Amerika bevándorlói egyesüljetek!
Olyan izgatottan indult másnap az iskolába, mint els? tanítási napján. Életében nem szorzott-osztott még angolul. Emlékezett arra, hogy az egyetemen is volt nehézsége, amikor románul kellett számolnia. A matematikai szakkifejezéseket ismerte, de nem tartoztak az aktív szókincsébe. Izgalmában könnyen megtörténhet, hogy nem jut eszébe egy olyan banális kifejezés, mint oldalfelez? mer?leges. Sok hasonlít a románra, de ez lehet hátrány is, mert „behelyettesítheti” az angol szót a románnal. Nem lenne jó bemutatkozás. Amerika egy más világ. Az egész iskolai felfogás más. S ? nem ismeri. Nem is tanult itt, nem járt itt egyetemre, s nem is tanított még itt. Más itt a felfogás a házi feladattal is. Más az osztályozás, nem számokkal, hanem bet?kkel történik. A a legjobb, F a leggyengébb. Fog itt bakizni, nem vitás. Megvannak az itteni iskolának is a démonjai. „Állni fogom a sarat! Csak azért is!”
Az igazgatón? nyájasan fogadta. Kissé elkomorodott, amikor nem volt se ajánló levele, se Amerikában érvényes diplomája. Noémi gondolatban elképzelte, hogy milyen ajánlólevelet adott volna neki Kolozsvári. De még Secheiné is… Miért is nem kérnek a diákoktól ajánlólevelet? Enik?, Helena, Imre, biztosan más ajánlólevelet írtak volna. Végül hümmögés-hámmogás közepette az igazgatón? aláírta a szerz?dést.
– Itt nem Európában vagy. Ez itt Amerika. Itt a diákoknak jogaik vannak, a szül?k beperelhetnek, ha nem tartod tiszteletben ?ket. A tanár nemcsak a tudás átadója, hanem nevel? is. Az 5-8. osztály a kamaszkor ideje. A lázadás korszakának a kezdete. Az a kor, amikor megkérd?jelezik a feln?tt tekintélyt. Mégis, nekünk, tanároknak kötelességünk megtanítani ?ket, hogy a lázadásuk helytelen útra vezeti ?ket. Meg kell tanulniuk végérvényesen megkülönböztetni a jó és a rossz közötti különbséget.
„Jaj, nem! Megint egy dichotómikusan gondolkodó igazgató!” – gondolta Noémi, de nem szólt semmit. Ha most feleselne, az az állásába kerülhetne diploma és ajánlólevél nélkül. Így hát inkább szó nélkül végighallgatta a kioktatást. Nem lesz semmi itt helytállnia. Egyrészt a diákok jogai, másrészt a „jó és a rossz közötti különbség megtanításának az elvárása” remek csapdát tud felállítani.
A kollégák kedvesen fogadták. Amikor az igazgatón? bemutatta, hogy elejét vegye a sok rácsodálkozásnak, Noémi eképpen mutatkozott be:
– Noémi Zsigmond vagyok, szólítsatok Noéminak. Utálom, ha Naominak szólítanak. Romániában születtem, de magyar vagyok, és utálom, ha románoznak. Brassóban születtem, Erdélyben, s ideges leszek, ha Dracula iránt érdekl?dik valaki. A Dracula állítólagos vára 30 km-re van Brassótól, a szül?városomtól, de oda az igazi Dracula, Vlad Ã?¢epes nem Erdély, hanem Havasalföld, a mai Románia déli részének uralkodója volt, be se tette a lábát a törcsvári kastélyba.
Hatalmas taps fogadta a tanáriban ezt a bemutatkozást. Egy 30 év körüli kolléga jött oda.
– B.B. vagyok! – nyújtott kezet.
– Brigitte Bardot[1]? – gonoszkodott Noémi.
– Nem. Bronisaw vagyok. Bronisaw Bronski – nevetett B. B. – És nem szeretem, ha Brunónak[2] szólítanak. – utalt Noémi bemutatkozására. – Sorra jöttek hozzá a kollégák bemutatkozni.
– Na, hány nevet jegyeztél meg? – kérdezte mosolyogva az igazgatón?, amint mentek ki a tanáriból.
– A B.B.-jét – nevette el magát Noémi. – Bronisaw Bronski. Olyan különös neve van. S ? volt az els?… Volt egy Catherine, egy Eve, egy Bridget, egy John, egy James, de már nem tudom, melyik név kihez tartozik, s a többire nem emlékszem.
– Majd megtanulod. Egyébként B.B. is kelet-európai. Az egykori Szovjetunióban született. A Fehérorosz Szovjet Köztársaságban[3].
– Az a kérésem lenne, hogy csak holnap kezdjem meg a tanítást.
– Miért? – lep?dött meg az igazgatón?.
– Hogy átnézhessen a diákok füzeteit, ismerkedjek meg a tantervvel, lássam mit tanultak eddig, mit kell tudniuk, s mit kell megtanítanom. Szeretnék a matematikus kollégákkal is konzultálni a módszerekr?l – felelte Noémi, majd elmesélte kalandját a XIC-ben, amikor a diákokat kérte meg mutassák meg neki, milyen módszerrel oldják meg a függvényábrázolási feladatot. – Más világból jövök, nem tanultam itt, s nem tanítottam még. Szeretem a munkámat jól végezni. Sohase mentem órára ezen esetet kivéve készületlenül.
– OK, jöv? szüneten megkérem Clarat, segítsen. A következ? órán úgyis lyukban ül. Addig kikérek minden osztályból egy-egy füzetet. De jó lenne, ha a harmadik órára már bemennél ma.
– Megpróbálok felkészülni.
Noémi hiába remélte, hogy a bemutatkozásával elejét veszi a „Miért mondod, hogy magyar vagy, amikor román vagy?” típusú faggatózásoknak. John szegezte neki a kérdést már a következ? szüneten, többen is odafordultak, hallani akarták a választ. BB vágta el a szavukat.
– Magyar és kész! Ezt ti nem értitek. Ha románozzátok, akkor harap. Úgy van? – fordult Noémi felé.
– Igen – nevette el magát Noémi.
– Szpaszivo! – köszönte meg Noémi oroszul, amikor a többiek elfordultak.
– DziÃ?â?¢kujÃ?â?¢ – felelte B.B.
Noémi nem tudta mire vélni se a választ, se a pajkos mosolyt a B.B. szája szélén. Mintha másképp mondanák a szívesennek oroszul… De a köszönöm az oroszul biztos szpaszivo, vagy valami hasonló… A dziÃ?â?¢kujÃ?â?¢ az fehéroroszul lenne? Vajon mennyire hasonlít az orosz a fehéroroszra?
– Ezek csak az imigrációt tudják megérteni. Nem tudják felfogni, hogy milyen az, ha átvonul a határ a fejed felett. ?seim voltak litván, svéd, cári orosz, szovjet és fehérorosz alattvalók, pedig végig Grodnoban laktak.
– Nicsak, máris egymásra találtak a kelet-európai bevándorlók! – gúnyolódott John.
– Amerika bevándorlói egyesüljetek! – vette a lapot BB. Majd teli torokból a proletárindulót[4] kezdte el énekelni, de a „rabjai a földnek” helyett amerikai emigránst helyettesített:
“Stand up, american imigrant
For the tyrants fear your might”
Az igazgatón? megbotránkozva nyitott be a tanáriba.
– Mr. Bronski és Miss Dzsigmond az irodámba! Azonnal!
– Mi folyik itt? Lázítás? Kommunista dalokat énekeltek? Kommunista propagandát ?ztök? Még jóformán be se tetted a lábad az iskolába, s már ilyesmivel foglalkozol? – szegezte az utolsó mondatot Noéminek.
Noémi szóhoz se jutott a meglepetést?l. Hogy lehet ennek a viccnek ilyen értelmezést adni? BB azonnal Noémi védelmére kelt.
– Noéminek semmi köze ehhez. Csak én énekeltem. Kiakasztott, ahogy John gúnyolódott. Noémi meg se szólalt, nem is helyeselte, amit tettem.
– Minek jöttetek ide, ha itt benneteket kizsákmányolnak? Menjetek haza, s ott énekeljétek a proletárindulót, s ott csináljatok kommunista propagandát! Mi több mint 200 éve kiharcoltuk a szabadságunkat, nem kérünk se kommunista, se fasiszta se más hasonló ideológiából!
„Ezek az amerikaiak paranoiásabban félnek a kommunizmustól, mint ahogy a kommunisták az imperializmustól…” – hasított Noémibe a felismerés. Ezt már nem állhatta meg szó nélkül.
– Ha valakinek elege van a kommunizmusból, akkor azok mi vagyunk. Mi átéltük a borzalmait. Tudjuk, hogy milyen a szekuritáté az AVH és a KGB. Volt szerencsénk eltársalogni velük. Ha valaki érezte a b?rén a széls?jobboldali propaganda hatásait, akkor azok mi voltunk. Én személyesen a CeauÃ?Ÿescu kommunizmusát túlvészeltem. Az utána fellobbanó román nacionalizmus kényszerített szül?hazámból való távozásra. Egy évig Magyarországon éltem, menekültként. Nem gazdasági imigráns vagyok. Nem egy jobb élet reményében jöttem ide. Amerikai állampolgárban találtam meg a jövend?belimet. Amikor idejöttem, azzal a tudattal utaztam ide, hogy Amerika egy jogállam, ahol a diszkrimináció a múlté. Rövid ideje vagyok itt, s már sokadszor vágják a szemembe lenéz?en, hogy „Imigráns vagy?”
– Miért? Tán nem vagy az?
– Igazgatón?, afroamerikai vagy. Mit szólnál ahhoz, ha állandóan a szemedbe vágnák, hogy nigger?
– Az egy pejoratív kifejezés. Egy gúnyszó. Megalázó – emelte fel a hangját az igazgatón?.
– A spanyol negro-ból származik, ami feketét jelent. Talán a b?rszíned nem fekete? – vágott vissza Noémi. – Az afroamerikai ugyanazt jelenti. S pont olyan gúnyosan lehet kiejteni. Ez homokszórás a szembe[5]. Nem az akasztotta ki B.B.-t, hogy bevándorlónak nevezték, hanem a gúnyos, lekicsinyl? hang. „Ti csak bevándorlók vagytok. Nem vagytok igazi amerikaiak!” Pont olyan hangnemben mondtad, ahogyan otthon, Romániában állapították meg: „Magyar vagy?” Vagyis nem igazi román. Kiakaszt ez a hangnem. BB nem a proletárindulót énekelte, hanem parafrazálta azt. Egyébként is az a dal csak 30 évvel az els? bemutatása után lett proletárinduló. Nem a kommunizmusért, hanem a diszkrimináció ellen született. Azel?tt született, hogy a nyolc órás munkaid?t legalizálják. 12-14 órákat dolgozni éhbérért, az diszkrimináció. Egy mai amerikai munkás azt fel se tudja fogni. Sokan egyetértettek abban, ha 1989 december 22-én a tömeg a proletárinduló román változatát kezdte volna énekelni, CeauÃ?Ÿescu menten szívinfarktust kapott volna. Romániában index alatt volt a CeauÃ?Ÿescu-korszak utolsó éveiben. A román változat így szól: „Föl, föl, ti elnyomottak, ti éhezésre ítéltek, föl!”
– Ugyan ki tart elnyomás alatt benneteket?
– Neked, igazgatón?, mint afroamerikainak tudnod kellene, hogy néha elég egy kell? éllel kimondott mondat, hogy diszkriminálva érezd magad!
– Mondd, Mr. Bronski, ki, mivel diszkriminált itt téged, mióta itt vagy? – fordult az igazgatón? BB-hez. – Mib?l jutott neked kevesebb, mib?l zártak ki? – kérdezte az igazgatón?, majd választ se várva, folytatta: – Ha még egyszer el?fordul, repültök innen. Nem t?röm ezt a magatartást! Megértettétek?
– Meg – felelték.
Csak amikor már az ajtón kívül voltak, jegyezte meg B.B:
– Amíg meg nem jelentél, egyszer se hallottam ilyen megjegyzést a tanáriban. Most már hogy ketten vagyunk, „?k, az emigránsok” lettünk. Gordon Allport remekül leírja ezt a jelenséget „Az el?ítélet[6]” cím? könyvében. Ha van pl. egy különleges eredet? gyermek (pl. japán) egy osztályban, az még az osztály sztárjává is alakulhat. Abban a pillanatban, amint megjelenik a második, ?k egyénb?l csoporttá válnak a többiek megítélésében, s a diszkrimináció máris érezhet?. A többiek azonnal másoknak fogják fel ?ket, kívülállónak. Itt is ez történt ma.
– Jobb, ha nem énekelsz többet! – nevette el magát Noémi. – Hamis a hangod!
– Telibe találta, amit mondtál. Csakhogy minél nagyobb hibát követ el valaki, és minél nevetségesebbé válik általa, annál nehezebb beismernie. Úgy hívják ezt, a visszafordíthatatlan hiba törvénye.
– Foglalkoztál szociológiával?
– Szociálpszichológiával. Hobbym.
Amint hazaért, az öreg McGregor vallatni kezdte:
– Na mi az els? benyomás az amerikai iskoláról? Milyenek a diákok?
– Kamaszodók. Gyermekek, de már feln?tt all?rökkel. Nehezen fogadják el az irányítást, könnyen felkapják a vizet. Hirtelen változó a hangulatuk, hajlamosak a széls?ségekre. Mint mindenhol a világon. Szabadszájúbbak, szókimondóbbak, lázongóbbak, kevésbé fegyelmezettek, mint egykori romániai diákjaim, de kevésbé szorgalmasak. Otthon falusi iskolában tanítottam, ahol nagyobb a tanár iránti tisztelet. Az itteniek verseng?bbek, hajlamosabbak egymás megalázására, gyakori szavuk a lúzer. Jobban hajtják a szül?k ?ket otthonról. Ha elismerik a tudásomat, a fegyelemmel szerintem nem lesz nagyobb problémám, mint otthon.
– Ha? – figyelt fel az ezredes az elejtett szóra.
– F?leg a hatodikban éreztem egy ki nem mondott elutasítást. Valahogy úgy éreztem, mintha a Sarah Larsson szelleme ott lenne az osztályban. Elég lekicsinyl?en közölték velem id?nként, hogy ezt Mrs. Larssonnal másképp csinálták, másképp szokták, stb. Éreztették velem, hogy „csak” egy helyettes vagyok. Sajnos pont a hatodikban, ahol Sarah Larsson osztályf?nök is volt, ott a legrosszabb a hangulat.
– A kollégák?
– Kedvesen fogadtak, de sajnos volt egy kellemetlen afférom is – mesélte el a proletárindulós kalandját.
– Amint látom nem csüggesztett el a mai nap. Az jó, ha bízol magadban.
Amikor Bobnak is elmesélte, Bob szokott modorában kérdéssel reagált.
– Ha erre számítani lehetett, hiszen szociálpszichológiai törvényszer?ség, miért kell mellre szívnod?
– Hát igazad van! Ezen a hegytet?n is elég nagyok a viharok…
[1] Francia színészn?, a 60-as évek szexszimbóluma, B.B. néven emlegették.
[2] Az amerikaiak néha helytelenül Brunónak angolosítják a Bronislawot
[3] 1990 július 27-én nyilvánította ki szuverenitását, még a Független Államok Közössége keretében. A Fehéroroszország nevet csak 1991 augusztus 25-én vette fel.
[4] 1888 júl 23-án a franciaországi Lille-ben egy kávéházban hangzott fel el?ször az akkor már halott munkásmozgalmi költ?, Eugène Pottier szövegére, Pierre Degeyter zenéjével, egy helyi munkáskórus el?adásában. A kávéház neve ez volt: „A Szabadsághoz”.
Az angol szöveg Billy Bragg szerzeménye. Els? szakasza eredetiben:
„Stand up, all victims of oppression
For the tyrants fear your might
Don’t cling so hard to your possessions
For you have nothing, if you have no rights.”
A magyar változat nem pontos fordítás:
„Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár!
A gy?zelem napjai jönnek,
Rabságodnak vége már!”
A szövegh?bb (prózai) fordítás kb. így szólna: „Föl, föl, elnyomás áldozatai, a zsarnokok rettegjék hatalmadat! Ne csüngj oly er?sen tulajdonodon, hisz nincs semmid, ha nincsenek jogaid”
[5] Román szólásmondás.
[6] Gordon Allport: On the Nature of Prejudice. Magyarul is megjelent.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
