Bősze Emil Miklós : A tartásdíj — 658. —

Mindenki éppen a márciusi ifjakra emlékezett, amikor az időjósok sűrű havazást jövendöltek és farkasokat -, ami igencsak szokatlan volt ilyenkor…*

 

 

Tavaszodott.

     Mindenki éppen a márciusi ifjakra emlékezett, amikor az időjósok sűrű havazást jövendöltek és farkasokat, ami igencsak szokatlan volt ilyenkor, s a tavalyi hóról meg elfeledkeztek a földlakók — mivel az egyszerűen csak elolvadt.

     A márciusi hó azonban nem tarthat soká – mivel ez hamar elmúlik, mint életünk —, gondolták csak magukban az emberek, ám meggyőződésükből hiányzott a teljesség.

   

    Felhőanya szokatlanul feketének tűnt, s éppen látványtervezővel ellenőriztette jégkristályait —, mielőtt útnak engedné azokat, köztük legkedvesebb hó-fiával — Hópehellyel, kihez felhőanyaként még intézett néhány anyai intelmet —, annak elindítása előtt.

     — Menned kell — s közben nagy fehér sarkköri hóbaglyok kórusának énekével telt be a felhőrendszer —, és már nem tarthat vissza féltő szeretetemnek szorítása sem. A siker felemelő és boldogító útja áll most előtted. Apád nem törődött veled, s nem fizetett gyermektartásdíjat, viszont most az elindulás lázában égsz, s féltelek, nehogy elolvadj, mielőtt elbocsátanálak. Engedd el bátran magad, s ne is tekints többé vissza, mivel még sókristállyá változnál át — amiként Lótnak felesége, ki a hegyre menekülés közben veszett el — hátratekintvén. Páratlan és egyben visszahozhatatlan egy lehetőség így hát ez most, hogy megkapd az égboltozat helyett a  csodálatos földi világot, meglátván és megismervén lenyűgöző embereit annak.

    A hó-fiú ezután hősies bátorsággal vetette alá magát, s élvezte az élet által elrendelt sorsát – a szállingózást.

    Nyilvánvalóan nem volt ez szorongásmentes, mivel nem vágyott a térdig érő hóba, mindazonáltal hóakadályként sem szerette volna megnehezíteni —, az amúgy is elgyötört emberek életét, bár eszébe ötlött a szánkózni vágyakozó gyermeki várakozás gondolata.

     A Hópehely úgy szeretett volna elolvadni, hogy áldás lehessen.

     A Föld már nem is tűnt idegennek szemei előtt, amikor madárperspektívából éles hó-szemeivel felfedezett egy szép leányt —, s az a gondolata támadt, hogy belehull.

     Senki nem gondolná a figyelmes Olvasók közül, de a nőn éppen egy újonnan vásárolt kalap volt —, és ezen landolt le Hópehely.

    A kis nőcske hazaérvén meglátta a kalapján lévő Hópelyhet, s mosolyogva lefricskázta azt -, és ez végzetesnek látszott a hó-fiú számára…

     Életének eseményei azonban még egyszer visszaperegtek.

    Örömmel látta meg felvillanásként felhőanyját, jégkristály testvéreit és nem marasztalta el többé felhőapját sem -, az elmaradt tartásdíjért.

 

     De, hogy mi lett a nőcskével?

     Igen evvel még tartozom Kedves Olvasómnak!

     A kis nő még azon a nyáron boldog igent mondott, és férjhez is ment.

     Majd nagyon boldogan éltek.

     Házasságukból meglehet öt gyermekük született, míglen a családapa hópehelyként el nem tűnt —, és a későbbiekben nem fizetett sohasem gyermektartásdíjat.

     És ez eset megtörtént.

     Persze nem ugyanígy.

     A szereplők mind élnek.

     Csupán Hópehely hiányzik.

    

Budapest – 2010. dec. 25.

Legutóbbi módosítás: 2010.12.28. @ 12:29 :: Bősze Emil Miklós
Szerző Bősze Emil Miklós 74 Írás
Nagyvárad - Bukarest - Nagyvárad - Budapest... ÃÅj írásaim: http://www.bemiklos3.eoldal.hu Betelt honlapjaim: Korábbi írásaim: http://www.bemiklos2.eoldal..hu Ősírásaim: http://www.bemiklos.eoldal.hu Tanult szakmám fényképészet. Banki aláírásom: e-mail. -_-