Nagy nap volt a mai, vezető beosztásba kerültem…
Fogtam bakfiskorú, 15 éves jogosítványomat és formabontó módon betelepedtem a vezetőülésbe. Nicsak! Egy pillanat és jobboldaliból baloldalivá avanzsáltam. Az én helyem eddig az anyósülésen volt.
Először is kurta lábaimhoz igazítottam az ülést, ezután következett a tükrök beállítása, majd soha nem volt emlékeimben vájkálva ismerkedni kezdtem a műszerfallal. Anno én egy rozzant dízel Opel Kadettben rongáltam szegény oktatóm idegeit, most pedig egy igazi Suzukiban üldögéltem, ami mellesleg nem a mi autónk. Párom gyanútlan barátja — akinek hivatása a gépjárművezetés oktatása —, felajánlotta, hogy elővarázsolja tudatom mélyéről régi tanaimat és Fittipaldinét farag belőlem. Miután alám került pár magasító párna is, hogy kilássak, nekiveselkedtem a dolognak. Irigykedve pillantottam a haver jobboldali ülésére, majd emlékeimben kotorászva, kitettem az irányjelzőt és benyomtam a kuplungot. Egyesbe tettem volna a sebváltót, ha ő is úgy akarja, de kérette magát még kicsit, aztán nagy nehezen be is adta volna a derekát, ám közben kiderült, hogy behúzott kézifékkel akartam elindulni. Miután szegényt kiráncigáltam felhúzott voltából, és a sebváltó is feladta a harcot, elindultunk a nagy útra. Először szöcskére vettük a figurát, vígan ugrándoztunk kátyúval teli utcánkban, amikor is egy nagyforgalmú kereszteződéshez értünk. Megálltam nagy nehezen és irtóra dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy megtaláltam a fékpedált. Igaz kicsit érintőlegesen fékeztem, merthogy majdnem érintettük a szélvédőt. András barátunk egy vértanú megadásával tűrte vezetési stílusomat. Miután már vagy százhúsz autó elment, nagy óvatosan kiólálkodtam volna, ha az a vacak motor le nem áll. Nem igen értettem miért nem megyünk már valamerre, amikor én szorgosan nyomtam a kuplungot és a gázt is /persze egyszerre/, a motor pedig bánatos ökör módjára bőgött. No egy-két segítő manőver után egyenes út következett. Hála istennek egy árok se jött nekünk. Most a kanyarokról nem ejtenék szót, mert irtó nehezemre esett bevenni őket, pedig fejtem rendesen a kormányt. Az egyik kanyarba valami őrült beállított egy villanyoszlopot. Majdnem nekimentünk.
András rezzenéstelen arccal ült mellettem, miközben én kimerítettem a Btk. összes paragrafusát, ami a gondatlanságból és tudatlanságból elkövetett emberölési kísérlet címszó alatt létezett.
Hopp-hopp, az a biciklis nagyon jól tette, hogy elkanyarodott.
Másfél óráig voltam baloldali. Óriási megkönnyebbülés volt számomra, amikor megtörve bár, de fogyva nem kikecmeregtem a Suzukiból.
Barátunk már egy kávéra sem mert beugrani, hátha meggondolom magam és megyek még egy kört. Szerintem orvoshoz sietett, és szanatóriumi beutalót kért, hogy kipihenjen.
Én pedig élményekkel telve lerogytam kitaposott fotelomba. Elégedetten nyugtáztam, sehol egy pedál, nem fontos kitennem az irányjelzőt és kanyarodnom se kell.
Utóirat:
Vezessen a görcs! Nem ettem meszet!
Inkább járok gyalog, az nem olyan macerás.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.21. @ 11:53 :: Szeibert Éva
