*
Kiégtem,
mint felperzselt búzamező,
mit egy üvegcserép
izzó nap fókuszában
lángtengerré varázsolt.
Lényed magához láncolt,
lelkemben ezer
pillangó táncolt
míg boldog voltam veled,
szorosan fogtam kezed
és nem volt akadály,
míg szerettél s szerettelek.
Kiégtem,
ülök érzések üszkös
romjai fölött és szédülök,
mert életem belepte
az érdektelenség
szürke hamuja
és nincs tovább…
Kiégtem,
kínom világgá ordítanám,
de kitől kérjek vigaszt,
mondd,
miért várjam a tavaszt,
ha a tél úgyis örökre
belepi hóval,
elhamvadt, felperzselt, üszkös világom.
Uram segíts!
Irgalmadra vágyom!
Kiégtem…
Legutóbbi módosítás: 2010.11.24. @ 05:55 :: Szeibert Éva