Nem hiszem, hogy én elbírálhatnám…
Sok dolgok vannak a világban, ám igen kevés belőlük az a fajta, amiről megmondhatjuk, jó, vagy nem. Ráadásul akad köztük olyan is, amiről első nekifutásra azt mondanánk, ez igen, ez valóban jó. Ám még ha jól is ítéljük meg – és miért ne tennénk, hogy jól ítélünk meg valamit -, még akkor is benne van a dolog tulajdonságában esetleg, hogy ugyan a szándékunk és ítéletünk szerint valóban jó, ám könnyen lehet, mégis kiderül a dologról, hogy más szemszögből nem jó. Például telis tele van nyelvtani, vagy akár csak formai hibákkal. Mint például az előző mondat is, ahol nem indokolt a „hiba” szót többes számba tenni, mert mivégre cselekednénk így, egy hiba néha már önmagában is sok, miért tetéznénk még a bajt, a stilisztikát is idekeverve. Ráadásul többedmagával… Nem, ez nem helyes.
Most, mikor tán országosan is Szilveszter napja van, de megyeszerte mindenképpen, leültem egy kicsit a klaviatúra mellé, jóhiszeműen, mondván, hogy megérdemel az olvasó annyit, hogy kívánjak neki is valami ilyenkor szokásosat, valami jót, mondjuk például Boldog Új Évet, mert ki tudja, nem használhatná-e fel saját céljára. Neki lehet, már amúgy is elég büntetés volt az a ballépése, hogy elolvasott valamit, amiről készítője állítja, hogy „jó”. Tudom, általában három napon belül visszacserélhetők a dolgok, tudom, talán nem minden, de bizonyos értékhatár felett mégis… Azt is tudom, hogy ami csak úgy önmagáért létezik, esetleg nincs is belőle hasonló, sőt értékére sincs garancia, azt nem igen lehet bármire is visszacserélni. Továbbá egy ilyen árucikk esetében egyéb, a garanciával összefüggő jogi hiányosságok felfedezése sem kizárt. Elmondok mégis egy a témához hasonló, ám velem megtörtént esetet, a dolog jobb megvilágítása végett.
Történt egyszer (érdekes, hogy ezek a történetek szinte egytől egyig megtörtént eseteken alapulnak, számomra furcsa még az is, miért nem példálóznak – vagy ha mégis, akkor csak a fantasztikus írók szűk köre, esetleg – a történetek leírói jövőbeli eseményekkel? Mondjuk, valahogy így: a társadalom gazdasági és kulturális fellendülését követően, de még az újév beköszöntét megelőzően az emberek elkezdték magukat folyamatosan jól érezni.), történt, tehát egyszer, hogy egy téli szünet alkalmával, talán éppen Szilveszterkor, esetleg egy attól eltérő napon, főhősünkhöz váratlanul betoppantak barátai és kérték, vegyen részt egy kellemes laza kis futáson, nem túl megerőltetően, amelynek csupán a testedzés a célkitűzése.
Hősünk gyanútlanul igent mondott. Már útközben jutott el arra a következtetésre, hogy jól döntött, mert a gyanútlanság kellemes dolog egy futótúránál. Sőt kifejezetten az esetben lehet a legtovább futni, fáradtság nélkül, mikor nem csak gyanútlanul, de más egyéb szerelvénytől is mentesen csak tesszük a futást, magunkkal semmit sem cipelve, s csupán a tornaórákon is jól bevált módszerrel, először szinte észrevétlenül, ám tagadhatatlanul „feljön” a kéz. Miért is? Nem volt rá magyarázat ez ideig, sem a tornaórákon, sem pedig a laktanya udvarán sem, tehát azon helyek egyikén sem, ahol a tevékenység kezdetét megelőzően felhangzott a parancs, ami szerint: „Futásnál feljön a kéz!” Barátaimmal, ahogy visszaérkeztünk futótúránkról, alig maradt erőnk, csupán arra futotta, hogy megjegyezte valaki: „Jót futottunk!”
Nos, a fenti tanmesét követően, így év végén, Szilveszter napján, miközben úgy érzem: ”egy jót írtam”, kissé fáradt ujjaimmal még idebiggyesztem, hogy Mindenkinek Boldog Új évet!
Legutóbbi módosítás: 2010.12.31. @ 14:59 :: Berta Gyula
