*
Két nagykabát akasztón lógva várja,
hogy gazdája még felvegye magára.
Közben évődve trécselnek a szélben,
– Én – tudja -, Éván lógtam egész télen.
Nemes prémem hattyú nyakát ölelte,
szivacs bélésem testét melengette.
A zöld lóden morcosan dörmögött,
mert főnöke Kenyába költözött,
ezért hát nincs szükség szegényre,
vállfán lóg már több mint három éve.
Gazdája módos, neve Pénzes Ádám,
kinek kabátja nem lóg már a hátán.
Szegény felöltő csendesen zokog,
közben csámcsognak rajta a molyok.
– Ez így nem élet, inkább meghalok!
Reccccccs,
varrás mentén szíve megrepedt,
s a holt kabát a padlóra esett.
Lelke tán már mennybe érkezett,
teste még porrongynak jó lehet.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.26. @ 09:34 :: Szeibert Éva