Hello, terrorist!
Noémi lehangoltan ment lefele a lépcs?n. Reménye szertefoszlott. John McIntosh ajánlatát meg kell szívlelnie, csak miként áll majd hozzá? Meg kell majd beszélnie Bobbal, hogy álljon hozzá állást keresni. Fel kell készülnie lelkileg, lesz itt még „Bevándorló vagy?” lekicsinyl? megállapítás. Az utcán tanácstalanul nézett szét, majd elindult, egy New York Timest venni, hogy megnézze az álláshirdetéseket. S ha találna? – állt meg. Azt sem tudja, miként jutna oda. Együtt kel átnéznie Bobbal, s megbeszélnie egy stratégiát, hogyan járja végig a szóba jöhet? állásokat. A New York Timest nincs értelme megvennie, azt megkapja otthon is. Mivel üsse agyon az id?t? Meglátta a távolban az egyik szupermarketet. Amúgy is kellene venni magának egy-két ruhadarabot. Kevés fért a 30 kilóba…
Amint a ruhák közt válogatott, egy ismer?snek t?n? hang szólalt meg mellette:
– Hello, terrorist!
Amit odafordult, azonnal megismerte a khimárral körültekert arcot.
– Fatima! – örvendett meg. – Milyen kicsi a világ!
Ebben az ismeretlen világban régi jó barátnak t?nt repül?téri futó ismeretsége. Az akkori közös kálváriájuk, s a viszontlátás azonnal kapcsolattá kovácsolta alkalmi ismeretségüket. Egymásról érdekl?dve, magukról mesélgetve a „mit is keresek én New Yorkban” kérdésre válaszolva sétáltak a polcok között a ruhák között válogatva.
Noémi csalódottan vette tudomásul, hogy az általa kiválasztott élénkpiros blúzból a neki tetsz? színben nincs számára megfelel? méret. Csalódottan tette vissza a polcra, majd Fatima teltebb idomára pillantva átnyújtotta.
– Szerintem ez neked jó lenne. Nem próbálod fel?
Fatima határozottan elzárkózott ez el?l. Tény, nem viselt se most, se a múltkor ennyire élénk szín? ruhadarabot.
Már szinte dél volt, amikor kiléptek az üzletb?l. Amikor Noémi azzal állt el?, hogy menjenek be egy kávézóba, Fatima a karórájára pillantott.
– Sajnos nekem nemsokára otthon kell lennem. Közeleg a déli imádság ideje. De gyere fel hozzám! Szívesen látlak. Telefonálhatsz Bobnak, jöjjön oda utánad. Ebédelhetünk négyen, v?legényemmel, Mohammaddal. Megismertetlek a perzsa konyha ízeivel!
Noémit meglepte a meghívás. El?bb szabadkozni akart, majd ráérzett, a visszautasítás sért? lehetne. Rövid habozás után elfogadta a meghívást. Amikor Fatima lakására értek, épp dél lett. Fatima leültette Noémit, majd elnézést kért.
– Megbocsátasz, az iszlám vallás nekünk el?írja, hogy napi ötször imádkozzunk. Most van az egyiknek az ideje. A telefon ott van, addig telefonálj Bobnak. – Majd magára hagyta Noémit.
Noémi örömére Bob is szívesen vette a meghívást. Örvendett, hogy Noéminek vannak már barátai New Yorkban. A telefonálás befejeztével Noémi megillet?dötten vette számba a számára szokatlan, keleties motívumokkal díszített lakást. Érezte az idegen kultúra nyomását, és a tudat, hogy nem ismeri a szokásokat, kissé szorongással töltötte el.
Egy id? után megjelent Fatima. Noémi meghökkent, amikor meglátta. Egyszer?, dísztelen, élénk színeket kerül? utcai öltözete után mellbevágó volt a díszes, rikító színekkel tarkított otthoni viselete. Noémi er?t vett magán, s sikerült magában tartania meglepetését.
Fatima örömmel fogadta Noémi kuktáskodását. Együtt készítették el az ebédet. Egy adott pillanatban Fatima az órára pillantva hirtelen izgalomba jött.
– A fiúk mindjárt itt vannak! Lázas sietséggel ment a fürd?szobába.
– Gyere, fesd ki magad. Adok az enyémb?l, használd nyugodtan!
Amikor Noémi vonakodott eleget tenni a felkérésnek, megbotránkozva kérdezte:
– Te nem fested ki magad? De hát mindjárt itt lesz Bob!
Noémi mintegy megszidott gyermekként tett eleget az elvárásnak. Gondolataiban nagyot csörrent a keresztény értékrend által kialakított sztereotípiák tükre. A csadorba kényszerített, a vidám színekt?l eltiltott n? hamis tükörképének szilánkjaiból egy más világ n?je kezdett kibontakozni. Az, aki nem az utcának öltözik, aki nem akkor öltözik szépen, ha kimegy a házból, hanem akkor, amikor hazaér. Nem másnak, a párjának, a családjának akar tetszeni. „Vajon, nem az ? értékrendje a természetesebb, az igazibb?” – gondolkozott el Noémi.
Amikor Mohammad megérkezett, s Fatima bemutatta ?ket egymásnak, Noéminak már mozdult kéznyújtásra a keze keresztény szokás szerint. Utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy az iszlám világban nem illik. Mohammad mosollyal nyugtázta a leállított mozdulatot.
– Salâm[1]! – lepte meg Noémi Mohammadot. Mohammad meglátta Noémi Fatimara vetett pillantását, s elismer? mozdulatát, amivel nyugtázta Noémi farszi[2] nyelvi teljesítményét.
– Salâm! – fogadta Mohammad a köszöntést. – Ezt magyarul, hogy mondják?
– Köszöntelek!
– Kö-szön-té-lék? – kérdezte bizonytalan hangon Mohammad.
– Ez igen! Ki tudod ejteni az ö bet?t! – volt Noémin a meglepetés sora.
– Fél évet Németországban éltem – mosolyodott el Mohammad.
Nemsokára megérkezett Bob is. Fatima nyitott ajtót. Amikor meglátta a Bob kezében a csokor virágot, hátrah?költ, meg se tudott szólalni. Bob is rájött, hibát követett el, keze megállt félúton az átnyújtandó virággal a kezében.
– Gondolom, Bob vagy, Noémi v?legénye. Légy üdvözölve! – mentette meg a helyzetet Mohammad. – Tudom, ezt Amerikában így szokás, de máskor ne hozzál virágot, ha muzulmán n?khöz mész látogatóba. Az nálunk csak a legintimebb kapcsolatokban megengedett[3].
Noémi este a szobájában már a paplanja alatt a nap eseményeit próbálta helyre tenni. Kellemes volt a Fatimaval való találkozás, s a négyesben töltött délután. Este a dinnernél kialakult beszélgetés az amerikai muzulmán n?k viseletér?l viszont kissé elrontotta a napját. A f? téma az volt, hogy a muzulmán n?k miért viselnek itt is khimárt, amikor itt már nem kötelezi ?ket a törvény, mint Iránban, itt nincs vallási milícia, s még itt is kényszerítik, ?ket, hogy hordják. Nem tudta meggy?zni ?ket, hogy ?k ezt így látják jónak, kényszer nélkül. Az erkölcsi felfogás kultúrafügg?, s még Európában is mennyit változott. Vajon, ha hirtelen feltámadna egy XIX. századi n?, rá lehetne-e venni, hogy miniszoknyába öltözzön? Nem. Mert nem érezné jól magát. De annyira kitakarná a keblét az egész testét betakaró ruhában, hogy az már botrányos lenne. Fatima nem szereti, ha a hajához ér idegen személy… A khimár megvédi. Más világ, más felfogás. Hogy a Gordon család id?sebb tagjai nem osztották véleményét, nem lep?dött meg. De hogy még Bob se fogadta el az érveit, az határozottan rosszul esett neki.
Nagyot csalódott a már kezében érzett munkahely elvesztésén. De nem adja fel! Holnap majd Bobbal együtt nézi át az álláshirdetéseket. Nehezen tudta helyére tenni a McIntoshal való találkát. Vajon csak ürügy volt az a magyarázat, s startból „leírta” amint megtudta, hogy emigráns? Vajon Bobnak lenne igaza, s ? mindenhol diszkriminációt lát? Érdekes egy ördögi kört hoz ez létre. Jogosan vagy nem, a nyelvi akadály miatt az emigráns nehezebben talál munkát. Emiatt alacsonyabb bérért is munkát vállal. Ezt aztán ki is használják egyes munkaadók, hogy még olcsóbb munkaer?höz jussanak. Ám ezzel az amerikai munkaer?piacot rontják. Az olcsó emigráns munkavállalók miatt a született amerikainak is kisebb lesz a bére… Ami jogosan váltja ki az amerikaiak ellenszenvét a munkaer?piacot elözönl? emigránsok iránt. S a diszkrimináció ördögi köre bezárult.
A következ? napok is sikertelen kereséssel zárultak. Matematikusi álláshoz el?bb el kellett volna ismertetnie a diplomáját, amihez millió vizsgát le kellett volna tennie[4]. A tanári állások októberben már nem jöhettek szóba. Amikor titkári állásra jelentkezett, arra hivatkoztak, túlképzett matematikusi diplomájával. A 22-es csapdája[5]! Olyan ez, mint CeauÃ?Ÿescu idején a nagyvárosi személyi igazolvány. Ha nem volt személyid nem kaphattál állást, ha nem volt állásod, nem kaphattál személyit…
Két hét után hívták fel telefonon a McIntosh & Son kiadóból. Teljes munkaid?s állást nem ajánlhatnak neki, de épp akadt egy magyar anyagjuk, amit sürg?sen le kellene fordítaniuk. Otthon is dolgozhat, ha van számítógépe, s floppyn leadja a fordítást. Azonnal felhívta Bobot. Bob beleegyezett, hogy használja az otthoni számítógépét.
Amikor másodszor ment be McIntosh kiadóba fordítandó anyagért, John McIntosh hívatta.
– Ugye azt gondolta, hogy kizárólag csak azért nem veszem fel, mert bevándorló? – nyújtotta át az azel?tt héten leadott anyagát. Noémi meghökkent, hogy mennyire piroslott a javítástól. Az irat kinézete Yvett szavait juttatta eszébe: „Ebben nem két hiba van, hanem tömve van hibával – mondta mosolyogva. – Drágám, egy kicsit jobban oda kellene figyelned! Tudod, itt nem lehet tájszólásban fogalmazni… F?leg egy olyanak, aki öt nyelvet beszél…” Noémi érezte, ketyegni kezd, mint egy id?zített bomba.
– Következetesen „behaviour”-nak írtad a “behavior[6]”-t. Csak a brit angolban írják úgy. Vannak szórendi hibák. ?szintén, meglepett, hogy milyen kevés. A legtöbb baj azzal van, hogy az egyes szám harmadik személyi névmásokat következetesen hímnem?nek fordítottad.
– S milyennek kellett volna felt?ntetnem? N?nem?nek, semleges nem?nek? – hökkent meg Noémi.
– Mindkett?t fel kell tüntetni, ha nem egyértelm?en egy férfira/n?re utal a szöveg. Mint n?nek tudnod kell, hogy a hímnem?nek fordított általános értelemben használt névmás diszkriminatív. Hiszen ti harcoltátok ezt ki! Hétköznapi beszédben, egy regényben elmegy, de ez egy szaklap. Itt erre is ügyelni kell. Miért nézel rám ilyen szemekkel?
– Olyan nehézkessé válik t?le a szöveg… F?leg ha olyan mondatok vannak, amelyekben a névmás többféle esetben is el?fordul. Pl. „Azt mondta neki, hogy a felel?sség az övé[7].” Ez már egyenesen a megértést is zavarja. Számomra ez rém furcsa. Akkor ki kellene találni egy uniszex névmást.
– Irónia helyett inkább mondd meg, ti ezt miként oldjátok meg, hogy a szöveg ne legyen hímsoviniszta? – vált támadóvá John McIntosh hangja.
– Magyarban nincsenek nemek. Emiatt ez nálunk fel se vet?dik. „A románok pedig a hímnem?t használják…” – tette hozzá gondolatban, de nem mondta ki.
– Érdekes… – lep?dött meg John McIntosh. – De itt van, s itt Amerikában nagy hangsúlyt fektetünk a hímsovinizmus és bármilyen diszkrimináció elkerülésére[8]. Itt tilos valakit négerezni, cigányozni, vagy más pejoratív néven emlegetni ?ket.
„Csak épp kevés a megértés más kultúrák iránt…” – gondolta Noémi. – Bárkinek alkalmazkodnia kell az amerikai „helyes” globalizált értékrendhez”.
– S ha nem hajlandó ezt figyelembe venni…
– Én ilyent nem mondtam – ijedt meg Noémi. – Csak kifejeztem, hogy ez számomra annyira furcsa. Természetesen, ha ez az elvárás, be fogom tartani. Nem tudtam eddig.
– Ez itt egy sokszín? világ. Tisztelettel kell lenned mások érzékenységére.
Noémi érezte, hogy libab?rös lesz ett?l a kioktató hangtól. Nyelt egyet s nem szólt semmit. Ebb?l a „néha egy anyagot lefordítani” nem fog megélni. De legalább valami. Kezdetnek.
Egyik nap, amikor hazaért, azzal fogadta leend? anyósa, hogy telefonon keresték. Újra behívták interjúra. Biztató volt. Noémi azon gondolkozott, miként vegye rá Bobot, hogy jöjjön vele. Ha tényleg megkapja az állást, a fizetésr?l is szó lesz. ? pedig nem is tudja felmérni, hogy amit ajánlanak, az sok vagy kevés. Ha sokat kér, nem veszik fel. Ha keveset, azt mondják, aki ennyiért elvállalja, az nem is jó munkaer?… Türelmetlenül várta Bobot. Bob késett. Noémi már idegeskedni kezdett, amikor újra csengetni kezdett a telefon. Bob volt a vonalban.
– Hazafelé tartottam, amikor Andrew Larsson felhívott. Nem indult be a kocsija, s a felesége rosszul lett. Azonnal odahajtottam, s bevittük a kórházba. Szerencsére idejében odaértünk. Úgy t?nik, nem veszti el a gyermeket, de veszélyeztetett terhesként egy ideig otthon kell ülnie. Majd kiveszi évi szabadságát, s utána szülési szabadságra megy…
Csak miután letette a kagylót, fogta fel Noémi, hogy megüresedett egy tanári állás a helyi általános iskolában. S biztos most helyettest keresnek… Választania kell. A hosszú id? után megtalált biztosabb munkahely, s az ideiglenes tanári állás között. De a tanári diplomáját nem ismerik el… Igaz, ez helyettes tanári megoldás… Ami szükséghelyzet. S ha bizonyítana…
Türelmetlenül várta Bobot, holnap választ kell adnia. Tudta, a család többi tagja a jobban fizet?, biztosabb állást támogatná. Bob nem mondott véleményt. Kérdezett.
– Tanár vagyok. Én ott érzem jól magam. Az a végzettségem. Azt akarom csinálni – felelte Noémi.
– Meg voltam gy?z?dve, hogy ezt választod – felelte Bob. – Már beszéltem telefonon az igazgatón?vel. Vár holnap.
[1] Ejtsd szálâm. = köszöntelek! Az â hang a magyar a-hoz közelít? nyílt o-nak felel meg.
[2] A perzsák nagy része fárszi nyelven beszél.
[3] Egy barátom kalandja, amikor arab barátját látogatta meg Dubaiban. Szerencséjére a barátja sokat élt Európában. Figyelmeztette, hogy más arab férfiak esetleg kést is rántottak volna egy ilyen gesztusra.
[4] Orvos osztálytársn?m, ki igaz nem az Egyesült Államokba, hanem Kanadába emigrált, végül lemondott orvosi diplomája elismertetésér?l, s asszisztensként dolgozik.
[5] Joseph Haller híres regényének a címe.
[6] Vannak különbségek a brit és az amerikai angol között. Az egyik a behavio(u)r = viselkedés szó írásmódja.
[7] He/she told him/her that the responsibility is his/hers.
[8] Internetes konfliktusom a Transactional Analysis Journal szerkeszt?ivel.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
