…megállt az inga… *
Vitriolba mártott tolladból
maró gúnytinta
idétlen pacákat hagy a
vétlen papíron,
aztán mint hegyetlen irón
fáradtan szántja
a sorvezetőt.
Nimbuszod ledőlt,
mert álítészeid
nem hevernek már
lábaid előtt.
Babérkoszorúd
vitrinben porlad,
s a tintanyaló itatós
könnyedtől sós.
Éned én vagyok,
s nyalogatom sebem,
szétmorzsolok egy könnyet
megfáradt szememen.
Gyűrött fecnin
szétkenem a tintát,
s jó messze
eldobom a pennát.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.14. @ 01:05 :: Szeibert Éva