(Fontos kiemelni, hogy ez a pamflet Condillac: Értekezés az érzetekről című munkájához kapcsolódik, a szenzualizmus témaköréből merít.)
A normák tisztelete
Ahol felfeslik a szerénység és az alázat, ott aztán betódul a tévedés. Ugyanakkor kizárólag ezen erények gyakorlásából nem következhet a tévedhetetlenség, semmiképpen. Az aktív-passzív periódusú életünkben a dolgok elemzésére keveset fordítunk. A történések feldolgozásában, a benyomásokban és az ismeretek elsajátításában a drága időnk miatt a legkomolyabban kell szelektálnunk. Ezenközben rengeteg dolog úgy érint meg, hogy — becsülettel bevallva — fogalmunk sincsen a lényegükről. A kultúrákban az is közös, hogy egyezményes megállapodások segítően szabályozzák viszonyulásunkat a felfogható és a felfoghatatlan dolgokhoz. Ez alapfeltétele annak, hogy személyiségünk önmagával és a környezetével egyensúlyban, harmonikusan működjön. A létezés mikéntjét itt az életformaszerű, állandósult egyeztetés határozza meg.
Ideális a kapcsolatunk a világgal akkor, hogyha semmi érdek sem sérült. Átlagolt válaszok és viszontválaszok láncolata, valamint az ahhoz elfogadott időráfordítás működtet mindent. Mit is tehetnénk ezen kívül? Amennyiben a cselekedeteinket a hasznos(jó) — káros(rossz) hatásuk szerint a hasznosságot(jót) megengedve, a károkozást(rosszat) megtiltva irányítanánk teljes következetességgel, akkor a társadalom sietve elkülönítene minket.
Vegyünk egy példát. Határozzuk el reggeli ébredésünk pillanatában, hogy a tisztálkodásunkat tökéletesen hajtjuk végre. Már a fogmosásnál elakadunk: össze-vissza telefonálgatunk, szakembereket, ismerősöket faggatunk arról, hogy a fogazatunk szempontjából tényleg melyik az ideális fogkrém? A fogkő az vízkő egyúttal? (Fordítva egészen biztosan nem igaz!) Mert akkor öblítés után szárazra kéne törölni a fogsorunkat! Azután — miután többen is lecsapják a kagylót — teljesen magunkra maradunk olyan kérdések megválaszolásánál, hogy mennyi a szükséges és elégséges pép, mikor, milyen az ideális serteszög, az összes fogunkat egyformán tisztára kell suvickolni, ezt most hogyan ellenőrizzük, milyen kefélési sebességet válasszunk, mennyi a minimális vízfelhasználás, stb. És legfőképpen: ki a felelős azért, hogy a fogazatunkat rendszeresen ápolnunk kell? Mi nem, az biztos, mivel ez egy generális probléma! Nyilván a fogunk a ludas ebben is. Más testrészeinknél megfigyelhető némi öntisztulási hajlandóság, ha csak a fülzsírt vesszük alapul. Az egész délelőttünk rámegy arra, hogy szájüregünkben pillanatnyilag tökéletes rendet teremtünk. Ugye nem kell részletezni, hogy egy kívülálló személy erről mit gondol? Miközben egy tevékenységünk hibátlan kivitelezésével gyötrődünk, rádöbbenünk, hogy eközben ezernyi kontrollálatlan ösztönmozzanattal operálunk, azok tökéletessége szóba sem jöhet, emiatt minden mozgáselemet az igen/nem döntésig kell lelassítanunk, hogy a végrehajtás hatósugarába tartozó valamennyi pillanatot felügyelhessük. Tömény katasztrófa! Az abszolút tökéletességre törekvés káoszhoz vezet.
A 120=5!(faktoriális), mint önmagunk meghatározottsága
Tanultuk, vagy hallottunk arról, hogy körülbelül két éves koráig az egészséges gyermek fejlődési képessége, tempója elképesztő a további időszakaihoz mérve. Kicsit később(?) bekövetkezik az e világra alkalmazkodás fontos pillanata. Kivilágosodik a képernyő, az észlelések értelmet nyernek és az én/öntudat folyamatosan működik. A fejlődési program szerint ezzel szinte egy időben történik az öt érzékszervre korlátozó blokkolás. Ezek (mármint az érzékelések) száma alapján önkényesen 5! vagyis öt faktoriálist alapul véve 120-ra adódik az a mindenféle mértékegység nélküli szám, mellyel meghatározhatjuk magunkat.
Condillac szavaival „…meggyőződhetünk tehát, hogy elegendő volna érzeteink számát növelni, vagy csökkenteni, és egészen másféle ítéletekhez jutnánk, mint amelyek ma oly természetesek számunkra.” Például, ha eggyel több érzékünk lenne, akkor már 6! adódna, vagyis 720-ra változhatna a besorolásunk. (Van egy olyan gyanúnk, hogy a megszokott igen/nem relé-világunk ott nem, vagy egészen másképp működne. Ez lenne a már emlegetett káosz megkerülése? A minőségek, és azok számon kérhetőségének hogyanja izgat minket ebben a legjobban).
Vegyük a legegyszerűbb megközelítést. „Blokkolt” énünk önfegyelmétől és készségeink összességétől függő eredményességgel, lényegében csak az egyezményes szünetek beiktatásával, folyamatosan veszünk részt a termelésben és a fogyasztásban. A teremtésről viszont az a véleményünk, hogy a termeléssel összehasonlítva — ahhoz képest — minden tekintetben magasabb rendű, nem ciklikus, nem rutin tevékenység. Misztérium, ihlet, sugallat, rendkívüli képességek, a normálistól eltérő világkép… A teremtésre és a termelésre egyaránt érvényes, hogy technológiájuk többnyire megismerhető, vagy kitalálható. Nem ez választja el a lényegüket. A megtanulható termelés abszolút racionalitásával szemben a teremtés az új minőségek születési folyamata. Könnyű elhinni, hogy 6! esetében mindaz, amit mi teremtésnek értékelünk, ott már csak termelési kategória.
Más megközelítésben az öt érzékelésen alapuló létünk azt a tudatot tükrözi, amellyel még lelki károsodások nélkül vagyunk képesek elfogadni az érdekeink szerint leegyszerűsített univerzumot. (Az univerzum sablonos értelmezése minden élőlénynél szükséges létfeltétel, ha pedig a vallás felől közelítünk, akkor a hit segítségével legkönnyebb a személyiséget a saját középpontjában úgy megtartani, hogy a befelé irányuló (nullpontba mutató), valamint a tőle kifelé nyíló végtelent egyaránt képes legyen elviselni. Egyébként csak az érzékelés stádiumában értelmezhető maga a végtelen fogalma.) Az 5! jegyében működő tudati világunkra jelzésszerűen utalhat ujjaink száma is, Érdekes módon a magyar őstörténetben előfordult a hatujjúság tisztelete, ahogy arról több, ismert tudósunk is beszámolt már. Felvetődhet a dimenziók és az érzékelések közötti kötődés gyanúja is: N számú érzékeléshez N-1 dimenzió rendelhető?
Visszatérve ahhoz a drámai időszakhoz — amelyben az én/öntudat dolgozni kezd az addig töretlen, rendkívüli készségek rovására — felvetődik bennünk egy tapasztalati következtetés. Ez a blokk néha nem záródik tökéletesen, vagy késlekedik a kialakulása. Így tovább működhetnek a különleges adottságok, rendkívüli képességek, megcáfolva minden felsőbbrendűségi és kaszt szemléletet, holott az öt érzékszervre korlátozottság nem számolódott fel! A 120 és a 720 közötti mezőben helyezhetjük el a különleges képességeket az előbbiek szerint, kiemelten a gyermeki zsenialitást, a különféle tréningek segítségével elért módosított tudatállapotainkat, a paranormális jelenségek értelmezését, a különféle átvitel-technikákat, az univerzum energiáinak befogadását, sikeres párbeszédeket és kontaktusokat a nem látható teremtményekkel, stb. Mi sem természetesebb annál, hogy e blokk feltörésével, vagy záródásának késleltetésével kísérletezzünk, már csak a várható minőségi ugrás elérésének halovány reménye miatt is!
Passzivitás — aktivitás
Condillac bevezetőben említett művében egy — kezdeti stádiumát tekintve — élettelen márványszoborral végez gondolati kísérleteket, melyek során a szerző rendre érzékelésekkel ruházza fel alanyát és ezen a gondolati síkon demonstrálja a fogalomalkotás, az absztrakció és egyéb képességek, illetőleg a személyiség megszületését.
Ugyanő az érzékelést passzívnak, az emlékezést aktív folyamatnak tekinti az értekezésében. „Az egyik érzésmódra nézve a szobor aktív, a másikra nézve meg passzív. Aktív akkor, amikor visszaemlékezik egy érzetre, mert az ok, amely az érzetet felidézi, benne magában van — tudniillik az emlékezet. Ám passzív abban a pillanatban, amikor érzet keletkezik benne, mert az az ok, amely érzetet hoz létre, kívüle van…”
A mi gondolati kísérletünk feltételezése szerint a teljes aktivitás szintjének elérése is lehet egy olyan módszer, miáltal esélyt teremthetünk a blokk megnyitására. (Condillac szoboralanya minden mozzanatban éber, bár ezt a szerző nem emeli ki. Kiindulási állapotként a teljes rendezettségünket feltételezzük mi is). A zárral kapcsolatos megközelítésünket a szabadságfokon keresztül is magyarázhatjuk. Az aktív, belső érzésmód és a passzív, kívülről ható érzetek szoros, kovalens kötésben működnek, 0 szabadsági fokban.
Egy új felvetés: kiiktatjuk az érzékelést
Mind az öt érzékelésünket egyszerre kikapcsolva juthatnánk el az abszolút aktivitásunk szintjére. Ekkor a szabadsági fok éppen 1. Mi történhet ekkor? Az ingerek és érzékelések megszűntével kiesik az idő is. Nem érzékelhető semmi egymásutániság, mellyel bármiféle relációt visszaállíthatnánk. A semmi látás nem a sötétség. Ha ebben a stádiumunkban fényt látnánk, vagy sötétséget, az azt jelentené, hogy hiba csúszott a kikapcsolásokba. (Ezek szerint az alagútélmény sem alakulhat ki, holott lelkünk/szellemünk ezen teljes aktivitási fokán bármilyen befogadást tetszőlegesen megvalósíthatunk.)
A képzelet és az emlékezet viszonyulásairól Condillac így gondolkodik: „Íme tehát az emlékezet két hatása: az egyik olyan érzet, amelyik annyira elevenen idéződik fel, mintha magában az érzékszervben keletkeznék, a másik olyan érzet, amelynek csak halvány emléke marad meg. E képesség működésében tehát két fokozatot állapíthatunk meg: a leggyöngébb az, amikor annyira élveznünk engedi, mintha jelen volna. Megtartja az emlékezet nevet, amikor a dolgokat csak mint múltbelieket idézi vissza; s a képzelet nevet veszi föl, amikor olyan erővel idézi fel őket, hogy jelenvalónak látszanak… Az emlékezet a kezdete a képzeletnek, amikor az még nem elég erős; a képzelet pedig maga az elérhető legelevenebb emlékezet.”
Szellemi kapacitásunk értelmezési tartományának(képzelet) és értékkészletének(emlékezet) „vegyértékeit” ebben az áhított stádiumunkban nem kötik le az érzékelések. A figyelmünk, befogadóképességünk teljes egészében fölszabadul. Az idáig korlátozott, mintegy 9/10-nyi agykapacitási tartomány „kitömörítési” folyamata beindul, ráadásul sok gát fel van oldva, mint a felejtéssel kapcsolatos, vagy a figyelemmegosztó, stb. folyamatok.
Kísérletünkben átalakul a gondolataink szerepe is, mert azok is a megértő képességünkkel állnak kapcsolatban. A legnyilvánvalóbb dolog, amit a gondolatról állíthatunk, hogy az emberekben végtelen/sec értéken működhet, minden nehézség nélkül. A viselkedése viszont teljesen megváltozik azáltal, hogy kiiktatjuk az érzékszervi kapcsolódásokat, hiszen az említett agyi/szellemi kapacitás egy csapásra 10 –ről 100%-ra nő.
Fenntartásaink gyülekeznek, jó lesz számba venni őket. Ha a kikapcsolás eszközrendszere sokoldalú – kémiai, fizikai, fiziológiai ráhatások összessége -, akkor az igazi probléma a teljes egyidejűség pontszerű biztosításában és akár tetszőleges időtartamának tarthatóságában rejlik. Magától értetődően a beavatkozás élettani működéseket nem sérthet. A visszakapcsolások variációs száma már ismert. A különböző szándékok szerint lehet sorrendiséget választani. A legkézenfekvőbb azonban, hogy azt is egyszerre, egy időpillanatban végezzük. Nem lehet tudni, hogy a sorrendben első, esetleg utolsó, vagy egyáltalán melyik pozíció erősít meg valamely képességet, például a tapintás dominanciája hozhatja magával a kézügyességet. De hányadikként és melyik szekvenciában? Ugyanennek a kérdésnek van habitusbeli vonatkozása a szangvinikus, kolerikus, egyéb alkatiság kialakulásában.
Az 5! rendszerezhető 20 darab 5×6-os mátrixba, ilyenformán:
12345 13-as, 14-es,15-ös, 21-es,23-as, 24-es,25-ös, stb.
12354
12453
12435
12543
12534,
A ki–bekapcsolás és az időszerűség kérdései
Az éberség tehát kiindulási feltétel, mint célszerűség… a kómából, a hipnózisból való visszatérés nehézségeihez hasonlatosan. De nem lehet eltekinteni attól a ténytől sem, hogy mi az 5! szinten értelmezzük a természeti törvényeket és semmilyen bejáratott garanciánk sincs ennek a teljes vonalbeli megtartására. Másfelől a személyiség regenerálódásának biztosítása az esetlegesen ismételt kísérletek közötti időben feltétlenül szükséges. Az A→B→A→B→A folyamatban két egymást követő kísérleti stádiumot veszünk fel. „A” a kiindulási, „B” a közbenső, amelyben a személyiség teljes újraépüléséhez szükséges műveleteket végezzük, többek között az öt érzékelést itt adjuk vissza. Ugyanakkor látjuk a törlés veszélyét és egyéb adatvesztések kockázatát, amennyiben a folyamat hibásan, például csak két érzékelés visszakapcsolásakor az A→-B*2/5→A*2/5 formációt adja!
Ha – netán – csak a tapintást és hallást adnánk vissza oly módon, hogy alanyunk közben kizárólag az anyai szívdobogást hallja, akkor embrionális stádiumra rendeződne vissza a személyisége.
Speciális esetben, például egy személyben iker személyiségnél (utalhat reá a testen belül betokozódott szervezeti zárványok megléte és néhány nem kóros pszichés tünet) a kísérletben csak a domináns személyiség tud részt venni, mivel az ő érzékelését tudjuk kikapcsolni. A parazita iker túlélési esélyei így minimálisak, az ő számára a folyamat mindössze A→-B*0→A*0, vagy valami hasonló kiiktatódás. Akkora belátást pedig semmiképpen sem kölcsönözhetünk a parazita intellektusának, hogy a gazda szellemével erőszakkal, vagy ármánnyal helyet cseréljen.
A kísérlet kockázatát bizonyos mértékig alátámaszthatja az ellenérv, miszerint létezésünk formája az érzékelés és pont ezen képességek összességét kívánjuk kikapcsolni. A szabadságfokra kell visszatérnünk: arról állítottuk, hogy az éppen 0-ról 1-re módosul ebben a folyamatban, vagyis a személyiség lét-nemlét krízisállapotára jellemző 2-es szabadságfok itt nincsen megengedve.
Ugyanakkor valamit illene felvetni a gyakorlati hasznosság ügyében. A felvilágosodás korában elképzelt gondolati kísérletek jottányit sem veszítenek a vonzásukból, mostanra már számos technikai lehetőség létezik, vagy kreálható, hogy az okoskodást konkrét beavatkozás is segítse. Szükség is lehet erre, mert a fejlődés sebessége az egyénnel összevetve már nincs mindig szinkronban, miáltal különböző szintű és fajtájú „analfabétizmusok” fejlődhetnek ki, rakódhatnak egymásra. (A tudatbéli leszakadási folyamatok klasszikus egyenes vonalúságát felváltja valamilyen hatványozódás, miáltal a megismerhető világkép gazdagodási sebességét hagyományosan működtetett intellektusunk nem követheti). Messze vagyunk a felvilágosodás-kori jogos önbizalom állapotától, de jó lenne arra a szintre visszajutni, miközben a rohamosan fejlődő mesterséges értelem előbb-utóbb képes lesz arra, hogy a virtuális világból kinőve az emberi értelem fölé mutálódjon.
Még fontosabb az ember intellektusának kiszélesítése. Kié legyen az elsőbbség? Jogosan feltételezhető az, hogy a természet erkölcsi rendjébe is beilleszti majd önmagát a mesterséges értelem, ugyanígy annak élettere, a virtuális világ is átformálja az egyetemességet. Önazonosságunk jelen szintjén azonban az így keletkező szellemi alávetettséget nem tudjuk elviselni. Leginkább abban az esetben nem, ha a mesterséges értelem „ásványi hordozókból” kinőve biológiai minőségekre tesz szert.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.28. @ 12:21 :: Meyer József
