Böröczki Mihály - Mityka : ILA

Nyomtatás

Kétezer tíz volt. November. Utolszor.

A szomszédasszony kiszökött a sorból.

Azt mesélik, hogy halk volt. Nem kiáltott

– hiszen csak neki látszódott az árok,

min átszökellt egy csillagig ugorva,

csak az a biztos – ragyogott a sorsa,

s én most is hallom, ahogy szemből átnyit,

nincs napja még – a nyikorgás hiányzik.

                         Mert mindig átlopta az örömöt

                         a két ajtónyi pár lépés között,

                         a lépcsőházban még most is dobog

                         a szíve, amit tányéron hozott,

                         és örök ízzel ömli le az ég

                         a keze-meleg sütemény izét.

Egész biztos, hogy addig itt marad,

amíg fölkel és lenyugszik a nap,

az ötödiken egy-két csempe csorba,

és visszanézve hálásan súrolja.