A tyúkokat nem lehetett lezavarni az ágyról. A kislány feltornászta magát, óvatosan, nehogy összetörjön egy tojást. A tyúkok békésen tollászkodtak a szobában, egy sem kotkodácsolt, enni sem kértek. Álmos dél volt, csak a vályog tartotta a h?vösséget.
A kócos akácok sajnálták az árnyékot, mert a nap olyan magasan állt, hogy a leveleket meg lehetett számolni a laza homokon. Kristályfényben csillogott, ahány szem elterült a kerítetlen udvaron. A rozoga kerekes kút tetejét elveszítette a század viharaiban, nem tudni, mi tartja meg a gubancolt láncot és a vödröt.
A gyerekek a homokban ültek, a kés?i rózsabarack már kipirult, leveleit a kút vize éltette. Ahogy kiborították a vödröt a dézsába, ki-kicsapott a víz, pedig senki sem sietett ennél a háznál, mégis kiloccsant! Elnyelte a finom homok azon nyomban, de a barackfa szinte a gyökerein kúszva, egyre közelebb… szinte odaszorította vastagodó törzsét, ágai lehajoltak, megterhelte a kívánatos termés.
Ennél a háznál senki sem sietett.
A gyerekek elunták a h?séget, így hát beljebb kerültek a házba. A furcsa asszony fekete kend?jét az álla alatt szorosan megkötötte, keskeny fekete arcára ovális keretként rásimult, azt sem lehetett tudni, hogy volt-e a haja a kend? alatt. Senki sem látta kend? nélkül.
A gyerekek felültek az ágyra, az asszony velük szembe, ugyancsak. Az angin sosem volt fehér, így semmi nem látszott meg rajta, a puffos dunna, hátrébb került, hogy helyet adjon. Párna volt-e az ágyon? Biztosan, de letakarta. A furcsa asszony kíváncsi szemével, pislogás nélkül a gyerekeket nézte. A sovány kislány sápadt b?rén, a barackok hamvasságán, átütött a rózsabarack pirulása. Melege volt.
A gyerekek bizonytalan szabályok mellett valami golyóval játszottak. Eldugták, megkeresték, nevetgéltek, beszélgettek. Ilyenkor, délid?ben, a leveg? megállt az ajtóban, szell? sem szólította beljebb, nehéz szagot lehelt az ágynem?, talán dohos is volt, talán a tyúktoll, vagy maguk a tyúkok… A földes, agyaggal hevenyészve kitapasztott egyetlen helyiségben mezítláb, olykor a tyúkok görbét is tojtak, valaki belelépett, oda se neki! A h?vösségen megült a bizonytalan szagú tespedtség. Élénkséget csak a gyerekek hoztak a házba, ilyenkor még azt is el lehet hinni, a kislányból gépírón? lesz, nyugdíjas állás. A furcsa asszony gondolta így. De alig szólt, meg sem igazította a kend?t. A fiúról mindenki elhitte, hajóskapitányként… Szóval visszajön a lányhoz, ha mindketten feln?nek, mert a nyaralásnak hamar vége! De most dél van. Senki sem éhes, ilyen melegben a kútvíz, a zománcos vödör mellett a padkán bádogcsésze, igyék, ha tetszik!
Az asszony mélyen belefúrta tekintetét a gyerekek könnyeden szárnyaló lelkébe, ébredez? gondolataiba, kislány kisinge félig lecsúszott a válláról. Csak az egyikr?l, alatta még alig bimbózott, nemhogy domborodott volna… Valami zálogot kellene adni, a fiúcska eltalálta, hová dugta a leányka a golyót, hol a dunna alá, hol magához egyre közelebb. Fülledt dél volt, de a gyerekek nem unták. A gyerek sosem unatkozik, órákig elvannak egymással, játszanak. A zálogot megkapta, most ki kellett váltani.
A tyúkok káráltak olykor, tojás nincs, nem kotkodácsolt egy se.
Kakas nem volt a háznál.
A földre szórt kukoricát kopogtatták, szedegették a cs?rükkel, elégedetten káráltak, diszkréten, mint a furcsa asszony, aki a gyerekeket figyelte. Ki tudja, mi járt az eszében.
A sz?k ablakok mintha hunyorognának, az egyik kacsintott, mert üveg helyett néhol újságpapírral volt beragasztva. Ett?l látszott tudákosan vagy selma módjára pillantani be a szobába.
A t?zhelyen semmi sem mozdult, igaz t?z sem égett benne, üres fazék árválkodott kissé hátrébb tolva, hogy kilátszott – egy karika hiányzik…
A furcsa asszony tekintete ott ült az ágy végében, szinte mozdulatlan, de a szembogara árulkodott, a benti jóles? félhomályban kitágult. A lélegzetét nem lehetett hallani.
Honnan jött, nem lehetett tudni. Már jócskán tavaszodott egyik évben, valamikor a háború után, amikor egy furcsa csomaggal a hátán megjött. Azóta esténként olykor rezge gyertyafény sz?r?dik ki az ablakok összehúzott szempilláin. Messzire néznek, közelben szomszéd sincsen, a falu széle, túl csak a kövesút. Hogy merre visz, csak a furcsa asszony tudja, mert nem a vasút fel?l jött.
Fején az elmaradhatatlan kend? szorosra kötve, mindig ugyanaz a kend?, hátán egy furcsa csomaggal. A kend?b?l két rövid és sovány lábacska kandikált ki. Az is furcsa volt, térd alatt amputálták. Mind a kett?t.
Most az ágy mellett lecsatolva a kislány két lába, m?láb, amin mórikálja magát, pedig nem táncolni van kedve!
Vagy most mégis? Vendég jött. A tyúkokat el kellett volna hessegetni, de ennél a háznál senki sem siet. Kútvíz van a zománcos vödörben, igyék, ha tetszik!
A furcsa asszony messzire nézett, mintha az id?t vallatná, ahogy le sem vette a fiúról meg a leányról.
Senki sem tudta, mire gondol, hiszen senki sem tudta, honnan jött és miért?
A front elvonult, ilyenkor kérdezni sem illik.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.09. @ 10:35 :: Radnai István
