“hagyom, átjárja lényem
az átható, kozmikus szeretet”
az átható, kozmikus szeretet”
magamba roskadok
ártó balgaságom tépi
lelkem rezdületlen húrjait
mert bár jót cselekedtem
felel?tlenségem húst szakít
tökéletlenségem romjain
elid?z bennem a fájdalom
s a kérlelhetetlen makacsság
utolsó harcát vívja létét igazolva
de most rút vesztésre áll
s én szárnyaim emelem
távozom az eszmélés szelén
arcom nap felé fordítom
hagyom átjárja lényem
az átható kozmikus szeretet
Budapest, 2010. november 4. 13 óra 10 perc
Legutóbbi módosítás: 2010.11.09. @ 15:47 :: Beri Róbert