Jártában többször látja őt, ahogy szembe jön vele. Eleinte csak véletlenszerűen találkozik a tekintetük. Elegáns, de nem hivalkodó. Talán a GAP-ből jön, új ruhát vehetett. A mozdulata is oly könnyed és rendezett, ahogy a hátsó ülésre helyezi a becsomagolt kosztümöt. Karcsú vonalaiban, finom megjelenésében gyönyörködik, miközben a nő beszáll a kocsijába és elhajt. Érdekes, hogy mindig egyedül van. Az első nevetése: ez az emlék is felkavarja, kicsit megint közelebb kerül hozzá. Nem lehet türelmetlen, vagy figyelmetlen.
A virágcsokrot szemlátomást örömmel fogadja, ez az első közös estjük. A terasz gondozott dísznövényeit látja, ahogy a szél időnként meglibbenti a könnyű függönyt. Mindenütt rend van, az egyszerűségében megnyilvánuló rokonszenves életfelfogást sugallja az enteriőr. Ösztönösen a férfira, a társra utaló jeleket keresi. Egy hamutál, a mosdó pipere polcán hagyott borotva, vagy legalább még egy fogkefe. Ezek azonban hiányoznak a nő otthonából. El-elveszíti a beszélgetés fonalát, valahányszor vendéglátójára néz, aki épp a tüllszerűen áttetsző könnyű ruháját térde felett megigazítja. Ez nála természetes mozdulat, nem kihívóan teszi. (Agyában lüktet a vér, de nem meri megérinteni!)
Ez már a második randevújuk. Karon fogja, ahogy a pár lépcsőfokot megteszik. A ruhán át is érzékeli a test bizalmas melegét. Odakint rendületlenül esik az eső. Együtt élvezik Bach zenéjét. Elernyed. Nem, nem akar hibázni! Egymással szemben állnak, az esetlen búcsú pillanatában. Igyekszik, nagyon óvatosan közelít. A játékos, hosszú barna tincsek finom illata bódítja, szinte megvakul, ahogy megcsókolja a szép ívelésű nyakat.
Nem… nem szabad. Hallja a gyengéd elutasítást. Kétségek gyötrik, céltalanul kóborol az esőben. Észre sem veszi, hogy teljesen átázott a ruhája.
Elfoglalja magát, ezzel ő is időt nyer. Bár révült gondolataiban sokszor visszatér az önvád, mindig talál mentséget a maga számára. Számtalanszor végigéli magában a jelenetet. Azt mondja, hogy nem szabad. De azt nem, hogy nem lehet! Ebbe a mentőövbe kapaszkodik. És azután felemeli a telefonkagylót. Hangja rekedt, úgy érzi, hogy nem beszél elég világosan, pontosabban hetet-havat összehord. Most mindennél fontosabb, hogy újra lássa.
Nem… nem szabad! Hallja a suttogását a sok halasztott csók lélegzetvételében, de ez már csak a vad riadása a sűrű fenyves neszében. Szenvedélye és a nő vágyakozása két érzés, mely a szépség mohó látványában, a bőr melegének sugárzásában, a közeledés-érintés pillanataiban összekulcsolódik. Most, az időtlenségben a simogatások finomabbak, becézőbbek, csitítják a hullámzásokat. Fejét fektében oldalt billentve lehunyja szemét, arcvonása kislányosan elsimul. Ajkai kissé kinyílnak, megremegnek. Parázsló, száraz forróság érzetét a befogadás enyhíti. Még közelebb hajolva tenyerébe fogja a nő arcát kicsit határozottabban végigsimítja. Pupillájuk kitágul, bár éppen most — a mindenből kiforgató örömérzet bekövetkeztével — semmit sem érzékelnek a látható világból.
Mintha békésen zöldellő réten, a leterített pokrócon hasmánt feküdve, elpihenve látná a szemközeli mikrovilágot, melyben a hajladozó fűszálakat a fókuszáló figyelem „fákká” növeszti. Végükön egy-egy szivárványos harmatcsepp ring…
Csendes és meghitt volt a délután Naples tiszta ege alatt. A kerti medence feszített víztükrét szellő sem borzolta. Kate félbeszakította a felolvasást. A napernyő alatt az asztalkán a pohár még félig volt a kifacsart narancsok levével. Elmosolyodott, ahogy az emlékeit újólag felidézte. Aranyos Harry! Élete nyitott könyv. Egyetlen titkát még évekkel ezelőtt megvallotta. Azon az estén az együttlétüket követő pajkos évődések és beszélgetések során Kate makacsul faggatta az érzelmeiről. Akkor ismerte be neki a másik asszonyt. Teljesen összezavarodott, mert egészen addig fenntartás nélkül bízott a párja hűségében. Harry megnyugtatta, hogy a „másik asszony” a valóságban nem létezik. Ez nála csak amolyan szeretkezés közbeni fantáziálás, véletlenszerűen törnek rá erotikus képzetei. Nem lehet egyébről szó, mint egy idealizált párhuzamosság izgalmat fokozó lehetőségéről. Kate megértőnek akart látszani, óvatos volt. A könyves állványról kikereste a „Szenvedélyek és vágyakozások” című kötetet. Azon az estén olvastak fel egymásnak először.
Élete nyitott könyv… Maga elé meredt. Már nem mosolygott. Minden oly váratlanul és gyorsan történt. Az orvosok Harry életéért küzdöttek. A kórház folyosóján föl-alá rótta a köröket. Ólomlábakon járt az idő. Miközben férjét az intenzív betegellátásra szállították át, Dr. Mark Enderson fogadta az irodájában. Kate képtelen volt arra koncentrálni, amit a doktor mondott el neki. Valahogy sikerült stabilizálni a beteg állapotát. Harrynak kiterjedt agyi katasztrófája okozta a bénult állapotát, a teljes felépülés valószínűségével nem lehetett komolyan számolni.
A tolószék foglya hogyan fogadta el ezt az állapotot? Arca kifejezéstelen volt, bonyolult feladatnak tűnt bármilyen szintű kapcsolat létesítése vele. Ezzel a felolvasással kívánt kedveskedni beteg, elesett társának. Harry mindent értett. Az viszont rejtély maradt, hogy mi az, ami kedvére való és mi nem.
Kate becsukta a „Szenvedélyek és vágyakozások” kötetét, megigazította Harry takaróját. Dr. Enderson gyakran meglátogatta őket. Ő ajánlotta az ápolót is, az ellátás során Kate-nek segítségre volt szüksége. Bent a házban megcsörrent a telefon. Talán Mark lesz az. Nem, barátnője, Liz érdeklődött Harry állapota felől, és újólag egyeztették az általuk szervezett, közelgő jótékonysági estre meghívandó vendégek névsorát. Észre sem vette csalódottságát.
Egyre gyakrabban jut eszébe Enderson. Jól esik vele a találkozás. Értelmes, jó modorú és tartózkodó. Türelmesen magyaráz, kerüli az orvosi szakkifejezéseket. A hosszú beszélgetéseik során személyes dolgokról is szó esik. Mark határozott karakter, emellett megjelenésében visszafogottan elegáns. Érdeklődési körük is nagyon hasonló. Egy alkalommal a nappaliban függő egyik akvarellt nagyon megdicsérte. Zavarba jött, amikor kiderült, hogy azt Kate még egyetemista korában, kedvtelésből festette. Mark egészen más, mint Harry… Nem! Nem szabad, nem lehet úgy gondolnia rá. Lassan megy vissza a kertbe. Kis szellő támad, de az idő még mindig nagyon kellemes. Leül a tolószékkel szemben, kezeit az ölében pihenteti. Gondolatai elkalandoznak. Észre sem veszi az ápolót, aki a szelíden kanyarodó kerti úton közeledik feléjük.
Kate és vendége együtt megy be a házba. A tolószékes közlekedéssel kapcsolatos átalakítási munkálatok szépen haladnak, de még sok részletet kell megtárgyalniuk. Az ápoló ajánlatokat, prospektusokat, aláírnivalókat vesz elő.
Harry élesen figyel. Tudja, hogy a nappaliból most nem látják, hiszen annak ablakai a hátsó kertre néznek. Kivételes alkalom! Kate-et sosem gyötörné az önvád, hiszen egy idegen igazolná őt. Jobbik, mozgatható keze ujjával a kapcsolóhoz ér. A villanymotor halkan zümmög, a tolószék megiramodik a medence felé. Az első kerekek azonban elakadnak a túlfolyó rácsozatában. Nem sikerült… Csak a víznyelő halk, szörcsögő hangját hallja. Arcvonásait a mérhetetlen düh hullámai eltorzítják. Nem jut el a tudatáig, hogy a mimika életre kelt, és ez az apró változás egy nagy lépés a gyógyulás felé.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.24. @ 19:20 :: Meyer József
