményeket. Kedves volt Kinga, hogy önként felajánlotta, hogy átveszi a tolmácsi szerepét, hogy ? egy nappal hamarabb hazautazhasson. A Bobbal való találkozás felkavarta, nem vitás. Hiába magyarázta a bizonyítványát, hogy Gábornak születésnapja van, menekült Bob el?l. Hogy is mondta Bob búcsúzáskor? „Ha ennyire menekülsz t?lem, azt jelenti, nem vagyok számodra jelentéktelen. Vagy félted t?lem a Gáborral való kapcsolatodat? Miért t?lem, és nem Kálmántól vagy Keitht?l?” „Mert ?k nem kérték meg a kezem.” – válaszolta akkor. Bob szavai: „Ha csak mulatnál rajtam, nem félnél. Féltél viszonyozni az ajándékomat.” – kivették a lábából az er?t. Az a mód, ahogyan Bob a veséjébe látott, valójában a Gáborral való kapcsolatának a veséjébe, tényleg szorongással töltötte el. Az a taktikája, hogy amikor Bob közeledni próbált hozzá, akkor ? szóba hozta Gábort, öngólnak bizonyult. Ilyenkor Bob feltett egy-egy olyan kérdést a kapcsolatukról, amelyre sohase kereste a választ, de már rég fel kellett volna tennie magának. „Még nem ismered a szüleit?” Ez a kérdés vágta a legjobban mellbe, talán még jobban, mint az, hogy „Látom, még most sincs gy?r? az ujjadon.”

Tulajdonképpen Bob nem volt tolakodó. Amikor ? témát váltott, nem tért állandóan vissza rá, hogy „Rajtakaptalak!” Nem próbálta Gábort mindenáron befeketíteni. Mégis ? egyre jobban félt a Bob következ? kérdését?l.

Még akkor sem volt tolakodó, amikor azt a lopott rózsaszálat hozta neki. Hogy is adta át a szobaajtóban? „Úgy halottam, hogy itt Magyarországon lopni kell a virágot!” Kicsit félreértette azt a magyar szólást, hogy „csókot és virágot lopni nem b?n…” Aztán jött a huzavona a fogadd el/nem veszem el témában, melyre a nyíló liftajtó tett pontot. Akkor hirtelen a háta mögé rejtette, még az kell, hogy észrevegyék! Hiszen többen is ismerik Gábort. Így nála maradt.

Nem kerülheti el, hogy elmondja Gábornak a Bobbal való találkát. Ha máshonnan tudja meg, az rosszabb lesz. Talán szerencsés dolog volt találkozni Bobbal, szembesült néhány kérdéssel, amelyeket már fel kellett volna tennie magának. Igen, tisztáznia kell Gáborral néhány dolgot. Miféle kapcsolat az, amelyben ilyesmit nem lehet megtárgyalni? Nem félhet. „De nem a születésnapján.” – kezdett el halogatni.

Lassan megérkezett a Déli Pályaudvarra. A Metró bejáratánál habozott egy picit, majd határozottan elindult Gábor lakása felé, ki öt percre lakott onnan. Meglepi Gábort. Tulajdonképpen itt is alhatna nála…

Az els? csengetésre Gábor nem nyitott ajtót. Már épp azon morfondírozott, hogy elmenjen-e vagy várja meg, amíg hazajön, amikor úgy t?nt, zajt hall bentr?l. Megnyomta újra a cseng?t. Gábor pizsamanadrágban nyitott ajtót.

– Te… hogy kerülsz ide? Azt mondtad holnap délután érkezel… – lep?dött meg Gábor. – Egy kicsit led?ltem ebéd után… Nálam óriási a rendetlenség… – magyarázkodott.

„Miért nem hív be?” – lep?dött meg Noémi. A következ? pillanatban megütötte az orrát egy olcsó n?i kölni illata.

– Te szemét!