Reggel Mose mindent úgy talált, ahogy meg volt beszélve. Átnézte a kocsi papírjait és rendben találta. Gyorsan összepakolt és megkereste a háztól két utcára parkoló Mercedeszt. Nehezen indult be, köhögött prüszkölt, de a végén elindult.
– Csak addig bírja ki, amíg alágyújtok – gondolta Mose. Megnézte a csomagtartót. Egy ötliteres kanna volt benne meg egy nagy kitömött, fekete zsák.
– Minden rendben – nyugtatta meg magát. – Most már csak szerencsére van szükségem.
Ahogy gondolta, úgy is lett. Alig keveredett ki Moszkvából, már rá is állt egy BMW. Nem sokat adtak az óvatosságra, állandóan a nyomában voltak.
– Ezek profik, nem nagyon akarnak tágítani. Meg kell próbálkoznom az eddig jól bevált rendőrmódszerrel.
Egyhangú, másfélórás vezetés után végre ráakadt arra, amit keresett. Egy üzemanyag állomásra és egy éppen ott parkoló rendőrjárőr kocsira. Gyorsan bekanyarodott, és odaparkolt az egyik szabad kúthoz. Követői nem álltak le, úgy látszik, volt a tankjukban elég üzemanyag.
– Két kilométerre innen úgyis találkozunk majd, ismerem az ilyen trükköket. – És elindult a rendőrkocsi felé.
– Ne haragudjon – fordult az éppen ott tébláboló rendőrhöz. – Eltévedtem. Tudna segíteni?
– Hova akar menni?
Mose előhalászta a térképet és kiterítette a rendőrautó motorházára.
– Ide kellene megérkeznem – bökött egy pontra.
– Az még jó messze van innét. Nemsokára indulunk mi is tovább. Kövessen minket, elvisszük a kereszteződésig, ahol le kell majd fordulnia.
– Köszönöm.
Teletankolta az autót aztán fizetett és várta a rendőröket. Elindult a „konvoj”, de alighogy kikanyarodtak a kútról megszólalt Mose mobilja.
Ismeretlen szám, jelezte a kijelző. – Felvegyem, ne vegyem, tanakodott magában Mose. – Ezek biztosan a „heverok”. Megkapták a „drótot” a „diszkísérettől”. Nem veszem fel. Tudjátok ti úgyis, hogy merre járok.
Ahogy számított rá, úgy is volt. Cirka két kilométerre ott állt az út szélén a BMW. A rendőrkocsi lassított és megállt az útpadkára lehajtva. Mose követte a példájukat. A BMW erre azonnal startolt.
– Az egyik rendőr kiszállt a kocsiból és odasietett Mosehoz.
– Innen egy kilométerre van a kereszteződés. Ott kanyarodjon le. Aztán egy jó darabig egyenesen menjen, és a térképen úgyis fogja látni, hol kell majd megint elkanyarodni. Nekünk most dolgunk van – azzal rohant is vissza a társához, aki azonnal indított és zúgó szirénákkal eredtek a BMW nyomába.
– Hu – fujt egy nagyot Mose. – Most aztán padlógáz. Oda kell érnem, mielőtt ezek utánam jönnének. Legalább egy félóra előnyre kell szert tennem, hogy mindent elrendezzek.
Azért óvatos volt, mert amíg nem érte be a rendőrkocsit, nem nyomta padlóig a gázpedált. Egy kitérőnél látta meg őket és a BMW –t. Őket elhagyva úgy nyomta a gázt, hogy majd ki szakadt. Az adott helyen lekanyarodott.
– Innen már nem vagyok messze. Még vagy egy félóra.
Az anyósülésen ott feküdt a kiterített térkép is persze, amire rá–rásandított.
– Na, itt is vagyunk.
Kiszállt az autóból és az útpadkán állva körülnézett.
– Ez a hely jó is lesz. Elég meredekeken lejt lefelé az út.
Visszaült. Kicsit hátratolatott, aztán padlógázzal nekihajtott a szalagkorlátnak, ami azonnal átszakadt. Vagy kétszáz métert gurult még az autó és akkor is csak úgy tudott belőle kiugrani.
– Állj már meg, a franc essen beléd.
Mintha csak meghallotta volna, egy nagy kövön bukfencet vetett és megállt.
– Ez nem volt bekalkulálva, hogy fejre állj.
Kinyitotta a csomagtartót és kihúzta a fekete zsákot.
– Ez az Igor azt gondolta, hogy nehézsúlyú vagyok. Ha ez a hulla nincs egy mázsa, akkor egy kiló sem.
Nagynehezen odavonszolta a vezetőüléshez. Nem ment könnyen, de valahogy begyömöszölte a zsákot az ülésre.
– Na eddig megvolnék. – Ránézett az órájára. – Tizenöt percem van. Addig lángra kell lobbantani ezt a tragacsot. – A kannában levő folyadék tartalmával körbelocsolta a zsákot valamint az egész kocsit. Utána már éppen gyufát akart dobni az autóra, amikor észbe kapott.
– A papírok, amik a legfontosabbak. – Kinyitotta a zsákot, de azonnal vissza is csukta.
– Ebben porrá ég. Minek van az alukoffer?
Belerendezte az alumínium bőröndbe, majd visszazárta és a hátsó ülésre dobta.
– A ruhákon majd találtok éppen elég bizonyítékot a DNS azonosításhoz.
Azzal rágyújtott egy cigarettára és a gyufát az autóra dobta. Azonnal begyulladt. Futásnak eredt, de alig távolodott el a kocsitól, egy hatalmas robbanás terítette a földre.
– Ez jobban sikerült, ahogy beterveztem. Úgy látszik, ez az Igor semmit sem bízott a véletlenre. Beletett valamit a tragacsba, ami rásegített a megsemmisülésre. Na pucolás, mert még valaki megáll majd az úton szemügyre vételezni, mi is történt. Eddig szerencsére teljesen néptelen volt az út, de ki tudja. Lehet, hogy a BMW is hamarosan ideér.
Nyakába kapta a lábait és igyekezett elérni azt a pontot, amit megbeszélt Igorral. Közben ránézett az órájára.
– Még van pár percem. – Kicsit visszavett az iramból. Lassan közeledett a megbeszélt helyhez. Még nem ért teljesen oda, meglátta Igor kocsiját.
– Most már csak az van hátra, hogy biztos helyre télakoljak innen. Utána a többi majd kialakul.
– Profi munka volt Igor – nyújtott kezet neki, mikor odaért.
– Üljön be gyorsan „főnők”, mert innen söpörnünk kell.
Már kint jártak a Moszkva felé vezető autóúton, de látták a rendőrkocsikat, amint szirénázva száguldoztak.
– Most akkor merre menjünk? A repülőtérre vagy…
– Természetesen a repülőtérre. Megvan az összes papír, amit kértem?
– Itt az útlevél, hamisítatlan orosz. Neved ezután Fedor Iljusenko. Ez meg az a papír, hogy Mose Gagyibakov megszűnt az élők sorában lenni. Én azért azt ajánlanám, várj még egy napot. Na nem a pénz miatt, mert jössz még nekem egy pár ezerrel. Várd meg, amíg megnyugszanak a kedélyek. Mondjuk nem fognak nagy ügyet csinálni, mert az ilyen „baleset” itt mindennapos. Azt fogják majd kutatni, nem erőszakos baleset volt, vagy csak megrendezett buli, az meg végképpen nem érdekli őket. De biztos, ami biztos, na meg a repülőjegyet is könnyebb intézni.
– Legyen igazad Igor. De akkor is először a repülőtérre menjünk.
– Még egy jó tanács. Mostantól ezt a mobilt használd. A sajátod add ide, majd elhallgattatom örökre, és meg sem fogják találni.
Mose átvette a vadonatúj Nokia mobilt és Sosit hívta. Alig akarta felvenni, mivel a kijelző ismeretlen számot jelzett.
– Én vagyok Mose, illetve a volt Mose. Eddig minden rendben. Napokon belül, sőt lehet, még ma felkeresnek majd a rendőrségtől vagy a külügytől, hogy egy közúti balesetben jobblétre szenderültem. Ezután várj, amíg kapsz hivatalos papírokat, meg amíg lezárul a vizsgálat. Egyet azért tegyél meg. Már most boukingoltass jegyet magatoknak Johannesburgba. Dátumot csak két héttel az utazás előtt fixálsz.
– Nem adnak el jegyet, csak úgy, ha mondasz dátumot.
– Nem azt mondtam? Kérsz egy jegyet cirka egyhónapos átfutással azaz a jövő hónap végére. És mielőtt utaznál, módosíttatod előre vagy hátra.
– És miért pont oda?
– Ne kérdezősködj, tudod, azt nem szeretem. A bátyáid is kapnak majd értesítést. Ők több helyről is. Kérdés, eléggé meggyőző lesz–e számukra minden, amit majd kapnak, vagy kötekedni fognak. De ez úgyis kiderül menet közben. Ezután majd mindég így jelentkezek be. Nincs már meg a régi mobil biztonsági okok miatt. Aktiváltad az otthonit, amit mondtam?
– Már igen.
– Rendben, akkor most Mose meghalt, egy darabig ne keressed.
Miközben Mose és Igor Moszkva felé autóztak, addig a két sógora telavivi otthonukban múlatták az időt. Habár meleg volt, de jócskán hűsítették magukat Vodkával.
– Jasa, mondd, mikorra mondták a hívást?
– Pjotr mit idegeskedsz? Minden megy a maga útján. A haverok elintézik a dolgot. Gondolj csak bele, mekkora pénz az nekik amit majd kézbe leperkálunk nekik a „munkáért. Itt sem semmi, de az ott egy vagyon. Mindent meg fognak tenni érte, amit kértünk. Igaz, mi nem nagyon biztos, hogy sokat kaszálunk, mivel nem így volt a terv.
– És ki viszi el a dohányt nekik átadni?
– Majd ők jönnek érte. Én még nem jártam sose arra, és nem is akarok. A nyelvet beszélem, mint te is, de nem nagyon érdekel, ami ott van. A pénz az igen, de semmi más.
– Mi van akkor, ha meg úgy gondolják, hogy ők nem jönnek ide, mert nekik hasonló a véleményük az itteni állapotokról, mint neked az ottaniakról? Előfordulhat nem?
– Na ja, de mindenre találunk majd megoldást.
Közben megszólat a telefon.
– Igen, itt Jasa!
– Csak azt szeretném önnel közölni, hogy a kért tranzakció lebonyolításra került. Szeretnénk, ha a további részleteket személyesen intéznénk el, és nem telefonon. Tehát mikor alkalmas önöknek idejönni?
– Nézze, mi szívesen mennénk, akár már most, de vannak üzleti kötöttségeink, ami miatt egyelőre bizonytalan az időpont. Természetesen nem fizetési nehézségeink vannak, jobban szeretnénk, ha az önök megbízottja jönne először ide. Megoldható?
A vonal túlsó felén lázas gruzin beszélgetés foszlányait lehetett hallani.
– Elvileg megoldható, hiszen vannak ott is érdekeltségeink, de mi is időzavarban vagyunk. Először önök jöjjenek ide. Mi fedezzük az összes költségeket természetesen. Ami az anyagi részt illeti könnyebb és gyorsabb a banki átutalás. Ezt akár otthon a karosszékben ülve is el tudják intézni. Ámbár nekünk is jobb lenne, ha személyesen oldanánk meg, mert nem minden ment a tervek szerint.
– Megpróbáljuk akkor minél előbb összehozni. Még vannak itt formaságok, amik pár napot vesznek igénybe, de amint elintéződtek, megyünk. Természetesen addig is marad a telefonos információcsere. Köszönjük, és akkor majd jelentkezünk, mielőtt utazunk, hogy önök is felkészülhessenek.
– Nagy marha vagy te Jasa, de most már mindegy. Úgy beszéltél ezekkel, mintha egy menő üzletember lennél, akinek a világon mindenütt érdekeltségei vannak, közben egy sima kis kócerájunk van itt, húsz emberrel a csőd szélén. Azt meg már nem is mondom, hogy nem így volt megbeszélve, hogy elpatkoltassák.
– Mit kell azt másnak is tudni, hogy sikerült csődbe vinni? Még megvan, és ha tengődünk is egyelőre, még hoz némi pénzt is. Ami igaz, az igaz, sima rablásról volt szó de most már ez van.
– Olyan vagy, mint Mose a sógorod. Az is munka nélkül akart jól élni. Egy darabig élt is, amíg mi meg nem úntuk. Na jella, csináljunk is valami értelmeset, mert így ebből nem lesz pénz.
Már indulni készültek, amikor is a kapuban két rendőrbe és civilruhásba ütköztek.
– Jasa és Pjotr Klebakovhoz van szerencsénk? – kérdezte az egyik civilruhás.
– Igen! Miben segíthetünk az uraknak? Éppen indulni készültünk az üzembe.
– Mi már ott kerestük önöket, és ott kaptuk meg a privát címüket.
Jasa és Pjotr egymásra néztek. Gondoltak erre a verzióra, hogy valamilyen úton–módon a hatóságok is belekeverednek, de ez gyorsaság kicsit meglepte őket. Ilyen hamar? Mose nem egy miniszter vagy jegyzett üzletember volt.
– Mi történt? Valami olyan van a gyárban, ami törvénybeütköző?
– Nem! Egy szomorú hírt kell, hogy közöljünk önökkel. A sógoruk, Mose Gagyibakov tegnap Oroszországban halálos közlekedési balesetet szenvedet. A vizsgálat még folyik annak kiderítésére, hogy nem merénylet volt e. A húguk, Sosána itt van esetleg önöknél, mert főképpen vele szeretnénk beszélni.
– Nem itt lakik, de azonnal telefonálunk neki.
– Ne fáradjon. A telefonszámát adja csak meg, majd mi megkeressük. Lenne egy pár kérdésünk önökhöz.
– Parancsoljanak, ha tudunk, segítünk.
– Mit tudtak arról, hogy Mose Moszkvába repül? Üzleti vagy privát ügyben ment oda? Gondolom, maguknak van némi fogalmuk erről.
– Üzleti útra indult. A cég szeretett volna partnert találni Oroszországban, hogy az áru egy része ott is értékesíthető legyen. Mose tehát üzleti útra indult. Moszkvából vonattal utazott volna tovább, de valahogy lekéste a csatlakozást és bérelt autóval akarta folytatni másnap az útját.
– Igen, ennyit tudunk már mi is. Útközben érte a halálos baleset. Nem is tartjuk fel tovább önöket, köszönjük az információt. A húgukkal meg még beszélünk. A temetéssel kapcsolatos ügyben forduljanak a külügyminisztériumhoz.
Azzal egy névjegykártyát adott át Jasanak.
– Ez a telefonszám és itt az ügyintéző neve is. Mindenben a segítségükre lesznek önöknek.
A váratlan látogatók távozása után visszamentek a lakásba, nem pedig az üzembe, ahogy előzőleg tervezték.
– Mondtam neked, hogy baj lesz. Most majd mosakodhatunk, ha kiderítik, hogy mégsem balesett volt, hanem tervezett dolog.
– Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolnod. Ez mind csak kellemetlen formaság. Pár nap és minden rendben lesz, mi meg utazhatunk és átadhatjuk a pénzt, hogy aztán tovább bonyolítsuk a dolgokat. Sosit most szintén meg fogják keresni. Egyelőre hanyagolnunk kell, és az életbiztosítást sem biztos, hogy sikerül kierőszakolni. Majd teszünk róla, de nem most. Várnunk kell, amíg lenyugszanak a kedélyek.
Sosi, ahogy Mose mondta elment a bankba, és kivette a széfből az értékeket. Sokáig gondolkodott melyik bankba menjen át, de hamarosan megoldotta a dolgot. A két utcával lejjebbi bankban bérelt új széfet. Éppen azon gondolkodott, milyen névre nyissa meg. – Nem jó, ha csak az én nevemen van. A legjobb lesz, ha a két gyerek nevére iratom.
– Elnézést, van mód arra, hogy a gyerekeim nevére írassam a hozzáférést?
– Természetesen! De tizennyolc éves korukig nincsen szabad rendelkezésük. Csak a maga vagy a kijelölt gyám hozzájárulásával férhetnek hozzá.
– Tehát minden esetben szükséges az én, vagy a kijelölt gyám – amire remélem, nem kerül sor – hozzájárulása aláírása.
– Igen, pontosan így működik.
– Akkor kérem, ezen szerződés alapján megkötni a bérleti szerződést.
Miután mindent elintézett és megkapta az új széf kulcsait, hazafelé tartott, amikor megszólalt a mobilja.
– Sosi baj van, csak te tudsz segíteni – hallatszott Mose hangja a vonal túlsó végén.
Mose, miközben a repülőtér felé hajtottak egyre idegesebb lett.
– Igor. Van még pár dolog, amit rendezni kell sürgősen. Legelőször kellene egy bank, ahol Fedor néven nyithatok számlát. Mose Gagyibakov meghalt, tehát senki sem tud hozzáférni a pénzéhez. Talán a feleségem. Viszont, én itt kell, hogy gazdálkodjak és ehhez kell bankkártya és kontó. Mennyi idő ez?
– Nem tudom pontosan, de ha kontót nyitsz és bankkártyát is akarsz, akkor nem csak pár ezret kell letétbe tenned. Százezres nagyságrendet kell, de nem rubelben, hanem dollárban.
– Ki beszél itt rubelről? Tehát meg tudok nyitni erre a névre egy új kontót, vagy sem?
– Elvileg igen, gyakorlatilag nem tudom. Van egy bankos ismerősöm, őt azonban már csak holnap reggel tudjuk elérni.
– Látom, még sokáig fogod élvezni a társaságom, de nem kérem ingyen. Mindenesetre menj csak a repülőtérre és érdeklődd meg, mikor indul gép, ha átszállással is Johannesburgba. Én a kocsiban maradok. Nem kell, hogy lássanak. Még sok–sok idő kell, mire elfelejtik majd a fizimiskámat. Mert biztosra veszem, egy darabig futtatni fogják a képemet az újságok, hogy baleset ért egy üzletembert, aztán utána gyorsan átkomponálják merényletté. Mert ugye kell a friss hír, a régit nem veszik.
– Nekem is ez a véleményem. De tanácsolnám, ne innen repülj, ha még átszállással is mennél. Menj el először Vlagyivosztokba és onnan meg hajóval Japánba. De éppenséggel Kína sem rossz. Ott hamarabb el lehet vegyülni, és a kutya nem fog emlékezni arra, hogy Fedor merre is vette az útját, és egyáltalán ki is az.
A repülőtéren egysmást megérdeklődött Igor, utána autóztak is tovább Igor moszkvai panelbirodalmába.
– Főnök, mikorra tudsz pénzt szerezni? Nem mondom, hogy sürgős, de te anélkül itt életképtelen vagy. Nem mintha másutt nem, de itt főleg. Holnap ugyan elmegyünk az ismerősömhöz, aki megcsinálja az új számlád, de ahhoz is pénz kellene.
– Tudsz számomra biztosítani párezer dollárt? Csak annyi időre, amíg küldenek az új kontóra. Megadom kamatostul.
– Holnap elintézzük. Mára elég lesz ennyi izgalom is. Nem muszáj sűríteni.
Ahogy Igor lakására értek, Mose felhívta Sosit.
– Elintézted a bankot?
– Igen! Mindent áttettem egy másik széfbe és a gyerekek bármikor hozzáférhetnek vagy te, vagy az én közreműködésemmel.
– Jól csináltad. De van egy kis gond. Holnap megadok egy itteni kontószámot és nevet, és amilyen gyorsan csak tudsz, utalj át rá háromszázezret. E nélkül ki sem tudok mozdulni innen, márpedig nem szívesen maradok továbbra is itt.
– Háromszázezret? Te nem vagy eszeden. Nincs az a bank, amelyikben nem néznek ennek utána.
– Nincs mit tennem. Hiába van pénz a kontómon Mose Gagyibakov, aki már az egekbe költözött, nem nyúlhat a pénzhez. Valahogy úgyis hozzáfértek majd ti, de az most mellékes. Tehát valamit tegyél pénzzé, ha nincsen ennyi, és minél előbb utald át arra a kontóra, aminek az adatait holnap megadom. Lassan, de feltűnés nélkül kezdjél el készülődni. Ha semmi nem jön közbe, úgy egy hónap múlva találkozhatunk ismét Johannesburgban. Szerezzél be egy másik mobilt is, én is szerzek. A név, amin jelentkezni fogok ezentúl Fedor. Jobb a biztonság, ki tudja, nem kezdenek–e máris figyelni téged.
Másnap elintézték a formaságokat. Megvolt az új kontó és Igor jóvoltából volt is rajta pénz. Az újságokban csak a belső oldalon jelent meg egy fényképes cikk, hogy egy izraeli üzletembert autószerencsétlenség ért.
– Ha szerencséd van Mose, pár napon belül befejezik a kutakodást. De addig jobb, ha nem mozdulsz innen.
– Hova mozdulnék? Telefonálok a feleségemnek, hogy utalja át a pénzt, és amint lehet, már itt sem vagyok. Ahogy tanácsoltad, jó volt az ötleted. Távolkeleten sok az ember és nehéz kibogarászni egy jött–ment európait. Mire szemet szúr a sok kis sárga közt, addigra én már árkon–bokron túl leszek.
Sosi sikeresen átutalta a pénzt.
– Azt mondták, két–három napon belül a kontón lesz. Légy türelemmel. Ha valami baj csúszna közbe, telefonálj. Elkezdtem lassan pénzzé tenni, amit lehet.
– Mit intéztél a külügyben?
– Egyelőre meg kell várnunk, amíg az ottaniak lezárják a vizsgálatot. Az azonosítással van gondjuk. A kofferban ugyan megtalálták a paszportot, de az nem elég. Amíg nincs meg a DNS eredmény, addig várni kell mindennel. Az életbiztosítás is addig tárgytalan. Csak utána tudom majd azt is intézni. Na meg a temetést. Ez mind már csak idő kérdése. Jasa és Pjotr is izgalomban vannak. Szerintem a „haverok” akarják a jutalékot és kp, nem átutalással.
– A ruhákon találnak majd elég mintát. Igaz lesz olyan is, ami más lesz, de Igornak volt erre is gondja, hogy az elhalálozott DNS kódjai is ott legyenek. A „haverok” meg Jasa és Pjotr gondja legyen.
/folyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:45 :: Avi Ben Giora.
