A mindent és mindenkit vonzó mágnes kihullott belőled, s ez az, mi fájdalommal tölt el —, mivel most nem találod meg azt.
Azt érzed jelenleg mintha már nem is a magadé lennél, s minden, mi eddig oly hangzatos volt egyszeriben oda lett —, és a nagy semmi lett a birtokosa.
Hirtelen jött minden, és ugyanúgy távozott is — s csak elvitte bátorságodat, de te maradtál —, mint aki megváltoztathatatlan.
Már nem a megszokott módon alakulnak azon körülmények, melyek mindeddig mindent meghatároztak, és szembe kell most nézned az élettel — pont amikor oly élettelennek érzed csak magad, viszont a sors most önjelölt bíróként hozta meg azt az ítéletét —, mely ellen nem lehet fellebbezéssel élni, s ez elszakít álbarátaidtól —, ám ez hosszútávon mégiscsak javadra szolgálhat.
Az események nem maguktól jönnek és ugyanúgy, azoknak távozása sem önkéntes alapon történik meg —, próbálkozom csupán vigasztalásoddal, és szemeid máris virágként nyílnak újra, hogy meglásd önmagad mezítelenségét — és engem…
E kettőt egyszerre.
Először zavarba jössz, majd finoman betakarlak legkedvesebb posztereimmel, melyeket Terólad készíthettem.
Azt hiszem a mindent vonzó mágnesed újból és végérvényesen helyére került, a nagy semmiben tett körutazás után.
Nem győzlek csodálni, és jó, hogy már a fájdalom sem tölt el.
A sóhajok azóta messzire szálltak, aminek helyét vidám nevetésed vehette át.
Budapest – 2010. dec. 08.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.18. @ 11:41 :: Bősze Emil Miklós
