Boér Péter Pál : Rosszcsont Gyula

 

Malvinkát, a csupaszív egyedülálló hölgyet, környezete túlzott növény és állatszeretetét gúnyolva, a “bogaras” jelzővel illette –illedelmesen-, kétszínű, bájos köszönés után, csak úgy, a háta mögött. Malvinkának kontyán is voltak ilyesfélékre bemérő érzékei, túl jól ismerte az embereket ahhoz, hogy csak úgy át lehessen verni.

Három helyen biztosan előre köszöntek neki. Az állatmenhelyeken, a kisállat-kereskedésekben és a dísznövény üzletekben. Ezeket jelesül frekventálta,

tulajdonképpen naponta. Maga sem értette, miért kell annyi állatot maga köré gyűjtenie, de tette. Lakásában a helyzet fokozódása akkor indult virágzásnak, amikor legkedvesebb és legszebb -Gyuszika névre hallgató-, színpompás, hatalmas növényét beszerezte. Gyuszika külső pompázatát mindössze az illata rontotta, de így is gyönyörű volt.

Telt, múlt az idő, s miután korábban havonta a rovarírtás elengedhetetlenül szükséges volt, ősrégi, rozzant társasházukban, valamilyen csoda megoldotta azt. Rovarnak nyoma sem maradt. Majd a szintén, nagyjából havonta szükséges rágcsálóírtás is feleslegessé vált. Eltűntek, pedig Malvinka otthonában nyüzsögtek a kisebb, nagyobb állatok. Lett volna -a rossz nyelvek szerint-, fertőzőgóc, ami rovar és patkány tenyészetnek adjon szabad utat és mégis megszünt a korábbi gond.

Malvinka zsebe, nagyon kezdte megérezni az állattartás nehézségeit, ugyanis mind több kisállata -papagájok és aranyhörcsögök-, menekültek el. Ezekről és az ugri-bugri ugróegerekről, Malvinka -aki a tragikus szótol is pánikba esett-, annyit tudott mindössze feltételezni, hogy orvul elrepültek, őt magára hagyva.

A hörcsögök, illetve ugróegerek pedig egyszerűen az ablakon át elmenekülve faképnél hagyták azt, aki egy életen át gondjukat viselte.

Kezdte úgy vélni, hogy valami nem stímmel, valami gond lehet. Egyetlen kedvence, Gyuszika érezte magát látványosan remekül, gazdája szemefényeként. Bár növény volt, de Malvinka láttára szinte szétgömbölyödött a mosolytól. Simogatta is a levelét, szárát és virágjának szirmait. Megszagolta, mindahányszor visszahőkölt.

– Gyuszi, Gyuszi hogy lehetsz ilyen büdös. Minden normális virág csábító illatot áraszt, te pompázol a színekben, és közben bűzlesz. -korholta Rosszcsont Gyula, pontosabban Gyuszika névre hallgató fületlen

kedvencét.

– Nem baj, elnézem neked, te legalább nem hagysz magamra. Szökdösnek tőlem akiket dédelgettem, visszaélnek szeretetemmel, nem fogják fel mekkora

szívfájdalmat okoznak. Dehát állatocskák, biztosan jobban szeretik a szabadságot. Nem haragszom rájuk, csak fáj.

Dédelgette egyre robosztusabb, csodálatosan fejlődő Gyuszkóját, akiről valamiért biztosan meg volt győződve, hogy érti mit mond neki. Egyáltalán nem úgy kezelte mint a muskátlit az ablakban, vagy az oleándert a sarokban, vagy a mályvát a kredencajtó előtt.Azok csak olyan növények voltak. A szekrény tetején a kaktuszok is szépen fejlődtek, de nem mintGyuszi. Gyuszi hálás volt és szerette őt, Gyuszi volt a legjobb és legszebb mind közül. – Gyuszikám, Gyuszikám látod mind magamra hagynak ezek a kis gyönyörűségek pedig úgy szerettem őket. Fáj és nyomaszt. Tudod egyetlenem, el is hívom Kripacs doktor urat, az állatorvosunkat, nézzen körül hátha valami riasztót talál, ami miatt elmenekülnek ezek a szegénykék. Az is lehet, hogy bennem van a hiba,

valamit rosszul csinálok, nem elég szeretettel bánok velük, nem elég megértően gondoskodom. Gyuszi, Gyuszi ha te nem lennél!

Meg is jött az állatorvos, körülnézett és nagyon elcsodálkozott.

– Malvin asszony, magának egy csomó állata volt a múltkor. Most alig látok itt, két macskát és a kutyáját.

– Mind elment a többi, elszökdöstek.

– Gyönyörű ez a virág! Nem tudja a nevét?

– Nem, azt gondoltam, maga tudja doktor úr.

– Nem vagyok botanikus, de, hogy trópusi növény, az biztos. Csodálatos dísz. Megnézhetem közelebbről?

– Persze doktor úr, tegye, ha már segíteni nem tud.

– Érdekes, mekkora színpompás szirmok!

És a doktor úr megtette azt , amit Malvinka soha azelőtt, benyúlt a szirmok közé, majd hatalmasat ordított. Malvinka csodálkozott, mit ordibál egy orvos -egy férfi-, egy szerencsétlen növénykétől, Gyuszikától, az ő kedvencétől. Mi ijeszthette úgy meg?

– Jöjjön már, segítsen! Ez az izé megeszi az ujjamat!

Malvinka nagyott nézett, ilyet még nem látott soha. Túlzás lenne azt mondani, hogy habzsolta, de Gyuszi látványosan a doktor ujjának elfogyasztásával ténykedett.

– Hozzon már valamit, egy kést!

– Ugye nem akarja, hogy levágjam azt a gyünyörű virágot?

– Tegye, mert már nem érzem az ujjamat!

Malvinkának a szíve szakadt meg, de az orvost egy növénynél, ha Gyuszikáról is volt szó, többre értékelte. Lecsapta egy suhintással -szemét befogva-, Gyuszikának azt az egy virágát. Az összes többi persze megmaradt, kicsit veszített az esztétikai értékéből, de Gyuszi, Gyuszi maradt. Mire kiszabadították Kripacs doktor ujját, jelentős károsodáson esett át.

– Malvin asszony, miféle növény ez?

– Ismétlem, nem tudom, de talán maga!

– Nem tudom… Holnap eljövök a botanikus kollégával.

Elment és jöttek.

– Mondja kolléga, milyen növény ez?

– Malvin asszony, kapaszkodjon meg! Kolléga álljon a hölgy mellé, lehet, hogy el fog ájulni. Tudja mit dédelget itt a lakásban?

– Egy gyönyörűséges barátot, a legszebb növényt!

– Ami megette az összes kedvencét! Ez úgyanis egy Subentibulariaceaendisbus , amazóniai húsevő növény.

Malvinkát, ketten is alig tudták összeszedni. Fél órás újraélesztése után az első szava az volt:

– Gyuszikát az életem árán is megvédem, meg ne próbálja valaki ellopni!

– Asszonyom, minden barátját felfalta ez a növény.- mondta a botanikus.

– Gondoljon a papagájára, a hörcsögeire, az ugró egereire! – bíztatta Kripacs Malvinkát.

Malvinka sikítva állt eleven sorfalat, egyszál egyedül Gyuszi elé.

– Gyuszit nem adom.

– De ez a bestia húst eszik!

– Elleszek én holnaptól lebbencs levesen is, vagy köménymagos levesen. Mától ő kapja a húsadagomat. Felvágott jó neki?

– Úgy gondolom, megteszi.

– És a párizsit?

– Kicsit fintorogni fog, de megeszi.

– Virsli?

– Úgy gondolom…

– Akkor Gyuszikával, ezután is ugyanabban a meghitt, szeretetteli kapcsolatban, együtt ketten itt éljük életünket. Maguk pedig menjenek el, míg nem érzem azt,

hogy veszélyeztetik egyetlen barátom testi épségét!

A két kolléga, kicsit – nagyon – megrökönyödve egymásra tekintett, majd érzelemteli kalapemelés után Gyuszikát és Malvin asszonyt, a ház urát és úrnőjét magára hagyva, elkezdték a hat heti értetlenkedés első perceit.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.11.09. @ 20:40 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/