Gondolatok a Lánchídon
Alig ért az irodába, Erdey és Dimény jöttek be. Szórólapokat hoztak.
– Június negyedikén, a Trianoni diktátum évfordulóján tüntetést szervezünk. Végigvonulunk a nagyhatalmak követségei el?tt, hogy emlékeztessük ?ket a Magyarországot Trianonnál ért megbocsáthatatlan igazságtalanságra – vállalta fel Erdey a szószóló szerepét. – Számítunk rátok. Tudom, nem igazán kedvelsz – fordult Noémihez –, de a nemzet érdekeiért kivételt tehetsz. Ha vállalod, beszédet is mondhatnál az erdélyiek nevében.
– Nem jövök – jelentette ki Noémi határozottan. – Nem látom értelmét.
– Németország újra egyesült. A szlovákok ki akarnak válni Cseh és Szlovák föderatív Köztársaságból[1]. A szlovének és a horvátok kiváltak Jugoszláviából[2]. Most kell ütnünk a vasat, amikor Európa térképét újra rajzolják!
– Mindenhol a népakarat hatására. Az NSzK-s és NDK-s németek is egyesülni akartak. A szlovének, horvátok és szlovákok esetén is a nagy többség akarata a szétválás. A kétmillió erdélyi magyarnak[3] csak úgy lehetne igazságot szolgáltatni, ha az ott él? hatmillió románt elszakítjuk az anyanemzett?l. ?k pedig nem fognak az elválás mellett szavazni. A nagyhatalmakat sohase érdekelték az erkölcsi meggondolások. Olyan csatába indulni, amelynek el?re megjósolható kudarc a vége, annak nincs értelme. Ha valamit nem tudsz megváltoztatni, a legjobb, ha megtanulsz vele élni.
– Nihilista filozófia! A magyar politika elhanyagolta a magyar kisebbségek jogait, ideje véget vetni ennek!
– Egy ilyen megmozdulás valójában hatalmas ellenszolgálatot tesz a határokon kívül él? magyar kisebbségeknek, olajat öntve a román, szlovák, szerb, stb. nacionalisták tüzére. Minthogy árts, inkább ne tégy semmit. Ha csak arról lenne szó, hogy változzon a magyar politika, el is mennék. De hogy támogassak néhány forrófej? demagóg politikust, akik az erdélyi, vajdasági stb. kisebbségek jogairól szónokolva szavazatot próbál gy?jteni magának, abban nem fogok részt venni. Akinek nem inge, ne vegye magára!
– Te koszos erdélyi, még egy éve sincs, hogy eljöttél, befogadtunk, s elárulod a nemzetet! Már nem emlékszel, milyen volt a román nacionalizmus?
Erdey sarkon fordult, s kiment. Dimény néhány pillanatig farkasszemet nézett vele, majd követte képvisel?társát, bevágva maga mögött az ajtót.
– Na, kibújt a szög a zsákból… – lep?dött meg Luca. – Nem gondoltam volna…
Zsike lépett be.
– Ezeket meg mi lelte?
Noémi elmesélte a történteket.
– Hej, te magas szép szál feny?! Jól idéztem a tanárodat? – kérdezte Noémit, aki bólintott. – Szereztél magadnak két ellenséget. Veszélyes, befolyásos ellenségeket. Szégyenére válnak az MDF-nek baráti körükkel együtt[4]. El?bb-utóbb ki fognak válni bel?le. Alig várom!
Hiába remélte Noémi mindezek után, hogy Dimény megsért?dik, s békét hagy neki. Másnap megint tapogatni kezdte. Noémi ellökte a képvisel? kezét.
– Hijjnye, milyen er?szakos egy n? vagy te! Az ember ki se nézné bel?led. Nem hiába pereltek be a BTK 170-es paragrafusa alapján… Ugye, helyesek az információim? Tudom, tudom, ejtették a vádat. De hát Romániában is megfenyegetted az igazgatódat… Jobbnak látta távozni a faluból… Cccc!
„Ezt honnan tudja?” – gyúlt ki a vészjelz? Noémi agyában. Diményre nézett. Látta a képvisel? szemén, hogy vannak még más információi is róla. Jobbnak látta nem feleselni fele.
Június másodika Olaszország nemzeti napja. Az olasz nagykövetségen fogadást tartottak, s meghívták ?ket is, a külügyi bizottság titkárságát. Noéminak nem volt nagy kedve elmenni, de kedvelte az olasz nagykövetet, nem akart udvariatlan lenni. Végül elfogadta a meghívást. Az olasz nagykövetség két hölgytagjával beszélgetett éppen, amikor odajött Dimény és felkérte egy táncra. Csak miután engedett a meghívásnak, vette észre, hogy a képvisel? tökrészeg.
Nem akart a nagykövetségen jelentet rendezni, próbálta túlélni a szám végét. Dimény egyre jobban simult hozzá. Noémi egyre merevebb testtartással kísérelte meg, hogy távol tartsa magától. Egy adott pillanatban Dimény odasúgta:
– Téged még nem basztalak meg. Gyere basszunk egyet![5]
Noémi agyát végleg elöntötte a vér. Kitépte magát a képvisel? kezéb?l, s hangosan beolvasott neki:
– Aki engem le akar fektetni, az nem elég, ha potens, az legyen férfi is. S f?leg legyen józan! – majd sarkon fordult, s siet?s léptekkel elindult a ruhatár felé.
– Ezért megfizetsz, te büdös kurva! – hallotta még a képvisel? hangját, a csukódó ajtón át.
Amikor másnap megérkezett az irodába, be akart menni Yvetthez. Luca rászólt, hogy ne zavarja, mert Molnos és Dimény vannak bent. Nemsokára megjelent a Parlament személyzeti osztályának a f?nöke is. Ekkor már Noémi tudta, Szalayné sorsára jut. Azonnali hatállyal mondtak fel neki.
Épp kifele tartott a Parlamentb?l, amikor Diménnyel találkozott.
– Ejnye-bejnye, fegyelmi okok miatt távozni… Elég nehéz lesz munkát találni… Még a tanügyben is. Akinek kapcsolata volt a román szekuritátéval, majd kollaborált a Román Hírszerz? Szolgálattal is… Látták a RHSz Kovászna megyei igazgatójának a lakásáról is kijönni. De hát sok mindent el lehet tussolni… – tette hozzá kajánul Dimény.
– Tegye félre mocskos vágyait! Jónás se kapta meg, amire vágyott, ön se fogja megkapni! – felelte Noémi, azon merengve, hogy Dimény ezeket az információkat csak Jónástól kaphatta. Világ hírszerz?i egyesüljetek!
– Még találkozunk!
Ismét ez a mondat! Hát sohase fog ett?l megszabadulni? Mindenesetre más iskolába kell állást keresnie, mert ha Dimény ennek az iskolának a f? szponzora, ott még „találkozhat” vele.
Még be se ért jóformán másnap reggel, s Kolozsvári igazgató máris hívatta. Egy n? volt benn nála. Megismerte Somogyi Tímea édesanyját.
– Mi mindent nem fogok még visszahallani arról az iskolakirándulásról, amelyen ön volt a felügyel? tanár!
Noémi az anyára pillantott. Baljós sejtelme támadt.
– Állapotos?
– Igen! Az ember elengedi a kislányát iskolakirándulásra azzal a tudattal, hogy tanári felügyelet alatt biztonságban érezheti. S az ön felel?tlen magatartása miatt…
Noéminál ett?l a mondattól betelt a keser? pohár. Az azel?tt nap elvesztett munkahelye, Yvett gúnyos kárörvendése, Dimény ígérete, hogy „még találkozunk”, szerelmi csalódásai után már csak ez hiányzott. El?jött benne minden megaláztatás, ami ebben az iskolában érte: diákok pofátlansága, szül?k magatartása, a kollégákkal és az igazgatóval való konfliktusa… Az a tudat, hogy egy ügyvéddel áll szemben el?hozta emlékeib?l a törvényszéki megaláztatását. Végleg elvesztette az önkontrollját.
– Mondja asszonyom, volt valaha osztálykiránduláson? Iskolatársaival együtt mindannyian kilenc órakor lefeküdtek? Nem hülyültek, szórakoztak, nem fogpasztáztak, s nem mentek egyik szobából a másikba, a tanári tiltás ellenére? Nem akarták kitombolni magukat végre kiszabadulva a szül?i felügyelet alól? A diákok 25 szobában voltak elszállásolva, három emeleten, s a háromnegyedüket nem tanítom. Amikor végigjártam este a szobákat, s valamelyik szoba ajtaját zárva találtam, mire kellett gondoljak? Hogy már alusznak, mindketten egy másik szobában vannak, vagy esetleg szexelnek? Vannak határok, amire egy kísér? tanár képes, s én egyedül voltam. Igen, tudom, még csak a nyáron tölti a tizenötöt. De ha be akar perelni, el?bb szerezzen bizonyítékot, hogy nem a kedves lánya kezdeményezte az egészet! Tudja bizonyítani, hogy a kedves lányának a kirándulást megel?z? és követ? napokon nem volt szexuális kapcsolata? Mert én hozok akkor tanút, nem is egyet, aki majd jellemzi a kedves lánya szexuális magatartását! Amikor a félév végén felhívtam a figyelmét, hogy a kislánynak pszichológusra van szüksége, kikérte magának. Mit?l félt? Hogy kiderül a pszichológusnál, hogy Tímeának a szexualisan kihívó magatartása arra utal, hogy nem dolgozta fel a szülei válását, s hiányzik neki az apai ölelés? Mert nem szokott az apjával találkozni ugye? A helyzetet súlyosbítja az ön elfoglaltsága, stresszes munkája, s amikor hazamegy, anyai ölelés helyett „megneveli” a lányát. S az otthoni szigorú szabályoknak való megfelelési vágyának mellékhatását rajtunk, tanárokon vezeti le. E kislány minden mozdulatából lerí: „Segítsetek! Súlyos lelki problémám van!”
– Van képe még ilyen hangnemben beszélni? Miután az ön felel?tlensége miatt egy tizennégy éves gyermeklány állapotos maradt? Vádaskodni, lekurvázni a kislányomat, csak hogy meneküljön a felel?sségt?l? Ezért megfizet! Nem hagyom annyiban! Teszek róla, hogy a lábát se tegye be többé a tanügybe!
– Halottam önr?l, kiváló ügyvéd. Feltehet?en el is érné, hogy rám húzzák a vizes leped?t. Most is a szakmai gy?zelme lesz a fontosabb, mint a gyermekének az érdeke? Mert ne várja, hogy a bíróságon szó nélkül t?rjem a meghurcoltatásomat. Ön, ha az én véd?ügyvédem lenne, mivel védene meg? Biztos ez a gyermekének az érdeke? Legalább most hallgasson a tanácsomra! Volt valaha abortusza? Még egy feln?tt n?nek is óriási lelki trauma. Ha els?sorban anya, és nem ügyvéd, akkor miel?tt a törvényszéken meghurcolná a saját lányát, el?bb kérje ki egy pszichológus véleményét, mi szolgálná jobban a kislánya érdekét!
– Majd megtudja mit döntöttem – felelte Tímea anyja, majd elviharzott. Csattant mögötte az ajtó.
– Mondja, nem hozott elég bajt az iskolára a kiránduláson tanúsított magatartásával? Ahelyett, hogy meghúzná magát, még ilyen hangnemet is megenged magának? Még ön áll az erd? fel?l és támad? Több panasz volt ön ellen, mint az egész tanári kar ellen együttvéve, mióta itt van. Tegnap is felhívott Kelemen Matyi apja, hogy személyes ellenszevb?l…
– Hat szül?t hívattam fel – vágott Noémi az igazgató szavába –, mert a gyermekeik bukásra állnak matematikából. Egy hét haladékot adtam. Négy szül? másnap feljött, az egyik édesanya harmadnap, csak Matyi szülei nem jöttek fel… Matyinak az az érdeke, hogy a második osztálynak úgy menjen neki, hogy megvannak alapjai. Ha átengedem, képtelen lesz megérteni a következ? években a matematikát!
– Már nehogy a személyes ellenszenvét kegynek állítsa be! Hallottam, munkahelyér?l is kirúgták, nyilván nem ok nélkül. Ma összeül a fegyelmi tanács, hogy megtárgyalja az ön esetét. Holnap megtudja, mit döntöttünk.
– Mondja, igazgató úr, Dimény képvisel? úr mivel tartja a kezében? – kérdezett rá Noémi, majd választ sem várva kiviharzott.
Állt a Lánchídon, s nézte a hömpölyg? Dunát. A híd lábán megtör? folyam vize örvényeket képezett. Mintha érezte volna beszívó erejüket. Nézte a tölcséreket, s közben a gondolatai is örvénylettek. Emlékezett.
A Parlamentb?l való távozására. A búcsúzásra. A diadalmaskodó gúnyos Yvettre, az együtt érz?, könnyez? Lucára, a sajnálkozó Klárira. Zsike felháborodott arcára, a saját habozására, hogy hova menjen be búcsúzni. Egyrészt illetlenség volt szó nélkül elmenni, másrészt épp csak mások sajnálkozására nem volt szüksége. Aztán a suliban. Számított rá, hogy kirúgják. Az igazgatói irodában csak közölték vele az ismert a tényt. Mégis… Amíg szedegette össze a holmiját, többen odamentek hozzá. Senki se engedte el egy jó szó, egy kézszorítás vagy felháborodásának kifejezésre juttatása nélkül. Hogy Patakiné nem ment oda, az nem lepte meg. Csak Pataki szavai. Még ? is kiakadt azon, hogy kirúgták. „Kezdd újra, tanulj az itt történtekb?l, s bizonyítsd be, hogy tudsz olyan jó tanárrá válni, amekkora a lelkesedésed. Mert egy dolog bizonyos, a diákjaid szeretnek!” Géza szavai is ott csengtek a fülében. „Menj el innen ebb?l a kurva iskolából! Többet érdemelsz! Menj, és ne nézz vissza többet, csak a barátaidat ne feledd el!” Nem volt ereje Icát se meglátogatni, pedig be akart menni hozzá. „csak felkavarnám ?t” – gy?zködte önmagát, de tudta, önámítás.
A jelenet, amikor a diákok körbeállták, s reménykedve kérdezték, hogy ugye hamis a pletyka? A szomorúság a szemükben. Helena és Júlia könnyei. Aztán a boldogan közeled? Imre alakja, akinek azonnal lehervadt arcáról a sikeres írásbeli vizsgái által arcára festett öröm. Szavak nélkül is megértette, mi történt.
– Menjen el tanárn?, menjen el innen, itt nem becsülik meg, ön többet érdemel! – búcsúzott a fiú.
Aztán az újabb csapás, mintha mindez nem lett volna elég. Este megjelentek a f?bérl?i. Munkanélküliek maradtak mindketten. Bezárták az üzemet, ahol mindketten dolgoztak. Cs?dbe ment. Kölcsönt vettek fel, és nem tudták a munkanélküli segélyb?l fizetni a részleteket. Lakásukkal garantáltak. Még jó, hogy megvan ez a pici ház, át kell költözniük ide. Kérték a bocsánatot, de hát más megoldásuk nincs. Remélik, Noémi talál magának lakást. Kapott két hét haladékot.
Állt a Lánchídon és nézte az örvényeket. Hogyan kap majd munkát, amikor két helyr?l is kirúgták? Hogyan számol be err?l a szüleinek? Talán éppen azért olyan nehéz megmondani nekik, mert megért?ek. A telefon bizonyos értelemben védelmet nyújt, mert nem látja a szülei arcát, amikor közli velük, hogy se partnere, se munkája se másodállása, se lakása, se jöv?je… Másrészt pedig nem tudja kisgyermekként átölelni szüleit, a keblükön vigaszt keresve, mint egy kisgyermek, s szabadon sírjon, sírjon, sírjon…
Önkéntelenül oldalra pillantott. Egy n? figyelte gyanakvó tekintettel. Aztán rájött miért. Eltávolodott a korláttól.
– Ne féljen, ne ugrom be – szólt oda, majd elindult lassú léptekkel Pest felé. Járt céltalanul, fel se nézett, csak a lába vitte el?re. Amikor végül felnézett, a Parlament el?tt volt. Itt találkozott annak idején Gáborral. Mennyire vak volt… Akkor is nézte a Parlamentet, és akkor se mert bemenni. Annak idején azért, mert fogytán volt a pénze. Most is megkezd?dött a visszaszámlálás. Majd Bob jutott eszébe. Aztán már szellemet látott. Úgy t?nt neki, Bob jön ki a Parlament épületéb?l. Megdörzsölte a szemét. Megint felnézett.
– Hello! – szólította meg a szellem mosolyogva.
– Te hogy kerülsz ide? – futott ki Noémi száján.
– Prágában voltam tréninget tartani. Emmával beszéltem telefonon, hogy megszervezzek egy szeptemberi, Budapesti tréninget. ? mondta mi történt veled. Azonnal repül?re ültem. Jártam az irodádban, hogy megtudjam a címed. Csúnyán elbántak veled.
Noémi hirtelen sírásban tört ki. Benne volt e sírásban minden megaláztatása, kudarca, fájdalma csalódása. Bob átölelte, Jól esett a biztonságot nyújtó férfikar ölelése.
– Gyere velem. Amerikába.
Noémi lábából kiment az er?. Szerencséjére Bob er?sen fogta.
– Nem akarom, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben dönts. Valamikor majd a szememre vetnéd, hogy kihasználtam a kiszolgáltatottságodat. Ha nincs ellene kifogásod, gyere el hozzám, mint a jegyesem. Dönts hat hónap múlva. Akkor adj végleges választ arra, hogy hozzám jössz-e feleségül, vagy nem.
[1] 1990-ig Csehszlovákia egyetlen állam volt. 1990-be Csehszlovák Föderatív Köztársasággá alakult, melynek a nevét az úgynevezett köt?jel-háború után Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaságra változtatták. 1993 január elsején vált függetlenné Szlovákia.
[2] 1991 február 20-án a szlovén parlament döntést hozott arról, hogy javasolják a Jugoszlávia szétválását „két vagy több állammá.” 1991 június 25-én kiáltották ki Szlovénia, és június 26-án Horvátország függetlenségét.
[3] Kiderült az els? népszámláláskor, hogy ezt tévhit, 1990-ben se volt több mint 1 700 000 magyar Romániában. Ma már csak 1 300 000 van. A csökkenés részben a beolvadásnak, részben az elvándorlásnak köszönhet?.
[4] 1993 július 15-én alakul meg a MIÉP a Magyar Igazság és Élet Pártja melynek az a Csurka István lett az els? elnöke, ki 1993 június 5-ig, az MDF-b?l való kizárásáig, az MDF alapító tagja és alelnöke volt.
[5] Objektív okok miatt nem idézem e mondat szerz?jét, s nem említem pártállását sem. Nincs elég pénzem pereskedésre.
Vége a második démonnak. Következik a harmadik démon.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
