Bonifert Ádám : A szavak kálváriája

Nyomtatás

Kínlódom torokba fulladt szavakkal,

görcsös a nyelv, és bent marasztal

érdes betűkből szőtt mondatot,

minek a hideg ridegség botja,

tapad a szavakra az alázás foltja,

s leöntik a szépet maró oldatok.

Nem lehet fontos az, ami bántó,

a tüskés mondat bőrt is lehántó,

és kiszakad a jég léke alól

az indulattal összevarrt szöveg,

s ha nincs közöttünk átkötő közeg

a mondatokban nem zene dalol.

Gyakran mond az ember butaságot,

a szavak nyersek, némelyik túlrágott,

s a szájból hullott rossz szó terméketlen,

kóróvá szikkadt színes világból

a gondolat a mocsarakba lábol,

és kiherélődik bent az értelem.

Látod-e, olykor magamnak mondom,

ne bánts, ha van más út túl a gondon,

mennyivel szebb, ha virágzik a szó,

és születik sok elhatározás,

minden szó legyen simító varázs,

hisz eredetben kellemes és jó.

Ne kálvárián másszon a lényeg,

kísérje el a szavakat igézet,

és gondolat, mely szóképekbe ömlik,

minek kiköpni férges szavakat,

temesd el belül tapintat alatt,

hogy meghajoljon az ég, le a földig.