…maradok hát földhöz ragadt…
Szép nyári reggelen
izzadt a pendelyem,
kivet az ágyam,
amiben háltam,
s a helyem éjjel
nem találtam.
Fölkelnék én, mint a paraszt,
kire irdatlan munka vár,
begazolt az egész határ,
terményét elvitte már az ár.
Fölkelnék én, de nem tudok,
belém fogódznak a bajok,
fáj itt, meg ott, s egy vén kokott
padlót fogott, ahogy szokott.
Kies szép nyári reggelen,
bambán ülök a sz?nyegen,
próbálok lábra állni,
egyensúlyra találni,
így piszmogok magam körül,
nem mondom, hogy szívem örül.
Maradok hát földhöz ragadt,
a csúzom nyúz, hozzám tapadt,
akár egy régi h? barát,
kísér sok sajgó éven át.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.15. @ 21:05 :: Szeibert Éva
