Vandra Attila : Törpefenyők III.7. – King Zsigmunt

Nyomtatás

King Zsigmunt

Amikor másnap benyitott a tanáriba, BB köszöntötte nagy hangon:

– Long live, King Zsigmunt![1]

Noémi els? pillanatban meglep?dött, a „zs” bet? helyes kiejtésén, de hamar leesett a tantusz, hogy a szláv nyelvekben is van ”zs”. Már épp válaszolni akart, de John kajánul javította ki B.B.-t:

– Maybe Queen Dzsigmund…[2]

– Zsig-mond – nyomta meg a szó végét B.B.-re nézve, majd John felé fordult – férfinév. A Sigismund magyar megfelel?je. Luxemburgi Zsigmond[3] magyar király volt. – „B.B ismeri a magyar királyokat?” – gondolta elismer?en, de amikor ismét B.B.-re nézett, sanda gyanúja támadt, hogy kollégája másra gondolt.

– Volt három Zygmunt lengyel király[4] is – mosolygott B.B.

– OK, Brigitte – ugratta Noémi is, közben azon merengve, hogy: „Gondolhattam volna, Lengyelország közelebb van, s a fehéroroszokkal volt közös történelmük…[5]”

Erre már Bridget kapta fel a fejét, amib?l aztán jókora derültség támadt.

A cseng? hangja vetett véget az általános vidámságnak a tanáriban. Ám Noémi is tudta, az ugratás-versenynek itt nem lesz vége. Ami igaz, igaz, élvezte a játékot. A hatodik felé menve arra gondolt, ma milyen meglepetés éri. Nem „csalódott”, jött az még az óra elején. Nagyot nézett, amikor a kis Paul zsebszámológéppel a kezében ment ki a táblához. A „Hagyd a padodon!”-t nagyfokú értetlenkedés, s?t felháborodás követte. Rá kellett döbbennie, hogy itt ez egy nemcsak megengedett, hanem szokásos kellék. Addig fel se t?nt, neki, hogy minden padon ott a számológép. Amerika egy teljesen más felfogású világ. Romániában csak az egyetemen szabad használni számológépet. Semmilyen írásbeli dolgozat közben nem megengedett eszköz, s?t vizsgáról való kitiltást kockáztat, aki igénybe veszi[6]. Itt felháborodás fogadta, hogy nem akarta hagyni… „Na, ez a baki se használt a tekintélyemnek…” – állapította meg gondolatban. Megkísértette az ötlet, hogy magyarázkodjon, hogy Romániában ez tiltott eszköz volt, végül lemondott róla. Minek? Attól csak rosszabb lenne. Neki itt kell tanítania, s elvárják t?le, hogy ismerje a rendszert. Még fogják itt érni meglepetések.

A visszhang se váratott sokat magára. Már a következ? hétf?n hívatta az igazgatón?.

– Nem a legpozitívabbak az els? visszajelzések rólad. Sok hibát követtél el. Nem vagyok megelégedve a munkáddal.

Az igazgatón?t nem hatotta meg a magyarázkodás, hogy egy teljesen más világból jött, s az ígéret, hogy hamar meg fogja tanulni a különbségeket, s alkalmazkodni fog az itteni szokásokhoz, sem elégítette ki.

– Hogy akarod elvárni, hogy a diákjaid ne hibázzanak, ha te hibát hibára halmozol? Milyen jogon szankcionálod ?ket egy kisebb érdemjeggyel, ha hibáznak, amikor te magad se vagy hibátlan?

Noémi már épp válaszolni akart volna, de az igazgatón? belé fojtotta a szót.

– No mistakes[7]!

„Na, megátkozott a sors egy újabb perfekcionista igazgatóval!” – gondolta Noémi, s jobbnak látta, ha nem ellenkezik tovább. Érezte, hogy a talaj csúszik ki a lába alól. Hiszen csak helyettes itt… A tanáriban többen is hallották a megrovást, de csak B.B. kelt védelmére, hogy nem várható el Noémit?l, hogy varázsütésre azonnal mindent… Kell hagyni neki egy kis alkalmazkodási periódust, amíg bizalmat kell szavazni neki, hogy megtanulja… Meg is kapta érte a magáét.

– Addig pedig végleg elveszti a tekintélyét! Ti pedig megint egymás pártját fogjátok, akár igaza van a másiknak, akár nem!

Amikor az igazgatón? kiment, Noémi odaszólt:

– Dzsekuje! – Azonnal meg is szeppent, hátha nevetségessé teszi magát, ha a dzsekuje fehéroroszul nem azt jelenti, hogy köszönöm, hanem azt, hogy szívesen… Aggodalma fölöslegesnek bizonyult, mert B.B. elismer? mosollyal nyugtázta Noémi nyelvtudását.

– Erre a magyarok miként válaszolnak?

– Szívesen! – felelte Noémi elmosolyodva.

– Szi-ve-sen?

Bár rövid i-vel ejtette, Noémi intette, hogy tökéletes a kiejtés.

Elég szorongva ment be ismét a hatodikba. Az osztályban a fegyelem szemmel láthatóan lazult. Semmi különösebb nem történt, csak az alapzaj volt valamivel nagyobb, s szemmel láthatóan kevésbé figyeltek. Érezte, csúszik ki ez az osztály a keze közül. S ha egy kicsúszik, annak híre megy azonnal az iskolában. Ha „fegyelmezni kezd” elásta magát. Meggie egy szöveges feladattal állt el?, hogy nem tudta megoldani. Egy példatárban találta. Szokatlanabb megfogalmazású feladat volt. Meggiere nézett. A leányka az egyik legjobb tanuló volt az osztályban, nem állta a tekintetét. Ez valami rosszban sántikál… Egy nehéz feladat, ezek most vajon vizsgáztatják? Na, csak az kellene, hogy ne tudja kapásból megoldani! Hiába oldotta meg otthon a feladatokat, amelyeket kiválasztott, most látatlanba kell megoldania… Ezt annak idején ?k is megcsinálták a fizikatanárn?jükkel. A következ? évben le is adta ?ket. Fellélegzett, amikor azonnal átlátta a megoldást. Nem fog belebukni!

Kihívta Meggiet a táblához, s miután adott egy elindulási ötletet neki, hagyta dolgozni, s az osztályt kezdte járni, hogy lássa, kinek kell magyaráznia. Megállt Jeremy mellett, és egy ideig nem figyelt a táblánál dolgozó Meggiere. Amikor visszafordult, futtában átnézte a számításokat, majd rászólt:

– A második szorzást végezd újra. Hibás! – majd visszafordult Jeremyhez, s magyarázott neki tovább.

Meggie felháborodva akadékoskodott

– Nem hibás! Számítógéppel számoltam!

– Azt mondtam hibás! Számold újra! – szólt rá Noémi. Az osztályban halálos csönd lett. Mindenki várta, mi lesz ennek a nyílt kenyértörésnek a vége.

Meggie szemmel láthatóan idegesen vette kézbe újra a számológépet. Pofát vágva javította ki a szorzás eredményét.

– Most is hibás!

– Mennyi kell, hogy kijöjjön? – feleselt Meggie idegesen.

– Nem tudom, de annyi nem lehet!

Többen is vették a számológépüket, s utána számoltak.

Andrew mondta be az eredményt, Joan helyeselt neki.

– Azt már elhiszem – akarta Noémi lezárni az ügyet, de egy osztálynyi hüledez? arccal nézett szembe.

– Damn it[8]! – futott ki az egyik fiú szájából. – Honnan tudta?

– 198-al szoroztál. Az kilenccel osztható. A végeredmény nem osztható kilenccel.

A gyerekek hitetlenkedve tették próbára. Amikor hatodszor is gyorsabban kiszámolta, mint ?k számítógépen, akkor végleg levette ?ket a lábukról.

– Én nem használtam ebben a korban számítógépet… – magyarázkodott Noémi. A fejszámolás lehet elavult a számítógép korában, de néha hasznos. Ráadásul fejleszti a gondolkodást, és a megfigyel?képességet. – Nem volt választása, el kellett mondania a „trükkjeit”.

A szünet után a nyolcadikosok is próbára tették. Híre ment a tudásának[9]. Ott már magyarázatot kellett adnia képességér?l. Amikor bevallotta, hogy Romániában nem szabad az iskolában számológépet használni, Jimmy Murdock rákérdett:

– A tanárn? bevándorló?

Noémi érezte a megvet? lekicsinyléssel vegyes hitetlenkedést a fiú hangsúlyában. ?t pedig ett?l a „magasabbrend?séget” érzékeltet? hangnemt?l elöntötte az epe. Még egy kölyök is így beszél vele! Miközben a szája-széle remegett a benne tomboló indulatoktól azt mondogatta magának „Noémi, nyugodj meg! Csillapodj le Noémi!” Id? kellett, amíg visszakapta lélekjelenlétét. Végignézett az osztályon. Látta a szemeken, hogy észrevették, telibe találta a mondat. S a várakozást: „Most mi lesz, miképp fog a tanárn? reagálni?” Ha most hibázik, amíg itt tanít „csak” egy bevándorló lesz a szemükben[10]. Eláshatja magát.

– Az vagyok. Csak néhány hete vagyok az Egyesült Államokban. De mi a baj a bevándorlókkal? A bevándorlók tették nagyhatalommá az Amerikai Egyesült Államokat. A különböz? kultúrájú bevándorlók kultúrájának egymásra hatása tette sokszín?vé az amerikai gondolkodást más nemzetek egyszín? észjárásával szemben. Egyébként én helyetted nem beszélnék ilyen hangnemben a bevándorlókról. Te is bevándorlók leszármazottja vagy.

– Az én ?seim már a Függetlenségi Nyilatkozat és a Függetlenségi háború idején is itt voltak! – jelentette ki önérzetesen Jimmy.

– Azt, hogy bevándorló vagy-e, arról kérdezzük meg Aaront is – nézett Noémi az utolsó padban egyedül ül? indián vonású fiúra.

– De az én ?seim a kultúrát hozták Amerikába, és a tudományt! Ami addig itt nem létezett! A mai bevándorlók nem. Ugyan mit tanulhatunk a mai bevándorlóktól?

– Vegyük csak a magyarokat, akik ebben a században vándoroltak Európába. Az Amerikai Egyesült Államoknak 250[11] millió lakosa van. Másfél millió magyar bevándorló van az Egyesült Államokban[12]. Hat magyar Hevessy, Békésy, Wigner, Gábor, Wiesel, Polányi valamint még két félig magyar: Friedman és Carleton kapott Nobel-díjat[13]. Ha az utóbbi kett?t kihagyjuk, akkor is minden 250 ezredik magyar bevándorló kapott Nobel-díjat. Van 1000 Nobel-díja az Egyesült Államoknak? Magyarok alapították meg a hollywoody filmipart, a Paramount-ot és 20th Century Fox-ot.

– Wow! – hangzott fel több padból is az elismerés.

– Jó, de ?k Európából jöttek, míg a mai bevándorlók legtöbbje nem – akadékoskodott tovább Jimmy, kibúvót keresve, nehogy alulmaradjon. – ?k csak a b?nöz?k arányát növelik.

– S mi bajod a magad korúakkal? – szegezte Jimmynek a kérdést Noémi.

– Vér nem válik vízzé! – ment lépre Jimmy.

– Azt állítod tehát, hogy aki rabló, annak a leszármazottai is azok lesznek, ha jól értettem – mosolyodott el Noémi. – Az ?seid úgy hozták a kultúrát Amerikába, hogy közbe leölték az Aaron ?seit, megfosztották ?ket vadászterületeikt?l, leölték a bölényeiket, s megkínozták ?ket, hogy keresztelkedjenek meg. Vér nem válik vízzé… Leonardo Fachetti, ?seid a rómaiak, miként nevezték a germán törzseket?

– A barbárokra gondol, tanárn?? – felelt kérdéssel Leonardo.

– Pontosan. Ami azt jelenti, m?veletlenek, faragatlanok… Vér nem válik vízzé, a barbárok leszármazottai osztogatták a kultúrát, miközben fosztogatták Amerikát. Amikor az említett magyar Nobel-díjasok ?sei megjelentek vándornépként Európában, a te ?seid is a Leonardoé is egyetértettek abban, hogy barbárok. Az imádságuk végére mindig odatették: „És Istenem ments meg minket a magyarok nyilaitól!” De ezek a barbár, m?veletlen rablók tanították meg az európaiakat kanalat és villát használni evéskor, nadrágot és fehérnem?t és inget hordani, gombot varrni… Akkor tehát ?k kulturálták Európát?

Döbbent csend lett. Noémi tartott egy kis hatásszünetet, majd folytatta:

– Vagy esetleg mi magyarok is tanultunk Európától, s Európa is t?lünk? Kölcsönösen nyertünk abból, hogy találkoztunk?

 – Értem mire céloz, tanárn?. Bárkit?l tanulhatunk. A fehérek milyen kultúrát tanultak az indiánoktól? – Joan hangja nem volt támadó, mint a Jimmyé, hanem inkább kíváncsi.

– Nem a mai modern világ, hanem a XVI.-XVII. századi ember szemével kell nézni. Nagyon sokat. Hiába a technikai fölény, nyomkeresésre a fehérek indiánokat alkalmaztak. De még hadászati stratégiát is tanultak t?lük. A hatalmas amerikai prériken másképp ment az állattenyésztés, mint az Európai legel?kön. Az indiánok kiváló vadászok voltak. De te nem erre voltál kíváncsi, hanem a kultúrára. Az indiánoknak nem volt írott irodalmuk, nem volt színházuk, nem volt hangversenyük. De az indián folklór volt olyan értékes, mint a fehér emberé. Az viszont, amit megtanulhattunk volna t?lük, de magasabbrend?ségb?l nem igazán tanultunk meg, az az indián bölcsesség. S sokat vesztettünk ezzel. Az indiánok nagyon bölcs emberek voltak.

– Tud erre példát mondani? – érdekl?dött tovább Joan.

– Ó nagy Manitou, add, hogy öt percig az ellenségem mokasszinjában járjak, miel?tt ítélkeznék fölötte.

– Ezt honnan ismeri a tanárn?? – adott hangot meglep?désének az egyébként szófukar Aaron.

– Annyira bölcs mondás, hogy híre Európába is eljutott. Sokszor idéztem én magam is – vett Noémi mély lélegzetet, hogy leplezze, hogy elérte, amit akart. – Aaron, felkérlek, hogy az osztályomban, a hatodikban tarts egy el?adást az indián kultúráról, és gondolkodásmódról. Órák után megbeszéljük kettesben, jó? – mosolyodott el, látván, hogy Aaron pánikba esett ett?l a felkérést?l. – Nem hiszem, hogy van az iskolában nálad megfelel?bb személy, aki err?l beszéljen. Tudom, meg tudod csinálni – tette hozzá biztatóan.

– S nálunk miért nem? – lep?dött meg Leonardo.

– Mert Aaron itt van az osztályban, s ha valakit érdekel, elbeszélgethet Aaronnal – magyarázta meg Joan. – Noémi beleegyez?en bólintott. – Jimmy, ismételd el a következ? mondatodat – fordult a fiú felé – miközben az osztály indián mokasszinban próbál járni: „De az én ?seim a kultúrát hozták Amerikába, és a tudományt! Ami addig itt nem létezett!” Jól idéztelek?

– Igen… – vált t?zpirossá Jimmy arca, miközben lopva Aaron padja felé pillantott.

– Nem kell valakit niggerezni, cigányozni, hogy megalázd. Elég egy tett, vagy egy gesztus hiánya, egy másnak címzett mondat, hogy kifejezd: ”Te egy csak… vagy”

– S hogyhogy az osztályban senkinek nem t?nt fel… – hökkent meg Liz.

– De igen. Többnek is. Én láttam – felelte Noémi. – Csak nem tették szóvá. Pedig egy magyar szólásmondás azt mondja: „Vétkesek közt cinkos, aki néma.”

– A tanárn?t is megsértettük… – kottyantotta közbe Meggie az ablak mell?l.

– A jellem igazi próbája nagyokat tévedni, s emelt f?vel vállalni azokat – tett Noémi egy elismer? pillantást Meggie felé a többes számért. – Na, mit tanultunk ebb?l, és spongyát rá! Szedjétek el? a füzeteteket, mert matematika óra van!

[1] Éljen Zsigmunt király!

[2] Esetleg Dzsigmund királyn?…

[3] Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) Valójában volt még egy Zsigmond királya Magyarországnak, Szapolyai János fia, János Zsigmond (1540-1570) aki csak a keleti országrész felett uralkodott.

[4] I. Öreg Zsigmond (Zygmunt I.Stary: 1506-1548), fia II. Zsigmond Ágost (Zygmunt II. August: 1548-1572) és unokája III. Waza Zsigmond (Zygmunt III. Waza: 1586-1632). Érdekességként 1301 és 1586 között Magyarország és Lengyelország többször is volt perszonálunióban (közös volt a király): Vencel (1301-1305) / II. Vencel (Wacaw II: 1305-1306 – nem egyidej?leg, valójában nem perszonálunió); I. (Nagy) Lajos / I. Magyar Lajos (Ludwik I. WÃ?â?¢gierski/Wielki/Andegaweski azaz Magyar Lajos, Nagy Lajos, Anjou Lajos: 1370-1382 – aki öt nyelvet beszélt, de lengyelül nem, bár anyja okietek Erzsébet lengyel hercegn? volt, s ? pedig lengyel király!); I Ulászló (1440-1444) / III. Ulászló (Wadysaw III Warneczyk vagyis Várnai Ulászló: 1434-1444); Báthory István Erdély fejedelme (1571-1586) / (Stefan Batory: 1576-1586) E periódusban 5 Zsigmond/Zygmunt király volt a két országban, (három Lengyelországban és kett? Magyarországon), de egyik sem volt közös király.

[5] A mai Fehéroroszország nagy része 1569-1795 között Lengyelország részét képezte.

[6] Ez 1991 óta se sokat változott. Vizsgán ma se megengedett a számítógép használata. A felfogás két dologra alapoz. 1. Aki számítógéppel számol, el?nyre tesz szert a többivel szemben, akinek nincs. 2. a számítógépben adatokat lehet tárolni, puskázásra használható. Vannak egyetemek, amelyeknél a felvételin használható a számítógép, de ezeket az egyetem biztosítja minden felvételiz?nek, ára benne van a felvételi díjban.

[7] Szó szerint fordítva: hibák nélkül! Értelme: Meg ne halljam, hogy még egyszer hibázol!

[8] Szó szerint „átkozd meg” Az értelme ebben a szövegkörnyezetben olyasmi, mint: „Azt a nemjóját!”

[9] Nem egy osztályomban szereztem elismerést és tekintélyt azzal, hogy gyorsabban számoltam fejben, mint ?k számológéppel. Én 1976-ban láttam el?ször zsebszámológépet, melyeknek ára akkoriban egy kezd? tanár fizetésével volt egyenl? (Egy olyan, amelyik függvényeket is számolt, mint pl. hatványozás, szögfüggvények).

[10] Érdekes szociálpszichológiai kísérletet végeztek el Amerikában. Illinois államban, ahol a kísérlet idején er?sek voltak a faji el?ítéletek, televízión át oktattak matematikára diákokat, majd tesztet írattak velük az újonnan szerzett anyagból. Amikor a televízió képerny?jén ugyanahhoz a hanghoz afroamerikai tanár képét társították, a diákok eredményei csökkentek. Csökkent a tekintélye még a matematika területén is! (Pratkanis & Aronson: „A rábeszél?gép” nyomán)

[11] 1990-es adat 248 millió. Mára több mint 300 millió.

[12] S körülbelül 4 millió leszármazott.

[13] 1991-ig. Azóta még megkapták a Nobel-díjat: Oláh György Kémia,1994, Harsányi János Gazdaságtan 1994, Herskó Ferenc, kémia, 2004.

Lénárd Fülöp Fizika 1905, Bárány Róbert Orvosi 1914, Zsigmondy Richárd Kémia 1925, Szent-Györgyi Albert Orvosi 1937, majd kés?bbiekben Kertész Imre. Irodalom, 2002 nem amerikai bevándorlók voltak.

A magyar Nobel-díjasok között kett? volt olyan, aki Magyarországról utazott Stockholmba a Nobel-díj átvételére: Szentgyörgyi Albert és Kertész Imre.