Eltűntek a lábnyomok,
már nincsenek lépések,
a világ ág-bogas tenyerén
madarak haldokolnak.
A köd lassan betemet,
hallgató álmok közt
hontalanok az emlékek.
borítsd rám lassan
az éj fekete-szárnyait,
csak az álmaimat
ne vidd el még
Már nincs légörvény,
csak ez a hajnali lángtenger.
Elfogy a levegő,
fojtanak a szavak,
súlyos esőcseppek zajában
szárnyaim még repülni vágynak.
Befele fordítom ziháló szívem,
rád nézek, kérdeznélek,
de ma nincsenek válaszok,
az elringatott hullámok
szemed medrében hallgatnak.
most zuhan a föld,
alattam bomlik az ég,
csak az álmaimat
ne vidd el még
állítsd meg az időt egy szóra,
a csend fohászkodik bennem,
anyám méhének ringásában
az ismeretlen kéklő mélységet
örökre magamba szívtam.
Lapok közé préselt magány,
betűk, szavak, mondatok,
versben hasadó lelkek,
csóknélküli hajnalok…
(anya, anya sírtál-e értem,
amikor idegen világ
idegen kezeiben
hagytad szívem
……..
apa, apa látod,
már fenn ragyog csillagod,
de a mennyek fehérében
miért zokognak
búsarcú angyalok ?)
De már nincsenek válaszok…
belül néma a sötétszemű ég
csendszagú, reszkető,
de az álmaim nem adom,
nem viheted még
Még nem csináltunk
fény-tölcsért kezeinkből,
még nem rajzoltuk meg
a kettészakadt égbolt
csillagrendszerét,
még fel sem ébredtünk
e világnyi napra,
hisz egykor
örök álomra születtünk,
felhősimogató fények
vérző hold-színeiből.
Látod,
ma sincsenek válaszok,
csak te és én.
Már elfogytak a lépések.
Zárvány csendemből
tépj ki. Adj levegőt.
csak álmaimat ne vidd még
Legutóbbi módosítás: 2010.11.21. @ 21:33 :: Szilágyi Hajni - Lumen
