Aznap éppen és véletlenül józan voltam, mint, aki nem akar visszatérni a hónapos szobába.
Ma megkaptam, hogy ötvenes és fekete hajú a zsánere. Na, jó a halánték lehet ?szes, talán a sláger miatt!
Pedig éppen most gy?jtöttem fehér lóra. Mindegy – a távolság négyzetével arányosan csökken a vonzásom. Ráadásul egy ártatlan csókra kellett volna emlékeznem, a viharos baráti összeborulásokban.
Aznap éppen és véletlenül józan voltam, mint aki nem akar visszatérni a hónapos szobába. Pedig igazából egy raktárban lakom – kett?s értelemben. Egyrészt itt raktározzák éjszakára az él?halottakat, akiket panellakóknak, s?t panelproliknak titulálnak, ha már igaziak nincsenek. Egy fia kétkezivel nem találkozni, talán hajnalban sem. Aki az els? buszra száll, az is legfeljebb bolti eladó. Csak éppen fel kell tölteni a gondolákat.
Nehogy már énekesre gondolj, aki túlméretezett evez?vel…
Másrészt az él?, a még él?, éppen hogy él? magyar irodalom beköltözött hozzám, ennyi autogramot, ennyi ismeretlent?l?
Ha végigmennél az utcán a templomtól az iskoláig, a hipert?l a szuperig, a plázától a cicáig, hiába kérdeznél bárkit.
Mikor lép fel a megasztárban, miért nincs angol neve? – gondolnák, de válaszolni nem mernek. Egy vállrándítás, egy Kossuth-díj, egy legyintés vagy ajkbiggyesztve egy Józsefattila…
Munkácsy-díj vagy valami zenei verseny, ugyan! Komolyzene nehéz, mint egy zsák szén. Ezért kell a távf?tés és meki.
Amikor ötven voltam, nem én faltam, engem faltak, persze a vonal, vagy a madzag másik felén, nem tudhatja senki, hogy kóstolgatnak, mint egy feketeerd?-tortát.
Mert fanyar gyümölcs a meggy, de édes a csokoládé és néha felhabosítanak…
Cs?bensült spárga a kedvencem, nekik meg létezik a csövük, igaz ez esetben nem a rossz tükörfordítás miatt.
A n? mindig cs?be húzza a férfit, ha megnyílik az öle azért, ha nem – akkor azért.
Így aztán gratinírozva fogyasztom a saját erkélyemen, nem a vendégl? erkélyén. Aki készítette, rohant az iskola elé, bekanyarodott egy rozoga merci, 1966-os évjárat, mondatja velem a rosszindulat.
Nem vagyok kövér, kicsit megereszkedtem, de a vezet?ülésben egy pacni ül, aki egykedv?en tekeri a volánt, mosdatlanul bújik a pizsamába, id?nként felhatja a hálóinget, pedig a szép kis arcocskát nem kell a homály fátyolába vonni.
Hallgatóznom sem kell, iszonyú horkolás hallatszik a franciaágy ablak fel?li oldalárról, zizegve hull le az immár tegnapi újság, még csúszik egy kicsit, és egyébként csönd lenne.
Diszkréten felkel a gratinírozás elkövet?je és legszívesebben lúggal vagy szidollal takarítaná ki azt a kürt?t, amely délután még, mint Fortuna istenasszony b?ségszaruja – ontotta a gyönyörök síkos és édes illatú levét, miközben a halk sikolyok felszabadult kacajokban oldódtak fel.
A spárga illatozik, kattan a mikró, még csilingel is – a második adagot t?zöm a villámra és nyelem szaporán. Megéheztem.
A napfény már nem t?z ide, sugarai elbágyadnak, elégedetten, esik le a szemhéjam. Érett gyümölcs.
Be sem ágyaztam, ahogy vagyok, régimódi házikabátban led?lök, a d?lés szó szerint értend?. Messzire elrúgom a kopott talpú b?rpapucsot. Minden porcikám sugallja, hogy múlt század itt felejtett.
Csak a fürd?szobatükör el?tt mélázik, ábrándozik egy ismét fiatal arc, elmosolyodik.
Mire gondolhat?
Vattát vesz el? és ismét lemossa az elmázolódott szemfestéket. Leveszi-e a m?szempillát, vagy a sajátját kunkorítja – így a késleked? alkonyatba beleszállt éjszaka barna szárnyú, ragadozó madarát kicselezve.
Reggel nem szól a vekker, kezd?dik az unalmas szombat vagy vasárnap, mit tudom én. Valamit morog a reggeli kávé mellett, hogy Piroska a vénlány, milyen képzelt kalandokat emleget az ötyében.
A kávét az asszony f?zte, méreger?s! Piroska meg izzadtan forgolódik valahol Zuglóban. A troli hol dorombol, hol sikoltozva gyorsít a nyitott ablak alatt.
Piroska irigy álmaiban Zsóka sejtelmes és sikamlós célzásai visszhangzanak.
És talán életében el?ször csodálkozva érzékeli, hogy nem csak a teste izzadt, szokatlanul lucskos ölében édes zsibbadások emlékeztetik sosem-volt álmaira.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.06. @ 14:39 :: Radnai István
