Alapprogram
Holnaptalan napok születnek,
órák és percek mind üresek,
csak mersz létezik, nincs gyávaság,
tam-tamot ver félrecsúszottság.
Utca anyánk, grundos apánk
nevel, terhet pakol reánk,
ügyelj arra, ami sanda,
csakis egy a fontos, a banda.
Nem az idő a lényeges,
messze nézni nem érdemes,
egy a mérce, az tündököl,
uralkodónk, az ököl.
Ökölszabály
Mindig a legkisebb kezdte,
ha más bandával találkoztunk,
„Anyámat szidod?” – ezt kérdezte,
és bármilyen választ kaptunk
már ment is Csibi, nagy szigorral
„Öcsémet bántod?” – ezt harsogta,
s megvolt az ürügy, pár pofonnal
a becsületért indultunk harcba.
Mert ürügy nélkül verekedni
tilos, az utca kódex szerint,
de ha ok volt rá, kellett tenni
a becsületért valamit.
Egy öklözött csak egy ellen,
kettő nem támadhatott rá egyre,
mert indok nélkül csak bunyó volt,
de így ok volt a küzdelemre.
Nem volt kés, fél tégla, vagy más,
csak a kéz, az ököl csatázott,
„pofonvölgyben” nem volt nagy sérülés,
ere a banda-etikett vigyázott.
Pösze Borcsát hazavágták
Nem tartozott a bandához,
de ő is az utca kölyke volt,
jókedvű lány, mindig fütyült,
vagy slágereket dúdolt.
Szeretett velünk csavarogni,
akár az üzlete rovására,
alkonyatkor néhány menetet
lenyomott, aztán jött hozzánk mustrára.
Jól ment a buli, sokszor vitték
szigetre, fák, bokrok közé,
s amíg nem jött egy újabb kuncsaft
hozzánk jött erőt gyűjteni.
Olykor elmesélte egy-egy esetét
a kamaszok tátott szájjal hallgatták,
nevettük a sok balga pasit,
kik a szerelemet pénzért vették.
Néha, ha éppen jó kedve volt,
a bandát is megjutalmazta,
egyik-másik vagány számára
megmutatta, hogy is zajlik a dolog.
Aztán egyszer valaki elkapta,
pénzét elvette, s élte véget ért,
rövid sorsát keményen élte,
a banda szépe elsiratta.
Eljártuk érte a „Nyitku rázsát”,
mert az volt igaz, hogy hozzánk tartozott –
Pösze Borcsa, utca kedves lánya,
látod, az időn túl is létezel.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Bonifert Ádám
