Ezért szülei unszolására orvosokat is megkeresett – de nem az áldott orvost…*
Vézna—gyengélkedő fiatalember volt Alajos, és főleg étvágytalan.
Ezért szülei unszolására orvosokat is megkeresett — de nem az áldott orvost — a közeli kisvárosban, ám a doktorokat való megkeresés sem vezetett eredményre.
Egy parasztember azt tanácsolta neki, hogy „gyengélkedésed miatt élj egy kevés borral”. Alajos a tanácsról nem feledkezett meg, sőt be is tartotta azt —, ám annak mértéke teljesen eljelentéktelenült tudatában…
Ekkor még nem tudhatta, hogy a bor csal meg legelsőnek, ám a test cselekedeteiről sem volt fogalma — akkor még.
Élete folytatásában, nap mint nap együtt ivott és énekelt cimboráival —, a kisfalu hatalmas és zengő kocsmájában.
Alajos az átlagemberek közé tartozott csupán — mint amilyen napjainkban egy egyszerű kis fényképész –, és nem ivott egyáltalán sokat, csupán amennyit (el)bírt — pénztárcája.
Valahányszor megjelent a kocsmában, valósággal megállt az Idő, de még a levegő is.
Sohasem volt megfázva, és az italokat még csak véletlenségből sem keverte —, így a borra, soha nem ivott például tejet!
Egyik nap váratlanul gondolt egyet, hogy arra a következtetésre jusson, hogy ahonnan nem űzi el magát önkéntesen, onnan őt fogják száműzni.
Szokatlan üzenet volt ez.
Majd hirtelenjében döntött Alajos, hogy megválik a kocsmától, viszont a kocsma nem tudott megválni és elszakadni Alajostól.
Nem lehetek többé az ital rabja, fogalmazta meg — mintegy önmagának, s ezután mind ezt ismételgette —, nehogy elfelejtse.
Miután abbamaradt a kocsma, mindenki Keresztelő Jánosnak bélyegezte, mivelhogy bort nem ivott.
Az önfeledt, elragadtatott és mámoros élet evvel véget is ért.
Miután felhagyott a kocsmahivatallal, elmerészkedett a falu kávézójába, s leült annak egyik asztalához, és várta a csinos felszolgálónő megjelenését, hogy leadja a megrendelést — ki hamarosan meg is jelent — egy félóra elteltével.
A szépecske Juci ismerte Alajost — és előéletét még inkább, de Alajos annál kevésbé ismerhette a Jucit —, amiből nem kell, hogy mondjam, de gond is lett.
Ezután kávét rendelt, de a Juci visszakérdezett – „és milyen legyen a kávé?”
A férfi végigmérte Jucikát tekintetével — bár ne tette volna(!) —, majd azt felelte, hogy „len(n)szőke legyen aranyom, ha lehet”.
Juci — ki teljességében szőke volt — félreérthette és kiakadt, majd félreértethetetlenül a kijárati ajtóra mutatott.
Alajosnak távoznia kellett — de még nem az élők sorából —, és amikor kifelé menet átlépte a kávézó küszöbét, azt érezhette meg, hogy újra szabad.
Az éppen ott elhaladó papné — kinek fogalma sem lehetett a kávézóban történtekről —, boldogan és mosolyogva fogadta Alajos köszönését.
Magam is köszöntöm Kedves Olvasómat!
Egy kávé?
Budapest – 2010. nov. 13.
Baráti Szeretettel: bősze emil miklós —_—
——— Köszönöm, hogy elolvastad! ———
Legutóbbi módosítás: 2010.11.13. @ 12:00 :: Bősze Emil Miklós